Gyógyszerkémia és analízis I. tárgy teljesítésének kritériumai (III. év)

A félév megkezdését megelőzően mind az előadási tematikák, mind a gyakorlati tematikák részletes információval feltöltésre kerülnek a Moodle rendszerbe. Ezek tartalmazzák a számonkérések időpontját, témakörét és a pótlási/javítási lehetőségeket. Az előadások elején 3-4 kérdésből álló, az előadás fontosabb részeire rákérdező ellenőrző kérdéseket adunk ki. Az ellenőrző kérdésekre adott választ pontozzuk. 90-80-70% helyes válasz esetén a gyakorlaton megírásra kerülő nagyzárthelyik eredményéhez plusz pontok (7,5-5-2,5%) adódnak.

A nagyzárthelyik átlaga kerekítés nélkül el kell érje a 2,00-t. A hallgatók a gyakorlaton megírt kisdolgozatok és a leadott jegyzőkönyvek eredményéből egy 4. jegyet kapnak, mely beleszámít a félév végi gyakorlati jegybe. A gyakorlati jegy beszámít az írásbeli kollokviumba. Az írásbeli vizsga 2/3-ad, míg a zárthelyik eredménye 1/3-ad arányban adja ki a vizsgajegyet, azzal a megkötéssel, hogy a vizsgajegy is legalább elégséges (2) kell legyen

1.) A gyakorlatok látogatása kötelező.

2.) Maximum 3 igazolt hiányzás lehetséges. A negyedik hiányzás a gyakorlati jegy aláírásának megtagadását vonja maga után. Az igazolást a mulasztást követő gyakorlaton kell a gyakorlat vezetőjének bemutatni.

3.) A gyakorlatok az órarend szerinti időben, pontosan kezdődnek. 10 percet meghaladó késés esetén a gyakorlatvezető a hallgatót hazaküldheti (TVSZ 28§ (12) pont alapján).

4.) A gyakorlatokra felkészülten kell jönni. A felkészülést a gyakorlatvezető bármikor, előzetes bejelentés nélkül írásban vagy szóban ellenőrizheti. A felkészületlen hallgató adott napi teljesítménye elégtelennel értékelhető.

5.) A tematikában szereplő számonkéréseket az adott gyakorlaton kell teljesíteni. A zárthelyi dolgozatok pótlása/javítása az évfolyam számára egységes módon a gyakorlati időn kívül a tematikában jelzett időpontban teljesíthető. A javító zárthelyi érdemjegye minden esetben felülírja az eredeti zárthelyi dolgozat érdemjegyét.

6.) Aláírást az a hallgató kap, aki

  1. az elméleti számonkérések során kerekítés nélkül 2,00 átlagot ér el;
  2. eléri a gyakorlati munka során az előírt minimum pontszámot;
  3. hiányzásainak a száma nem haladja meg az elfogadható limitet.

7.) A szorgalmi időszakon túl a TVSZ, illetve a rendkívüli Rektori engedélyekben megadott szabályok érvényesek.

8.) A gyakorlati munkáról jegyzőkönyvet kell vezetni. Az ismeretlenek vizsgálatának eredményét jegyzőkönyvben kell rögzíteni a gyakorlat végéig vagy a gyakorlatvezetővel egyeztetett időpontig. Ennek elmulasztása esetén a gyakorlatot elégtelen eredménnyel (0 pont) vesszük figyelembe. Az aláírás megszerzéséhez a gyakorlati jegyzőkönyvek elérhető összpontszámának 50%-át szükséges elérni.

9.) A gyakorlat befejeztével a labor elhagyása abban az esetben lehetséges, ha a gyakorlat során használt üvegeszközök elmosva visszakerülnek a laborszekrényekbe, valamint a hallgatók rendelkezésére bocsátott spatulák és védőszemüvegek leadásra kerülnek a gyakorlatvezetőknél.

Az elvégzendő feladatokat a félév elején kiadott gyakorlati tematika tartalmazza. A feladatok leadási határidejét a tanévbeosztás (ünnepek, elmaradó gyakorlatok, szünnapok) alapján a félév első gyakorlatán a gyakorlatvezető oktató a hallgatókkal egyetértésben határozza meg.