Kurzus vezető: Dr. Csillag András egyetemi tanár

Megkezdődött a kurzus


 

A tanfolyam célja az orvosi diagnosztikában mindinkább előtérbe kerülő és egyre jobb képminőséget nyújtó képalkotó eljárások értékeléséhez szükséges anatómia szakmai háttérismeretek

nyújtása. A kurzus arra is lehetőséget ad, hogy a modern képalkotó eljárások segítségével nyerhető releváns ismereteket az anatómia oktatás szempontjából áttekintse és felhasználja. A tárgy felvétele elsősorban a II. éves hallgatók számára, az anatómiai stúdium kiegészítéseként javasolt, de klinikai vonatkozásai miatt felsőbb éves hallgatók is hasznosíthatják a kurzus által nyújtott ismereteket.  A tanfolyam, melynek előadói között anatómusok, radiológusok és egyéb klinikai szakmák képviselői szerepelnek, döntően a testtájak szerinti szisztematikus áttekintéssel tárgyalja a témákat.

  • A tantárgy formája: heti 2 előadás a tavaszi félévben, az utolsó foglalkozáson kötelező tesztvizsgával.
  • Kredit értéke: 2 kreditpont.
  • Felvehetik: II. évfolyamos hallgatók (3 lezárt anatómia félévvel) ill. felsőbb éves hallgatók.
  • Helye: Anatómiai, Szövet-és Fejlődéstani Intézet tanterme.
  • Ideje: csütörtöki napokon 17 óra.

 

Fontos megjegyzés:

A jelentkezők nagy száma és a tanterem korlátozott befogadóképessége miatt kérjük, hogy akik jelentkeztek, de valamiért meggondolták magukat, legyenek szívesek törölni jelentkezésüket még a beiratkozás lezárásáig, hogy másoknak is jusson hely. A lezárás után törlésre már nem lesz lehetőség. Tartsuk szem előtt, hogy a jelentkezés feltétele az érvényes vizsgával lezárt anatómia 3. félév! Aki mégsem tudna feljelentkezni, de feltétlenül szeretne részt venni a kurzuson, jöjjön el az első előadásra és jelezze szándékát! Az eddigi tapasztalatok alapján minden érdeklődőnek tudtunk végül helyet biztosítani.


 

Képalkotó diagnosztikus eljárások anatómiája 2010

Rövid név: képalkotó anatómia

Program

 

  1. Február 4. Bevezetés a képalkotó eljárásokba (Dr. Karlinger Kinga)
  2. Február 11.  A tüdő és a mellhártya topográfiája és képalkotó anatómiai vonatkozásai (Dr. Csillag András, Dr. Karlinger Kinga)
  3. Február 18.  A mediastinum topográfiája és képalkotó anatómiai vonatkozásai (Dr. Csillag András)
  4. Február 25.  A szív vizsgálata képalkotó diagnosztikai

    módszerekkel, fontosabb elváltozások (MRI, echocardiographia, coronarographia) (Dr. Balázs György)

  5. Március 4.  Végtagi erek angiographiás vizsgálata, variációk, gyakori elváltozások (Dr. Balázs György)
  6. Március 11. Hasüregi szervek képalkotó anatómiája I. A parenchymás szervek topográfiája, vizsgáló módszerei, fontosabb elváltozások (Dr. Márton Erika)
  7. Március 18.  Hasüregi szervek képalkotó anatómiája II. A bélrendszer,  a peritoneális terek és a retroperitoneum topográfiája, vizsgáló módszerei, fontosabb elváltozások (Dr. Csillag András, Dr.  Márton Erika)
  8. Március 25. A kismedencei szervek képalkotó anatómiája. Topográfia, vizsgáló módszerek, fontosabb elváltozások. Szülészeti ultrahang diagnosztika (Dr. Csillag András, Dr. Bakos László)
  9. Április 8.  Az agyvelő metszetanatómiája  MRI képek alapján (Dr. Csillag András)
  10. Április 15. Az agyszövet egyéb vizsgáló módszerei (CT, cerebralis angiographia, PET, fMRI), fontosabb klinikai elváltozások (Dr. Martos János,  Dr. Kozák Lajos Rudolf)
  11. Április 22. A gerinc és a gerincvelő topográfiája, képalkotó módszerei, fontosabb elváltozások (Dr. Martos János)
  12. Ápilis 29. Az élő szervezet funkcionális megjelenítése. Funkciótérképek alkalmazása. PET-CT (Dr. Borbély Katalin)
  13. Május 6. Az arckoponya és a nyaki szervek topográfiája, képalkotó módszerei, fontosabb elváltozások (Dr. Magyar Péter)
  14. Május 13. Tesztvizsga 

 

Előadók:


 

Tájékoztatásul: a korábbi évek kurzusai (program, képek)