A MOTESZ a doktorandusz (PhD.) képzésért Alapítvány, pályázatot hirdet – orvos és egészségügyi tudományterületen – állami ösztöndíjas és önköltséges képzésben résztvevő Ph.D. hallgatók számára. A pályázat magyarországi konferencián való részvételhez kíván hozzájárulást nyújtani, segítve ezzel a PhD hallgatók tudományos fejlődését, valamint a tudományos közösségbe való bekapcsolódásukat.

A pályázat két fő PhD hallgató számára biztosít támogatást, egyénenként maximum 200.000 forint értékben, amelyet az utazási költségek, szállás és egyéb konferencia részvétellel kapcsolatos költségek fedezésére lehet felhasználni.

 

Részvételi feltételek:

  1. A pályázónak rendelkeznie kell érvényes PhD jogviszonnyal állami ösztöndíjas vagy önköltséges képzésen.
  2. A pályázónak elfogadott absztrakttal kell rendelkeznie azon a konferencián, amelynek részvételére fel kívánja használni a pályázati összeget.
  3. A pályázó tudomásul veszi, hogy amennyiben nem nyújtja be a beszámolót, vagy határidőn túl teszi ezt meg, illetve ha költségeit nem megfelelő pénzügyi bizonylatokkal igazolja, akkor köteles visszafizetni a támogatás összegét.

 

A pályázathoz benyújtani szükséges dokumentumok:

  1. Maximum 2 oldalas, elérhetőségeket (lakcím, email, telefon) tartalmazó önéletrajz, a kutatási téma és a témavezető megjelölésével Az önéletrajzban kérjük feltüntetni, az eddigi tudományos munkásságot, amennyiben van.
  2. Igazolás elfogadott absztraktról. Az igazoláson vagy a kapott emailben szerepeljen a konferencia neve, a téma címe, az absztrakt elfogadásának dátuma. Az igazolás kiváltható a konferencia online elérhető programjára mutató link megküldésével.
  3. Doktori Iskola által kiállított PhD jogviszony igazolása – hivatalos dokumentum a PhD hallgatói jogviszonyról.
  4. Pénzügyi terv – a pályázónak fel kell tüntetnie, hogy mire tervezi felhasználni a támogatást (utazási költségek, szállás, regisztrációs díj stb.).
  5. Nyilatkozat, hogy az érintett konferenciára más forrásból támogatást nem kapott, vagy annak összege legalább 200.000 Ft-tal kevesebb a betervezett költségeknél.

 

Támogatás felhasználása:

A nyertes pályázóknak a konferenciát követő 30 napon belül be kell számolniuk a támogatás felhasználásáról. Számlákkal vagy egyéb pénzügyi dokumentumokkal kell majd igazolniuk a költségeket.

Pályázatok benyújtásának határideje: 2024.06.16

A pályázatok elbírálási határideje: 2024.06.24.

 

Jelentkezés módja:

Pályázatokat kizárólag elektronikus formában lehet benyújtani az alábbi e-mail címre:
office@motesz.hu

Az alapítvány kuratóriuma bízik benne, hogy hozzájárulhat a nyertes pályázók tudományos potenciáljuk szélesebb körben való kibontakozásához, tudományos fejlődésükhöz.