Az aktív félévkezdés jegyében rögtön kettő, az Országos Vérellátó Szolgálattal közreműködésben megvalósuló programon vehettek részt az Egészségtudományi Kar hallgatói és munkatársai.

 

Február 1-jén az Új technológiák és innováció az egészségtudományokban című rendezvénysorozat keretében a Szervdonációs és transzplantációs programok Magyarországon és Európában címmel meghirdetett előadáson vehettek részt az érdeklődők. Az előadó Dr. Mihály Sándor Transzplantációs Igazgató, bemutatta többek között az Igazgatóság munkáját, a szervadományozás feltételrendszerét, a COVID-19 járvány hatásait, valamint a nemzetközi együttműködések előnyeit. Ezen felül a hallgatóság feltehette saját kérdéseit is a témával kapcsolatban, így szó esett az etikai kérdésekről, illetve, arról, hogy mi az egyén felelőssége a szervdonáció esetében. Dr. Mihály Sándor kiemelte, habár Magyarországon a feltételezett beleegyezés elve van érvényben, fontos, hogy hozzátartozóink felé határozottan kinyilvánítsuk azon szándékunkat, miszerint szeretnénk, illetve nincs ellenünkre donációs célra felajánlani szerveinket.

A témával kapcsolatos bővebb információk az OVSZ honlapján érhetőek el.

https://www.ovsz.hu/hu/oco/szervdonacio

 

Ezt követően, február 8-án az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársainak köszönhetően véradáson vehettek részt a Kar hallgatói és dolgozói, mely hatalmas sikerrel zárult. Ezúton is köszönjük a kiemelkedő aktivitást és segítő szándékot! Örömmel jelentjük be továbbá, hogy elindultak az egyeztetések a következő véradás megszervezését illetően, melyre az OVSZ is örömmel mondott igent.