A távoktatás mellett értekezletek lebonyolítására is használható a Semmelweis Egyetemen bevezetett Zoom szoftver. A program ugyanis az oktatáshoz kapcsolódó előadásokon és konzultációkon túl konferenciahívások és videós megbeszélések szervezésére is alkalmas. A rendszer oktatási célú használata március 23-án indul, az online értekezletek pedig már meg is kezdődtek. (Frissítés: a távoktatás menetéről, a technikai tudnivalókról és a Zoom telepítéséről szóló, 2020. március 19-én kiadott tájékoztatók elérhetőek három nyelven az OFMSZK honlapján.

Az új koronavírus okozta járványügyi helyzet miatt elrendelt távoktatás március 23-án kezdődik az egyetemen használt Moodle e-learning rendszerben. Ezen a felületen elérhető lesz az egyetem valamennyi karának összes kurzusa három nyelven (magyar, angol, német). A Moodle a Neptunból veszi át a kurzusadatokat, így a hallgatók a belépés után a saját, Neptunban felvett kurzusaikat láthatják a felületen.

A Semmelweis Egyetem rektora, dr. Merkely Béla március 11-én rendelte el a március 23-i hatállyal a távoktatás bevezetését. Az ehhez kapcsolódóan kiadott rektori-kancellári utasítás szerint a távoktatással az előadások, valamint a konzultációk mindegyike megtartható, és beépíthetők bizonyos mértékben a gyakorlati óraszám-igényt csökkentő elemek is (pl. műtéti közvetítések, bemutatók) is. Az egyetemi Zoom rendszer a https://semmelweis.zoom.us oldalon keresztül érhető el és a Moodle-hoz hasonlóan használatához SeKA azonosító (Semmelweis Központi Azonosítás) szükséges. Erről bővebb tájékoztatás az Oktatásfejlesztési, -módszertani és -szervezési Központ (OFMSZK) honlapján olvasható.

A távoktatási rendszerről és a kapcsolódó módszertanról egy összességében 5 órát igénylő, de flexibilisen és többször is elvégezhető online kurzust tart az OFMSZK a szervezeti egységek kijelölt e-learning kapcsolattartó oktatóinak és minden további érdeklődő oktatónak március 16. és 20. között. A képzésről az érdeklődők bővebben ezen a linken tájékozódhatnak. Az e-learning kapcsolattartók, de tulajdonképpen minden résztvevő fontos feladata, hogy a képzésen megszerzett ismereteiket megosszák az egységük többi oktatójával, így segítve a minél hatékonyabb indulást – tájékoztatott dr. Kiss Levente. Az OFMSZK igazgatója hozzátette, hogy minden lehetséges támogatást megadnak a felület működtetéséhez annak érdekében, hogy a szervezeti egységek kialakíthassák saját kurzusaik részleteit. Emellett jelezte, hogy egy HÖK E-learning támogatói csapat is létrejött annak érdekében, hogy – példamutató módon – együtt, egy hallgatóközpontú, az oktatás minőségét szem előtt tartó távoktatási rendszer lendülhessen működésbe.

Az egyetem munkatársainak lehetősége van arra is, hogy a Zoom rendszeren keresztül tartsanak online tárgyalásokat akár egyetemen belül, akár nemzetközi partnerekkel. Az egyetemi Zoom rendszeren belül az egyetemen alkalmazásban lévő oktatók és vezetők kaptak szélesebb jogosultsággal rendelkező hozzáférést (pl. korlátlan idejű, többszáz fős előadások létrehozásának lehetőségét), de minden SeKA azonosítóval belépő munkatárs kezdeményezhet konferenciahívásokat, amihez a külső meghívottak számítógépükkel néhány kattintással, a Zoom telepítését követően egy linken keresztül tudnak csatlakozni, vagy okostelefonról a Zoom applikáció letöltése után. A csatlakozáshoz nem szükségszerű SeKA azonosító vagy előzetes regisztráció. Az online értekezletekről további segédanyagok érhetőek el a Zoom weboldalán, az Oktatásfejlesztési, -módszertani és -szervezési Központ honlapján pedig elérhető a rövid technikai útmutató.

A Semmelweis Egyetemen bevezetett Zoom megoldással tehát kutatási, oktatási és minden további feladathoz kapcsolódó értekezletet is létre lehet hozni, így hatékonyan lehet egyeztetéseket folytatni a jelenlegi körülmények között is – foglalta össze dr. Kiss Levente.

A Hallgatói Önkormányzat elsősorban a Facebookon keresztül igyekszik technikai segítséget nyújtani a hallgatóknak különböző segédanyagokkal. A Zoomhoz való kapcsolódás lépéseit fényképes leírás mellett videós tájékoztatóban is összefoglalták, továbbá szintén egy oktatóvideóban mutatják be a SeKA aktiváció lépéseit.

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.