2026. június 24-én a Semmelweis Egyetem vendége volt a brazíliai Pontifícia Universidade Católica do Paraná (PUCPR) nemzetközi igazgatóságának delegációja. A találkozó célja a két intézmény közötti lehetséges együttműködési területek feltérképezése, különös tekintettel a hallgatói és oktatói mobilitásra, valamint a rövid távú klinikai gyakorlatok kialakításának lehetőségeire.
A PUCPR képviseletében Renata Cruz, a nemzetközi megállapodásokért felelős vezető elemző, valamint Ana Marques, nemzetközi oktatási vezető elemző vett részt a megbeszélésen. A Semmelweis Egyetem részéről Vágó Levente Béla, a Nemzetközi Kapcsolatok és Alumni Igazgatóság igazgatóhelyettese, valamint Petrás Gréta nemzetközi szakértő fogadta a vendégeket.

A megbeszélés során mindkét intézmény bemutatta oktatási, kutatási és nemzetközi tevékenységét. A résztvevők áttekintették az egyetemek képzési kínálatát, nemzetközi kapcsolatrendszerét és mobilitási programjait, valamint megvitatták a kétoldalú együttműködés lehetséges formáit. Kiemelt figyelmet kapott a hallgatói és oktatói csereprogramok, valamint az egyhónapos klinikai gyakorlatok jövőbeni megvalósításának lehetősége.
A Pontifícia Universidade Católica do Paraná Brazília egyik vezető magánegyeteme, amely az egészségtudományok teljes spektrumát lefedő képzéseivel, kutatásorientált szemléletével és kiterjedt nemzetközi partnerhálózatával számos ponton kapcsolódik a Semmelweis Egyetem stratégiai célkitűzéseihez. A találkozó hozzájárult a két intézmény közötti kapcsolatépítéshez, és megalapozta a jövőbeni együttműködés lehetőségét az oktatás és a nemzetközi mobilitás területén.