Az Nftv. 53.§ (5) b) alapján a PhD fokozatszerzéshez szükséges 2 idegennyelv ismeretére vonatkozó követelményekről a Doktori Szabályzat rendelkezik.
A doktorandusz hallgatók túlnyomó többsége 2016. szeptember 1. után kezdte meg tanulmányait, az ő esetükben a 20. § (5) bekezdése határozza meg ezeket a feltételeket az alábbiak szerint : „A két idegennyelv közül az egyik az angol, melynek ismerete legalább középfokú komplex nyelvvizsgával vagy a Szaknyelvi Intézet által legalább középfokú angol nyelvtudást igazoló dokumentummal igazolandó. A tudományterület műveléséhez szükséges második nyelv ismerete, amely nyelvvizsgával, egyetemi záróvizsgával vagy a témavezető vagy a konzulens által kiállított nyilatkozattal igazolható.”
Néhány olyan hallgató esetében, akik tanulmányaikat még a 2016. szeptember 1. előtti 3 éves képzésben kezdték meg, a nyelvismeret követelményeit a Doktori Szabályzat 42. §(4) bekezdése határozza meg az alábbiak szerint: „A doktori értekezés benyújtásához (a doktori fokozat megszerzéséhez) két idegen nyelvnek a tudományterület műveléséhez szükséges ismerete szükséges. Az egyik idegen nyelvet legalább B2 szintű komplex (középfokú, „C” típusú) államilag elismert nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű bizonyítvánnyal kell igazolni…. A második nyelv ismeretét legalább B1 szintű komplex államilag elismert nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű bizonyítvány, valamint egyetemen szerzett nyelvi szigorlat, egyetemi idegen nyelvi záróvizsga, vagy a szükséges nyelvismeret meglétére vonatkozó témavezetői nyilatkozat tanúsítja. A két idegen nyelv közül az egyik az angol, amelytől kivételes esetekben a DI javaslatára, az EDT jóváhagyásával lehet eltérni.”
Értelmezés:
Általános szabályként elmondható, hogy az orvos- és egészségtudományok területén a tudományterület műveléséhez az angol nyelv ismerete elsődleges, ezért szükséges ennek minél magasabb szintű elsajátítása. Az angol nyelvismeret igazolása a magyar nyelvű képzésben részt vevő hallgatók esetében történhet legalább B2 szintű komplex (középfokú „C” típusú) államilag elismert nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű bizonyítvánnyal. Kivételes esetben elfogadható az angol nyelvtudás igazolására a Szaknyelvi Intézet által kiállított szakértői vélemény is.
A második idegen nyelv fajtája és szükséges ismeretének mértéke már jóval inkább szakterület-függő. Összességében elmondható, hogy a latin nyelvből egyetemi záróvizsgával rendelkező hallgatók az orvos- és egészségtudományok területén teljesítik a fokozatszerzési feltételt, amennyiben megfelelő angol nyelvtudással rendelkeznek. Fontos tudni, hogy a második idegen nyelv ismeretének igazolása az államilag elismert nyelvvizsgán vagy azzal egyenértékű bizonyítványon, illetve egyetemen szerzett nyelvi szigorlaton vagy záróvizsgán kívül történhet a témavezető által kiállított nyilatkozattal is, tekintettel arra, hogy az orvos- és egészségtudományok területén az angol nyelv dominanciája miatt más nyelvek használata igen korlátozott.