Kiss-Szentágothai: Az ember anatómiájának atlasza 1-2.
 
2012. január 19-én a Magyar Tudományos Akadémia székházában mutatták be a hallgatóink által évtizedek óta használt Kiss-Szentágothai-atlasz legújabb, 85. kiadását. A bemutatón Farkasvölgyi Frigyesné, a Medicina Kiadó vezérigazgatója után Dr. Donáth Tibor professzor mondott beszédet, melyben -többek között- visszaemlékezett Kiss Ferencz professzorra. Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter Szentágothai professzorról szólt, majd az atlasz nomenklatúrájának megújítását végző Dr. Lévai Géza hangsúlyozta az atlaszból elsajátítható, több ezer anatómiai kifejezésre rúgó morfológiai szókincs jelentőségét.
 
Az atlasz első kiadása 1946-ban jelent meg. „A hajdan háromkötetes könyv az idők folyamán két kötetté sűrűsödött. Az első kötetben található a csonttan, az ízülettan, a fej, a nyak, a törzsfal és a végtagok ereit és idegeit bemutató képek, valamint a szívről szóló fejezet. A második kötetben szerepel a zsigertan, az idegrendszer és az érzékszervek ábrái. Ez a kötet kiegészült a modern képalkotó eljárások segítségével készült, a koponyát és a testüregeket bemutató felvételekkel.
A jelen kiadás ábraanyaga teljes mértékben megújult: a régi ábrák és rajzok művészien gondos és esztétikus új színezést kaptak, és a hajdan fekete-fehér képek is színesek lettek.
További változás a legutóbbi kiadáshoz képest, hogy az atlasz nyelvezete teljes mértékben megfelel a mai modern orvosi nyelv tendenciáinak és szabályainak.” – áll a Kiadó ismertetőjében.

Az atlasz Szentágothai professzor születésének idei 100. évfordulója alkalmából jelent meg.

ujatlaszmedicina-3 medicina1

ujatlasz11 ujatlasz7 ujatlasz8 ujatlasz10ujatlasz4 ujatlasz6 ujatlasz13medicina-2Az ember anatómiájának atlasza 1-2.
Szerző: Kiss Ferenc – Szentágothai János (szerkesztők)
842 oldal; kiadás éve: 2011.
Ár: 1-2. kötet: 28 000.-Ft
Az atlasz adatai a Medicina Kiadó oldalán

(Fotó: Kiss József; adatok, bemutató oldalak a Medicina Kiadó oldaláról)