E/24/2020. (X. 8.) számú REKTORI-KANCELLÁRI UTASÍTÁS
a COVID19-járványhoz kapcsolódóan az egészségügyi ellátásban résztvevők számára keresetkiegészítés megállapításáról

A Semmelweis Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Szervezeti és Működési Szabályzatának I.1. rész 3. § (12) bekezdésében foglalt hatáskörünkben eljárva az alábbi rendelkezést adjuk ki:

1. §
Az utasítás célja

A járvány második hulláma jelentős kihívások elé állítja az Egyetem betegellátási képességét. A fokozódó járványügyi helyzetben az Egyetem folyamatosan lát el COVID19-gyanús és COVID19-pozitív betegeket. Az Egyetem ezen betegellátó tevékenysége mellett jelentős diagnosztikai központként is működik a járvány hazai megjelenése óta.
E feladatok ellátása a szokásos napi feladatellátáson túl jelentős többletmunkát igényel az Egyetem munkatársaitól, akik folyamatosan, sokszor erejükön felül vesznek részt a járvány leküzdésében.
Az utasítás célja a járvány elleni küzdelemben közvetlenül részt vevő egészségügyi dolgozók többletmunkájának elismerése a Kjt. 77. § (1) bekezdése alapján megállapított keresetkiegészítés formájában.

2. §
Az utasítás tárgyi, személyi és időbeli hatálya

(1) Az utasítás tárgyi hatálya
a) a COVID19-gyanús és COVID19-pozitív betegek ellátására (ideértve – a triázsolás kivételével – a kijelölt szűrőponton végzett szűrési tevékenységet),
b) a kapcsolódó diagnosztikai tevékenység végzésére, valamint
c) a sürgősségi betegellátásra és az aneszteziológiai és intenzív terápiás ellátásra irányuló egészségügyi szolgáltatási tevékenység.
(2) Az utasítás személyi hatálya kiterjed az Egyetem Klinikai Központjának közalkalmazotti jogviszonyban álló azon egészségügyi dolgozóira, akik adott hónap tekintetében
a) állandó feladatellátásnak tekinthető formában
i) az utasítás tárgyi hatálya alá tartozó tevékenységet a jelen utasítás 1. számú mellékletében foglalt COVID19-ellátóhelynek minősített szervezeti egységekbe történt beosztás keretében látják el,
ii) az (1) bekezdés c) pontja szerinti tevékenységet a Sürgősségi Betegellátó Osztályon és az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikán, valamint más klinika intenzív terápiás osztályán végzik a közvetlen (nem kizárólag COVID19-) betegellátás keretében,
b) sporadikus feladatellátásnak tekinthető formában az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti tevékenységet a jelen bekezdés a) pontja alá nem tartozó szervezeti egységben végzik, tekintettel a 3. § (2) bekezdésében foglaltakra.
(3) Az utasítás időbeli hatálya a 2020. október 1-jétől 2020. december 31-ig tartó időszakra terjed ki.

3. §
A keresetkiegészítés összege

(1) Az utasítás 2. § (2) bekezdés a) pontjának hatálya alá tartozó
a) szakorvosok (szakfogorvosok, szakgyógyszerészek) havi bruttó 100.000 Ft,
b) legalább „E” fizetési osztályba sorolt egészségügyi szakdolgozók havi bruttó 70.000 Ft,
c) C” vagy „D” fizetési osztályba sorolt egészségügyi szakdolgozók havi bruttó 60.000 Ft,
d) legfeljebb „B” fizetési osztályba sorolt egészségügyi szakdolgozók havi bruttó 50.000 Ft,
e) rezidensek
i) ha tevékenységüket a szokásos beosztási helytől eltérő beosztási helyen végzik, havi bruttó 70.000 Ft,
ii) ha tevékenységüket a szokásos beosztási helyen végzik, havi bruttó 50.000 Ft
összegű keresetkiegészítésre jogosultak.
A keresetkiegészítésre a dolgozó részmunkaidős foglalkoztatás esetén a foglalkoztatás kinevezésben meghatározott mértékével arányosított mértékben jogosult.
(2) Az utasítás 2. § (2) bekezdés b) pontjának hatálya alá tartozó közalkalmazottak esetében, ahol a 2. § (1) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti tevékenység sporadikus, a keresetkiegészítés összegét az (1) bekezdéstől eltérően az érintett szervezeti egység (klinika, intézet) vezetője határozza meg a részére e célból biztosított keret terhére. Ezen szervezeti egységek körét és a keresetkiegészítés fedezetét képező keretük mértékét a Klinikai Központ elnöke – a járványügyi helyzet alakulására figyelemmel – határozza meg a kancellár előzetes egyetértésével.
(3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti keresetkiegészítés az arra jogosultak számára havonta, teljesítésigazolást követően kerül számfejtésre és kifizetésre. A szakmai teljesítésigazolás betegellátó egységenként, a klinikaigazgató/intézetigazgató által történt igazolás útján kerül kiállításra. A kifizetés feltétele továbbá az orvosszakmai főigazgató (szakorvosok esetén), az ápolási igazgató (szakdolgozók esetén), illetve a Szak- és Továbbképzési Központ igazgatója (rezidensek esetén) jóváhagyása.
(4) A kifizetés forrása a COVID19-járványhoz kapcsolódó kiadások nyilvántartására létrehozott költségvetési keret, illetve rendelésszám.

4. §
Záró rendelkezés

A COVID19-járvány első hullámával kezdődően a Klinikai Központ Járványügyi Centrumába beosztott egészségügyi dolgozók részére megállapított, teljesített 12 órás műszakok alapján elszámolt keresetkiegészítés 2020. október 1-jétől megszűnik, azt a jelen utasításban meghatározott keresetkiegészítés váltja fel.

Budapest, 2020. október 8.

Dr. Merkely Béla rektor

Dr. Pavlik Lívia kancellár

Melléklet

az E/24/2020. (X. 8.) számú rektori-kancellári utasításhoz

COVID19-ellátóhelynek minősített szervezeti egységek az utasítás 2. § (2) bekezdés a) pont i) alpontja vonatkozásában:
Belgyógyászati és Hematológiai Klinika
Belgyógyászati és Onkológiai Klinika
I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika
II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika
Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Pulmonológiai Klinika
I. Sz. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinika
Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika

***

E/24/2020. (X. 8.) számú REKTORI-KANCELLÁRI UTASÍTÁS