Elhunyt korábbi munkatársunk, Dr. Hajós Ferenc prof. (1936-2022)

Hajós Ferenc emlékezete

1936-2022

Váratlanul, villámként sújtott le a hír: Hajós Feri elment. Szerényen, feltűnés nélkül távozott. Mi itt maradtunk, az üres tér visszhangjával, valósággal megnémulva, miközben annyi, de annyi mondanivaló tolul fel bennünk. Hogyan is állunk azzal a szerény feltűnés nélküliséggel? Hajós Ferenc, a mi Ferink, valóban tudott feltűnés nélkül viselkedni. Amíg meg nem szólalt. Utána muszáj volt rá odafigyelni.

Még a régi világban született, budapesti családban, távolabbi felmenői között volt Hajós Alfréd, az első magyar olimpikon, a Sportuszoda tervezője is. Gyermekként kellett megtapasztalnia a háború, az ostrom és a vészkorszak borzalmait. Ebben az időben gyorsan értek a gyermekek, Ferit is a lélekjelenléte meg a jó szerencse segítette abban, hogy túlélte azt a világot. Aztán iskolába járt, mint a többi újlipótvárosi gyerek, majd a budapesti orvosegyetemet is elvégezte. Abban az időben még kötelező elhelyezés volt a végzősök számára, így került Feri Pásztóra sebésznek. A jó palócok között töltött évekről sok kedélyes emléket osztott meg, a pesti fiú hogyan találkozott az ottani szociokulturális és nyelvi környezettel. Megtanulta például, hogy ha a falusiaktól nehézlégzésről érdeklődik, a legegyszerűbb úgy kérdezni: „Ha partnak mén, fullad-e?” Mintha most is hallanám, ahogy amúgy palócosan kiejti a szavakat. Éles szemű megfigyelő volt mindig, noha erősen rövidlátó.

A nógrádi évek után Pannónia kies tájaira sodorta a szél: a Pécsi Orvostudományi Egyetem Anatómiai Intézetébe került Szentágothai János már akkor világhírű kutatócsoportjához, a későbbi nagy magyar anatómusok, neurohisztológusok keltetőjébe. Valamit tudhatott már akkor is, mert nincs olyan régi pécsi tabló, humoros összeállítás, ábrázolás, amelyen Hajós Ferenc ott ne szerepelne, nemegyszer a mókás helyzethez képest szokatlanul komoly arccal. Pécs befogadta és ma is szeretettel őrzi emlékét.

Szentágothait követve jött vissza Budapestre, a mi intézetünk elődjébe. Itt, korábbi határterületi érdeklődésére és képzettségére tekintettel Szentágothai professzor egy akkor erősen feljövőben levő terület, a hisztokémia művelését bízta rá Kerpel-Frónius Sándorral közösen. Ebbe a laborba kerültem én első munkahelyemként 1973-ban. Mint látható, azóta is itt maradtam. Nem sokkal később, először TDK-s hallgatóként, majd kinevezett munkatársként csatlakozott hozzánk Dr. Kálmán Mihály is. Ez a kicsi de lelkes csapat a Szentágothai-iskola oldalágához tartozott, amelyben (különösen Kerpel-Frónius távozása után) Hajós Ferinek saját kutatói arculata mind jobban érvényesült. A kutatómunkában több irányú befolyás érte – kezdve a Szentágothai-féle modern funkcionális szemlélettel, amelynek része volt az elektronmikroszkópos módszerekben akkor úttörő Hámori-labornak is, valamint a neurokémiai vonal. Az utóbbi főleg angliai kapcsolatai és tanulmányútja (a Balázs Róbert vezette intézetben), részben pedig Fonyó Attila mitokondrium-kutató csoportja révén valósult meg. Nemzetközi figyelmet keltő, jelentős publikációk születtek ezekben az években, a szinapszisok stuktúrája és működése terén, nevéhez fűződött a később sokak által alkalmazott szinaptoszóma preparátum és annak elektronmikroszkópos elemzése. Kiváló megfigyelő és lényeglátó képessége, türelme tette kiemelkedő gyakorlati elektronmikroszkópos hisztológussá. Iskolát teremtett szinte észrevétlenül, egyszerűen azáltal, hogy volt mit tanulni, ellesni tőle. Nem elégedett meg az elméleti megbeszélésekkel, magyarázatokkal. Ha valami érdekelte, nem hagyta nyugodni, irány a mikroszkóp és már ültünk is a preparátum előtt a halványan pislákoló fluoreszcens ernyő előtt, egymásnak adva a binokulárt. Ugyanígy együtt lestük a kompenzográf alatt lassan kirajzolódó görbéket egy kálium-mérés során. Ma már tudom, hogy ezek voltak a legboldogabb pillanatok, azok a kulcsélmények, amelyek kutatói pályámat egy életre meghatározták. Kevésbé magas röptű, de legalább ilyen fontos volt a tudományos dokumentáció, a fotóanyag összeállítása, kasírozása, feljelölése. Most is hallom tréfásan zsörtölődő kiszólásait: „Nincs már igazi vinkli!” vagy „Hol van már az a jó ragasztó?”. Küzdelem a Letrasettel (ha ez még mond valakinek valamit) meg a referee-vel (ez még ma is aktuális) – enélkül nem volt és nincs tudomány. Feri a cikkek megírásában is élen járt. Kiváló angolsággal, szabatosan és kifejezően fogalmazott, a zavarosság, a ’kopogós fogalmazás’ (ahogy mondta volt) mindig bosszantotta. 

