Semmelweis Egyetem ÁOK, FOK, GYTK, Doktori Iskola  klinika/intézet vezetője részére

Tisztelt Professzor Asszony/Úr!

Az egyetemek között fennálló csereegyezmények alapján az alábbi pályázati lehetőségek kerülnek meghirdetésre a Semmelweis Egyetem dolgozói részére 2021-ban (a kontingensek csökkentve lettek a 2020-ban pályázatot beadott, elfogadott, de elutazni nem tudott pályázók által igényelt időtartammal).

Mivel a Covid-19 járvány miatt továbbra is sok a bizonytalansági tényező, javasoljuk, hogy az év második felére tervezzék, ill. egyeztessék utazásukat. 

  1. Oktatók, kutatók, Ph.D. hallgatókpályázhatnak a következő egyetemekre:

Albert-Ludwigs Egyetem (Freiburg, Németország)

összesen 9 hét

(2-4 hét/fő)

ÁOK – FOK – GYTK

· “Pályázat egyetemi egyezmény keretében megvalósuló tanulmányútra”

·  fogadónyilatkozat

·  a kinntartózkodás alatt a Freiburgi Egyetem ösztöndíjat biztosít és segédkezik a szállás biztosításában

Ruprecht-Karls Egyetem

(Heidelberg, Németország)

összesen 3 hét

ÁOK – FOK – GYTK

·  “Pályázat egyetemi egyezmény keretében megvalósuló tanulmányútra”

·   fogadónyilatkozat

·   a kinn tartózkodás alatt a Heidelbergi Egyetem ösztöndíjat biztosít és segédkezik a szállás biztosításában

Padovai Egyetem (Olaszország)

összesen 2 hét

ÁOK –GYTK – FOK

·   “Pályázat egyetemi egyezmény keretében megvalósuló tanulmányútra”

·   fogadónyilatkozat

(javasolt tájékozódni az egyetem honlapján (www.unipd.it) van-e olyan intézet/klinika (konkrét szakterület), melyre szeretne pályázni)

  1. Fiatal diplomás munkatársak(ÁOK – FOK) pályázhatnak tudományos munka végzése céljából klinikai szakterületen a következő egyetemre:

Albert-Ludwigs Egyetem

(Freiburg, Németország)

2 fő x 3 hónap/fő

 

·  „Pályázat egyetemi egyezmény keretében megvalósuló tanulmányútra Freiburg – 3 hó”

· fogadónyilatkozat

·  a kinntartózkodás alatt a Freiburgi Egyetem ösztöndíjat biztosít és segédkezik a szállás biztosításában

 

tartózkodási költségeket a fogadó fél, az utazás számlákkal igazolt költségét a küldő egyetem fedezi.   A Freiburgi Egyetem illetékesével szállásfoglalás ügyében a tanulmányutas közvetlenül veszi fel a kapcsolatot.  Ezzel kapcsolatban tájékoztatást az NKI fog adni.

Felhívom a figyelmet arra, hogy a kiutazás megvalósulása a partneregyetem fogadókészségének függvénye, mely magában foglalja a szálláslehetőség biztosításáról szóló nyilatkozatot is.

A pályázat elnyerése esetén a további  adminisztratív teendőket az E/4/2020.(VIII.27.) sz. szabályzat  a SE külföldi tanulmányút, valamint külföldi tartózkodáshoz igényelt fizetés nélküli szabadság igénybevételének eljárás rendjéről  2.  pontja szabályozza.

A Semmelweis Egyetemmel munkáltatói jogviszonyban lévő, egyetemi klinikákon, intézetekben foglalkoztatott rezidensekközponti gyakornokok pályázatához az intézet-/klinikavezető, a grémiumelnök és a dékán támogatása  szükséges. 

Ph.D. ösztöndíjas hallgatók pályázatához a témavezető aláírása is  szükséges.

Tanszékvezetők pályázatához a dékán hozzájárulása szükséges.

A lent megjelölt  pályázati adatlapot  kitöltve és aláírva az ott megjelölt mellékletekkel ellátva   kérjük beadni.

A pályázatokat a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságára kérjük elektronikusan eljuttatni az alábbi címre:  bolgar.andrea@semmelweis-univ.hu

 

Beadási határidő:  NINCSEN

 

A   pályázati adatlapok  kutatók ill. oktatók számára („Pályázat egyetemi egyezmény keretében megvalósuló tanulmányútra” és „Pályázat egyetemi egyezmény keretében megvalósuló tanulmányútra Freiburg – 3 hó”) letölthetők a következő címen: 
2021_pályázati-űrlap-egyetemi-egyezmény
2021_pályázati_űrlap_Freiburg

Kérem, hogy a pályázók az adatlapok formáján ne változtassanak, és ne töröljenek sorokat.

Kérem, szíveskedjék a pályázati lehetőségekről munkatársait a legszélesebb körben tájékoztatni.

 

Budapest, 2021.április 28.

Tisztelettel:

 

Dr. Pop Marcel sk.