Utazási Pályázat: PhD-hallgatók hazai vagy nemzetközi konferencián vagy tudományos továbbképzési kurzuson való részvételének támogatása

Az ösztöndíj célja:

A fiatal orvosi, fogorvosi, gyógyszerész és egészségtudományi posztgraduális kutatók bekapcsolása a hazai tudományos életbe. Megismerhetik szűkebb/tágabb szakterületük vezető kutatóit, első kézből értesülhetnek a legfrissebb tudományos eredményekről, és személyes beszélgetések során olyan ismeretekre is szert tehetnek, amelyekre pusztán a publikációk követésével nem lehetne mód (pl. metodikai újítások, publikálatlan eredmények).

       A Semmelweis Egyetem hozzájárul a PhD képzésben szereplő fiatal kutatók jelentős szakmai konferenciákon és továbbképzési kurzusokon történő részvételéhez, saját eredményeik bemutatásához, így támogatva a nyitott szemléletű, széles látókörű kutatói képzés folyamatát.

Pályázhatnak:

  • A Semmelweis Egyetem Doktori Iskola aktív státuszú PhD és MD-PhD hallgatói, valamint predoktor hallgatók.
  • A pályázat feltétele, hogy a pályázó párhuzamosan nyújtson be pályázatot a Tudományos Mecanatúra, vagy a Pannónia Ösztöndíjprogram pályázati felhívásokra, és vállalja, hogy azok a támogatása esetén csak az egyéb támogatásokból nem fedezett utazási költségekre veszi igénybe a Doktori Iskola által nyújtott támogatást.

 

A támogatás módja:

  • · részvétellel kapcsolatos regisztrációs díj (online konferencia esetében is), útiköltség és szállásköltség.
  • · az adott pályázat meghirdetési időszakában, egy PhD képzésben részt vevő hallgató csak egy tudományos konferencia részvételre vagy tanulmányútra kaphat támogatást
  • · a támogatás terhére csak az egyetemi utazásszervezésen keresztül szervezett utak finanszírozása lehetséges
  • · A támogatás maximális összege:
    • Európán belüli utazás esetén maximum 400 000 Ft
    • Tengeren túli utazás esetén maximum 600 000 Ft
  • · A megítélt támogatás Semmelweis Egyetemen kutató hallgató esetében a kutatóhelyhez kerül átkönyvelésre. Amennyiben kutatását nem a Semmelweis Egyetemen folytatja a támogatás felhasználása a Doktori Iskola Gazdasági Hivatalán keresztül történik.
  • · A megítélt utazási támogatás felhasználása a Semmelweis Egyetem hatályos Kiküldetési és utazási költségtérítési szabályzatában foglaltak alapján történik. https://semmelweis.hu/jogigfoig/files/2024/10/Kikuldetesi_es_utazasi_kltsgter_szab_hataly_20241002.pdf
  • · Az utazáshoz szükséges dokumentumokat kérjük min. 3 héttel az utazás megkezdése előtt megküldeni.

 

A támogatás feltétele:

  • konferencia részvétel esetén elfogadott elsőszerzős vagy megosztott elsőszerzős előadás vagy poszter, amely az utazás céljául választott konferencián bemutatásra kerül.
  • A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
    •  Elfogadott/megjelent legalább Q2 besorolású közlemény
    • OTDK-n elnyert díj (csak komplex vizsga előtti pályázóknál)
    • Korábban nem nyert támogatást a Doktori Iskola utazási pályázatán
  • Szakmai beszámoló benyújtása az utazás megvalósulását követően
  • Az utazás megvalósulását követően 1 hónapon belül, minimum 1 oldalas szakmai beszámoló benyújtása kötelező. Amennyiben ennek a kötelezettségének nem tesz eleget, abban az esetben a Doktori Hivatal által meghirdetett pályázatokra nem lesz jogosult a beszámolási időszakot követő legalább 1 év időtartamig.

 

A támogatásra pályázó által benyújtandó:

  • igazolás* az elfogadott elsőszerzős előadásról/poszterről
  • az előadás vagy a poszter összefoglalója*
  • a tudományos rendezvény hivatalos hirdetménye a részvételi díjról, szállodaköltségekről
  • MTMT-ből kinyomtatott és a Semmelweis Egyetem Könyvtára által igazolt publikációs jegyzék a közlemények impakt faktorának és D/Q besorolásának feltüntetésével
  • Igazolás vagy nyilatkozat a benyújtott Mecanatúra és Pannónia Ösztöndíjprogram Pályázatokról a megpályázott támogatási összeg feltüntetésével

*Utólag is benyújtható, de a támogatás folyósításának előfeltétele.

Elnyert pályázat esetében az utazásnak 2026. december 31-ig le kell zárulnia!

A pályázatot a Semmelweis Egyetem https://palyazz.semmelweis.hu/ pályázati felületen lehet benyújtani 2026. január 15. – és február 28. között.

 

Egy naptári évben egy alkalommal nyerhető el az utazási támogatás.

Szakmai beszámoló:

 

A pályázatok beadásának határideje: 2026. február 28.

A pályázat elbírálása: várhatóan 2026. március 10.