Az ösztöndíj célja, hogy a fiatal tudós nőket és kutató szakembereket kiemelkedő és gyakorlatba vehető tudományos eredmények elérésére serkentse, továbbá ösztönözze és előmozdítsa a magyar nők helyzetét a tudományos és kifejezetten kutatói pályán, a legkülönbözőbb kutatási területeken.

Pályázók köre:

A pályázaton a Magyar Köztársaság területén az állami felsőoktatási intézményekben, ezek kutató intézményeiben, és az MTA kutatóintézetekben dolgozó, magyar állampolgárságú, tudományos kutatással foglalkozó nők vehetnek részt.

Támogatható témakörök:

1. természettudományok, élettudományok,

2. anyagtudományok.

A pályázat 3 ösztöndíj-támogatást tartalmaz:

A) 30 év alatti (vagy 2014-ben 30. életévüket betöltő), doktori (PhD) képzésben részt vevő kutató, vagy a közelmúltban PhD fokozatban részesített nők pályázhatnak egy 3500 eurós ösztöndíjra.

B) 40 év alatti (vagy 2014-ben 40. életévüket betöltő), doktori (PhD) képzésben részt vevő kutató, vagy a közelmúltban PhD fokozatban részesített nők pályázhatnak egy 3500 eurós ösztöndíjra.

C) 55 év alatti (vagy 2014-ben 55. életévüket betöltő), jelentős kutatási részeredményeket elért, illetve kiemelkedő fontosságú eredményeket ígérő kutatásban résztvevő nők nyújthatnak be pályázatot egy 4000 eurós ösztöndíj elnyerésére.

A Pályázat postára adásának határideje: 2014. június 1.

Bővebb információk:

http://mta.hu/palyazatok/