2014. január 25-én szakmai programmal kiegészített ünnepségen keretében vehették át a 2013-ban ökoiskolai címet elnyert iskolák képviselői az erről szóló oklevelet a Pedagógiai Könyvtár és Múzeum dísztermében. Az eseményt az ökoiskolai hálózat koordinátoraként és szakmai támogatójaként az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szervezte meg.  

Az elmúlt évben 116 iskola nyerte el első vagy második alkalommal az ökiskolai címet, további 40 iskola pedig az örökös ökoiskola minősítést. Ezzel az ökoiskolák száma 750 fölé emelkedett.

A 2013-ban ökoiskolai címet elnyert iskolák képviselői számára a tanúsító okleveleket Thaisz Miklós, az EMMI Köznevelésért Felelős Államtitkárságának főosztályvezetője adta át. Az államtitkárság képviselőjének köszöntő szavai után Dr. Dobszay Ambrus a Tartalomfejlesztési és Módszertani Központ igazgatója mondott beszédet. „Az ökoiskolák kiváló iskolák!” – gondolat jegyében a kiválóság kritériumait vette számba. Ezután a szakmai program részeként az alábbi előadások hangoztak el:

Saly Erika (az MKNE elnöke): Mit kínál a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület az ökoiskoláknak?

Szabó Mária (OFI): Ökoiskola programok kapcsolata a köznevelési intézményekben

Könczey Réka (OFI): Az Ökoiskolai hálózat kiterjesztése SH-projekt

Néder Katalin (OFI): „Az ökoiskolák nevelési oktatási programjának fejlesztése” – TÁMOP-projekt ismertetése

http://www.ofi.hu/hirek-aktualitasok/okoiskolak-kivalo