Összesen: 37 cikk


Az Európai Találmányi Díjról

Az Európai Találmányi Díjat 2006-ban alapította az Európai Bizottság egyik szerve és az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO), és azóta az egyik legrangosabb elismeréssé vált a területen. A díjakat öt – ipar, kis-és középvállalkozások, kutatás, Európán kívüli ország és életműdíj – kategóriában osztják ki. Míg korábban kizárólag az EPO és más nemzeti szabadalmi hivatalok tettek javaslatot …



Gyógyászat világszínvonalon

A szakterület legszűkebb világelitjébe tartozik két budapesti sportorvosi intézmény. A Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai kórházának Ortopéd-traumatológiai Osztálya, a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Tanszéke (dr. Hangody László professzor irányításával) és a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központja (dr. Merkely Béla professzor a vezetője) mindig is az elismert gyógyító központok közé tartozott, utóbbi, példának okáért, 2009-ben elnyerte hazánkban az Év …



MRI-kompatibilis pacemaker

MAGYARORSZÁGON MÁR 15 FŐVÁROSI ÉS VIDÉKI AKKREDITÁLT PACEMAKER CENTRUM VÉGZI A VILÁG ELSŐ MRI KOMPATIBILIS PACEMAKERÉNEK BEÜLTETÉSÉT A technológia alkalmazásával a pacemakeres betegek számára is teljesen biztonságossá vált az MRI vizsgálatokon való részvétel BUDAPEST, 2011. április 13. – Magyarországon körülbelül 35.000 pacemakeres beteg él, akiknek nagy része 65 évesnél idősebb. Ebben az életkorban az MRI …



Tejfogyasztás és daganatok

A daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát egészséges életvitel mellett csökkenthetjük leginkább, s szakmai körökben is elfogadott megállapítás, hogy étkezési szokásainkon változtatva a vastagbélrák kockázatát is nagymértékben redukálhatjuk. Ezt a kijelentést hivatott alátámasztani Professor Brian Cox nemrég napvilágot látott kutatási eredménye, miszerint ha egy gyermek 6 éven keresztül naponta megiszik egy pohár tejet, 40%-kal csökken annak kockázata, …



Veseátültetések

Dr. Langer Róbert A Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának igazgatója Ma Magyarországon 6 ezren járnak krónikus művese kezelésre (dialízisre). Közülük közel 700-an vannak a transzplantációs várólistán. A Semmelweis Egyetem Transzplantációs Klinikáján évente 160 veseátültetést hajtanak végre, de lehetőség lenne ennél többre is, ha volna elég szerv. A szervdonációk számát részben az élődonoros átültetések folyamatos …



Intelligens sebészeti vágóeszköz

Dr. Takáts Zoltán, a Semmelweis Egyetem kutatója Sebészeti beavatkozások során igen komoly problémát jelent a műtéti területen feltárt szövetrészletek hisztológiai szintű azonosítása, különösen rosszindulatú tumoros elváltozások műtéti terápiája esetében. A tumoros szövet gyakran nem különül el egyértelműen a környező egészséges szövettől, így pusztán vizuális információra támaszkodva a tumor nem távolítható el kellő biztonsággal. Ezen probléma …



A Semmelweis Egyetemen végzettek pályakövetése

Hány hónap alatt tudott elhelyezkedni a tanulmányai befejezése után?

A megszerzett végzettsége mennyire kapcsolódik a jelenlegi munkájához? — Karonként (%)



Allergiás orrnyálkahártya-gyulladás

(dr. Krasznai Magdolna) Védő-, más néven immunrendszerünk feladata a különböző kórokozók elleni védelem, valamint a szervezetünk számára idegen és káros anyagok elpusztítása. Bizonyos tényezők hatására immunrendszerünk károsodhat, így kialakulhat a rendszer túlzott és kóros működése, amely túlérzékenységi (allergiás) megbetegedéshez vezethet. A szervezet válasza (reakciója) okozhat légúti, bőr-, illetve gyomor-bél rendszeri tüneteket – attól függően, hogy …



Fiatalkori és terhességi mellrák

Háttéranyag Magyarországon a daganatos betegségek vezető helyen állnak a halálozási statisztikákban. A nemzetközi elemzések is minket, magyarokat emelnek ki, ha negatív példáról van szó. Szakértők szerint 2020-ra a világon minden család tudni fogja, mi a rák. Az emlőrák a nők leggyakoribb daganatos megbetegedése, hazánkban minden 7. nőnél várható, hogy élete folyamán kialakul a betegség. Magyarországon …



Brilliance iCT (256) CT készülék a Philipstől

A Brilliance iCT klinikai kiválóságát a sebesség, az energia, a lefedettség és a dózisszabályozás optimális kombinációjával éri el. Mércét állít fel a kardiovaszkuláris képalkotásban, miközben minden vizsgálat esetén növeli a diagnózis pontosságát és egyben csökkenti a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges dózist. Az Essence technológia segítségével elérhető kiváló képminőség révén a berendezés jelentősen elősegíti a klinikai kutatásokat …



Új generációs szív-CT a Semmelweis Kutatóegyetemen

Semmelweis Egyetem – Kutatóegyetem A Semmelweis Egyetem (SE) 2010-ben nyerte el a Kutatóegyetem címet; az ehhez kapcsolódó fejlesztési programra 3 milliárd Ft támogatást kapott a következő három évre a TÁMOP-4.2.1.B-09/1/KMR pályázat keretében, melynek témája a “Modern Orvostudományi Technológiák a Semmelweis Egyetemen”. A projektnek négy kiemelt területe van: Prevenciós modul – személyre szabott orvoslás Diagnosztikai modul …



Dr. Szlávy László domborműve

A szív-CT vizsgáló átadásával egyidőben kerül sor Dr. Szlávy László egyetemi tanár (1937-2004) domborművének leleplezésére. Szlávy László professzor az 1970-es és 80-as években a magyar radiológia és ezen belül is elsősorban a szív-érrendszeri diagnosztikus és intervenciós radiológia egyik meghatározó személyisége és újítója volt. Több vizsgálómódszer és beavatkozás első magyarországi alkalmazása illetve meghonosítása fűződik nevéhez, pl. …



175 év az egészségügy szolgálatában

175 év az egészségügy szolgálatában, Sajtóközlemény Semmelweis Egyetem, Rektori Sajtótájékoztató, 2003. november 20. Sajtó háttéranyag – 175 éves a Semmelweis Egyetem Központi Könyvtára – A sajtótájékoztató résztvevői: Prof. Dr. Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora Dr. Vasas Lívia, a Semmelweis Egyetem Központi Könyvtárának Főigazgatója   A Semmelweis Egyetem stratégiai célja: piacvezető tudásközpont A Semmelweis Egyetem, 2003 …

Összesen: 37 cikk