Mentorprogramunk során mi mentorok gyakran tartunk középiskolások részére különböző interaktív előadásokat, legyen az egészségnevelés vagy pályaorientáció.

Minden rendezvény után gazdagabbak leszünk, nem csak az élménnyel, hanem előadástechnikai tapasztalatokkal és magabiztossággal, nem beszélve a felelősségvállalásról. Azonban valamit mindig ott is hagyunk: egy apró morzsát a szerepléstől való félelmünkből. A diákok érdeklődése, együttműködése mindig feltöltő erővel bír, és el is feledteti az előadóval, hogy a terembe lépésig izgult a megnyilvánulástól.

Jövőbeli céljaink közé tartozik az, hogy a mentorprogram tagjai közösen ötleteljenek a prevenciós témákról, mivel eddig az volt a jellemzőbb, hogy az előadó egyedül találta és dolgozta ki a saját előadását. Ilyenkor a „megmérettetés” előtt közösen véleményeztük és próbáltuk el, mintha élesben történne, és ha szükséges volt, tudtunk rajta korrigálni. Ez az előkészítő már segítette a mentort abban, hogy csökkenjen a „parafaktora”.

De milyen egy általunk tartott középiskolai rendezvény? Erre nincs egyszerű válasz, ugyanis ahányféle iskola, ahányféle előadó, annyi féle a rendezvény is. Mindig ott, és akkor derül ki, hogyan sülnek el a terveink. Jó, ha érzékeljük, mikor és hogyan szükséges alkalmazkodni a hallgatóság hangulatához, ezáltal egy önismereti utazásnak is mondható egy-egy alkalom. Két ugyanolyan előadás sosincs. Pályaorientáció során fontosnak tartjuk, hogy mindkét oldalát megmutassuk az érmének, a hivatás szépségei mellett az esetleges negatívumait is. Tapasztalataink szerint a legjobb az, ha a középiskolások kérdései viszik előre mindezt. Egészségnapok közül személyes kedvencem volt, amikor a középiskolások csapatokban érkeztek az általunk fenntartott állomásokhoz, ahol különböző feladatok és kvízek keretei közt pontokat szerezhettek. Végezetül, az eredményhirdetéskor együtt örültünk a nyertes csapattal. Sokszor volt példa arra, hogy az előadásokkal párhuzamosan, vagy a szünetekben a diákoknak lehetőségük volt különböző állapotfelméréseken részt venni, például vérnyomásmérésen.

Az előadások után gyakran töltettünk ki a középiskolásokkal ún. értékelő űrlapokat, melyek eredményeiből szintén tudtunk építkezni. Számos olyan tréninget szervezett már a mentorprogram, aminek a célja az előadói attitűd létrehozása/erősítése volt, például a 2019-es tavaszi improvizációs tréningünk.

Egészségnap

Galéria

5kép

Végül pedig szeretném röviden összegezni 2018/2019-es tanévi középiskolai programjainkat:

2018.10.05.: Balassagyarmat, Dr. Kenessey Albert Kórház – Kutatók Hajnala

2018.10.13.: Pásztó, Mikszáth Kálmán Líceum – Pályaorientáció

2018.11.05.: Sárbogárd, Petőfi Sándor Gimnázium – Pályaorientáció

2018.11.16.: Kalocsa, Szent István Gimnázium – Pályaorientáció

2018.11.21.: Jászberény, Lehel Vezér Gimnázium – Egészségnap

2018.11.21.: Szekszárd, Babits Mihály Kulturális Központ – Pályaorientáció

2018.11.24.: Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium – Pályaorientáció

2018.12.01.: Salgótarján, Madách Imre Gimnázium – Pályaorientáció

2018.12.01.: Salgótarján, Kanizsai Dorottya Szakközépiskola – Egészségnap

2018.12.14.: Hatvan, Bajza József Gimnázium – Pályaorientáció

2019.01.10.: Mezőtúr, Teleki Blanka Gimnázium – Pályaorientáció

2019.03.22.: Salgótarján, Madách Imre Gimnázium – Egészségnap

2019.04.12.: Kalocsa, Szent István Gimnázium – Egészségnap

2019.04.30.: Kaposvár, SZC Lamping József Szakközépiskola – Egészségnap

2019.04.26.: Balassagyarmat, Szentgyörgyi Albert Szakközépiskola – Tudománynépszerűsítő nap

2019.05.27.: Pásztó, Mikszáth Kálmán Líceum – Tudománynépszerűsítő nap

 

Repcsák Regina, középiskolai rendezvények koordinátora