Sokan ismerik a Kavicsot, de kevesen tudják pontosan elmondani, hogy mit csinálunk. Dóri személyes beszámolója után számodra ez biztosan megváltozik!

2018 elején jelentkeztem a Kavicshoz egy e-mailes felhíváson keresztül, abban reménykedve, hogy a harmadik évemre talán többet is adhat az egyetem a tanóráknál. Keresztülmentem az interjún, és máris egy befogadó közösség tagja lettem. Azóta számos tréningen és csapatépítőn vettem részt, majd megkaptam az első két mentoráltam is, mindezt úgy, hogy én dönthettem el, hogy mit tudok adni a programnak, és a program mit adhat nekem.

fotó: Szabó Krisztina

Itt igazán mindenki megtalálhatja a hozzá passzoló feladatokat: a „hagyományos” gólyamentorálás mellett szakestek szervezésében, pályaorientációs- és egészségnapokon, középiskolások utolsó éveinek egyengetésében is részt vehet a mentor. Emellett persze mindig akad valami apróbb feladat is az irodában. Már soha nem unatkozom, ha benn vagyok az egyetemen és van néhány szabad órám, mert tudom, hogy akár egy pályaorientációs anyag más szemszögű véleményezésében a koordinátorok hasznára tudok válni.

Mit adott nekem a mentorprogram az elmúlt évben?

Közösség.

Olyan iskolatársaimmal ismerkedtem meg, akikkel valószínűleg egyébként soha nem kereszteztük volna egymás útját. Bár különböző szakirányokról és évfolyamokról jöttünk, összehoz minket a közös cél: hogy a kortársainkon segítsünk. Rengeteg formálisabb és barátibb csapatépítésen vettem részt, mióta itt vagyok, és szuper érzés, amikor benn vagyok az egyetemen és mindig van egy-egy mentor akivel ha véletlenül összefutunk, megállunk pár szóra. Sokkal barátságosabb hely így az egyetem.

Fejlődés.

Sok olyan helyzetbe kerültem már a Kavicsnál, ahol a komfortzónámon kívül kellett mennem. Egyik ilyen lehetőséget sem bántam meg utólag, mert érzem, ahogy ezektől rengeteget fejlődtek főleg az előadási és kommunikációs képességeim. Ilyen volt például az, amikor elvállaltam a dietetikus szakestünkön a moderátor szerepét, és nagyon izgultam végig, de sokat tanultam abból, ahogy viselkedtem az éles szituációban (bakiztam néhányszor) és visszatekintve elégedettséggel tölt el, hogy nem húztam ki magam a feladat alól.

A tréningjeink során pedig rengeteget tanultam például a hatékony kommunikációról, arról, hogy hogyan tudom az időmet helyesen beosztani, vagy arról, hogy hogyan legyek egy csapat hasznos tagja és hogyan dolgozzak együtt másokkal (a jövő egészségügyi dolgozójaként szerintem ezek nélkülözhetetlen készségek).

Önbizalom.

Már az első pillanattól az önálló gondolatok megfogalmazására biztatnak a programban, és érzem, hogy minden megbeszélésen elismerik az ötleteimet. Még ha nem is értünk egyet egy-egy dolog megvalósítását illetően, akkor is átbeszélünk mindent, hogy hogyan lehetne mindenki számára a legoptimálisabban végigcsinálni egy projektet. Ez folyamatosan arra ösztönöz, hogy merjek megszólalni és kifejteni a véleményem.

 

Ha te is úgy érzed, hogy megvan benned a segítő szándék és van némi szabadidőd, ne habozz csatlakozni, biztos vagyok benne, hogy megtalálod nálunk a helyed!