Betűméret: A A A

Jó Tanuló Jó Sportoló pályázati felhívás

Pályázati felhívás  a Jó tanuló – Jó sportoló kitüntetés díjainak elnyerésére

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sportközpont, Sporttelep pályázatot hirdet a   

Jó tanuló – Jó sportoló” kitüntetés díjainak elnyerésére.

 

A pályázat benyújtásának feltételei

(1) A kitüntetést az a Semmelweis Egyetem beiratkozott nappali tagozatos, graduális képzésben részvevő hallgatója kaphatja, aki

a) a pályázási kiírást megelőző két szemeszterben 4.00 vagy ennél magasabb súlyozott tanulmányi átlaggal rendelkezik,

b) tanulmányi elégtelenség miatt nem ismételt évet,

c) fegyelmi büntetés hatálya alatt nem áll illetve nem állt és

d) a pályázati kiírást megelőző két tanulmányi szemeszterben a 2. mellékletben felsorolt sportbeli követelmények valamelyikéből dokumentáltan teljesített és

e) a pályázati kiírást megelőző két tanulmányi szemeszterben a 2. mellékletben felsorolt tudományos munkában dokumentáltan teljesített.

 

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  1. a) a pályázó személyi adatait (név, születési hely, dátum, kar, évfolyam, csoport),
  2. b) a pályázó tanulmányaira és sporttevékenységére vonatkozó rövid önéletrajzot,
  3. kari igazolást a pályázást megelőző két szemeszter tanulmányi eredményéről,
  4. egyesületi és sportági szövetségi igazolást a pályázó által bejegyzett legmagasabb szintű sporteredményének eléréséről, amelyet a pályázást megelőző két szemeszterben teljesített.

 

A pályázatot személyesen november 15-én 1600 óráig a SE Testnevelési és Sportközpontban vagy postán 2400 óráig lehet benyújtani. Cím: 1107 Budapest, Zágrábi utca 14.

A pályázatokat a Testnevelési és Sportközpont igazgatója által vezetett 5 fős bizottság értékeli és javaslatát az Egyetem Szenátusa elé terjeszti. A díjak odaítéléséről az Egyetem Szenátusa dönt. A díjak átadására a Nemzeti Ünnep (március 15.) alkalmából tartott rendezvényen kerül sor.

A pályázattal kapcsolatos részletes feltételekről és szabályokról az Egyetem Szenátusának 122/2015. (XI.26.) számú határozatával elfogadott szabályzat rendelkezik, amelybe az érdekeltek az Interneten a Jogi és Igazgatási Főigazgatóság alhonlapján, a Testnevelési és Sportközpontban (1107 Budapest, Zágrábi utca 14.) vagy a Dékáni Hivatalokban tekinthetnek be hivatali időben.

Pályázati lapok letölthetők a Testnevelési és Sportközpont honlapjáról (semmelweis.hu/sportkozpont), illetve a karok Dékáni Hivatalában.           

Jó-tanuló-Jó-sportoló-pályázati-űrlap-2019-2020-tanévre

Budapest, 2019. szeptember 3.   

 

                                                                                                       Várszegi Kornélia

                                                                                                              igazgató     

                                                                                             Testnevelési és Sportközpont