A nyelvekről szólva, az angolon kívül nemcsak németül és oroszul tudott, hanem a latin kifejezéseket is mélységükben értelmezni tudta. Nemcsak használta a nyelvet, élvezte is a nyelvi játékokat, a nyelveken átszűrődő kulturális világot. Ami a kultúrát illeti, kevés nála műveltebb, olvasottabb embert ismertem, aki a leginkább mégis talán a zenében teljesedett ki. A híres múzeumi zenedélutánok az Állatorvostudományi Egyetemen élményszámba mentek, de – ha nem is ilyen intézményes formában – már a mi Anatómiai Intézetünkben is megmutatkozott zenei képessége, kiváló zongorajátéka, élvezhettük zeneelméleti fejtegetéseit. Alkalmam volt vele együtt játszani Beethoven hegedű-zongora szonátát, valamint énekelhettem kíséretével (a nyilvános előadástól a közönséget többnyire megkímélve, inkább a magunk örömére).  Elképesztően blattolt, noha néha dohogott, hogy „nagyon mákos ez a kotta”.  Szabadidős érdeklődéséhez a sport is hozzátartozott, tagja volt az intézeti futballklubnak, a híres focidélutánokkal, sőt angliai tartózkodása idején a helyi ’B közép’ lelkes szurkolójának számított, aki a stadionban a beléptető kérdésére: ’Home side or guest side’? mindig büszkén válaszolta ’Home side, sir’.

Sokat és szívesen oktatott, emlékezetes hallgatói előadásokat tartott. Ebben kiemelt szerepet játszott bámulatos rajzkészsége, visszafogott, de ellenállhatatlan humora, kifejezőképessége, valamint a tömörítés és lényeglátás képessége – amely idegen nyelven is megnyilvánult. Amikor az Anatómiai Intézetből, már vezető oktatóként, meghívták az Állatorvosi Egyetemre az ottani tanszék élére, nem mondott nemet, elfogadta a kihívást, pedig az állatorvosi anatómiát el kellett sajátítania. Hogy ezt milyen sikerrel tette, arról társegyetemünk volt hallgatói, többen ma kollégáink (vagy volt kollégáink) is méltán nyilatkozhatnak. A tanszék vezetésén túl Hajós professzor bábáskodott az Állatorvosi Egyetemen (ill. az akkori Szent István Egyetemen) a kutató biológus (zoológus) képzés meghonosításánál, az intézeti és szervezeti háttér megteremtésénél. Sok éven át ő volt az idegen nyelvű képzés felelőse is. Hajós professzor tevékenységét nyugállományba vonulásáig elismeréssel és szeretettel kísérték az Állatorvosi Egyetemen. Nagy örömünkre, évente visszajárt hozzánk is, egy-egy magyar, német vagy angol előadás erejéig. Úgy láttam, ez neki is őszinte örömet okozott.

Feri igazi kapcsolatteremtő volt, számos hazai és nemzetközi kutatócsoporttal kollaborált. Laborunkban számos vendégkutató fordult meg keletről és nyugatról egyaránt (P. Tozalakian és S. Abramian Jerevánból, Eduardo Basco Kubából, G. Moszkovkin a SZU-ból, P. Woodhams Angliából). Kiváló intézetközi kapcsolatokat ápolt pl. az Örmény Tudományos Akadémia Jereváni intézetével (Buniatian majd Galoyan professzorok), Balázs Róbert londoni Intézetével, Karl Zilles professzor kölni intézetével. Sokszor vett részt (többször velem együtt) nemzetközi kongresszusokon, valamint az idegen nyelvű képzési programok keretében nemegyszer együtt voltunk felvételi vizsga-kiküldetéseken, főleg Oslóban.

Ilyenkor – mint más privát alkalmakkor is – előjött a társasági ember. Ferit az ilyen helyzetekben úgy jellemzhetjük, mint aki felszabadultan tud nevetni, bár ritkán mosolyog. Rezzenéstelen arccal, frenetikusan tudott adomázni, olykor már-már a ’standup’ szintjén. Szívesen emlékszem közös kirándulásainkra, egy tudományos témaváltás fordulópontjánál pedig elhatározta, hogy a felgyűlt, de már túlhaladott regisztrátumok és jegyzetek papírhalmait nyilvános égetéssel (amolyan újkori autodafé) semmisítjük meg.

Ahogy mindezt elmeséltem, egyre jobban hiányzik a jelenléte. Mégis, valahogy megnyugtat az a tudat, hogy e kicsiny epizódok és emlékfoszlányok (meg annyi más hasonló szilánk az őt ismerők és szeretők emlékezetében), lám, ismét előhívhatók, és általuk megidézhető Feri felejthetetlen alakja. Előadásaira, tanácsaira, gesztusaira orvosok és fogorvosok, állatorvosok és kutató biológusok, zoológusok százai, ezrei, egész generációi emlékeznek vissza. Kutatótársai, kollégái, dolgozatai egyként őrzik emlékét. Adyval szólva: Ifjú szívekben él.

Hajós Ferenc Professzor! Drága Barátunk és Szeretve Tisztelt Kollégánk! Nyugodj békében!