Intézetünk a transzlációs medicina szellemében folytatja kutatásait olyan élettani és kórélettani jelenségek megismerését tűzve ki célul, melyek közvetlen kapcsolatba hozhatók egyes betegségek kialakulásával, súlyosbodásával és gyógyulásával. Az utóbbi évek infrastrukturális fejlesztéseinek eredményeként az Intézet munkacsoportjaiban rendelkezésre álló kutatási módszerek lehetővé teszik egyes élettani folyamatok többrétű vizsgálatát: a szubcelluláris, valamint sejt-, szövet-szintű folyamatoktól a szerv, vagy akár szervezeti szintű összetett szabályozásig.
Kutatásaink jelentős részét teszik ki a klinikákkal együttműködésben folytatott humán vizsgálatok. Intézetünk metodikai felszereltsége korszerű, a kutatások anyagi hátterét számos hazai, konzorciális és nemzetközi pályázati támogatás és együttműködés biztosítja.
Az kiemelkedő tudományos kutatási eredmények elérésének ösztönzése, valamint a kimagasló publikációs tevékenység elismerése céljából Publikációs díjazással is támogatjuk az Intézet kutatóit.
Ezzen felül az Egyetem is díjazza a:
Scimago Journal Rank szakterületi listáján a legfelső 10 százalékba tartozó (D1) folyóiratban megjelent publikációkat.
A jelentős tudományos hatású, az átlagos szakterületi idézettséget legalább háromszorosan meghaladó publikációkat.
A „highly cited” publikációs teljesítményt.
E/6/2024. (XII. 06.) sz. rektori-kancellári utasítás
Jelenleg futó kutatási projektjeink
Intézetünkben régi hagyománya van a kardiovaszkuláris rendszer élettanát és kórélettanát érintő kutatásoknak. Érdeklődésünk középpontjában jelenleg olyan feltáratlan szabályozási mechanizmusok megismerése áll, amelyek szerepet játszanak az értónus, a koronária-keringés, a retinális keringés, az agyi vérkeringés és a szívműködés valamint a mikrocirkuláció szabályozásában fiziológiás és patológiás körülmények között.
Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika
A humán koronária-keringés vizsgálatát célzó kutatások a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikával együttműködésben zajlanak. Különös hangsúlyt helyezünk a lizofoszfolipid mediátorok kardiovaszkuláris hatásainak és hatásmechanizmusainak feltérképezésére. Foglalkozunk emellett egyes kardiovaszkuláris megbetegedések patomechanizmusának és terápiás lehetőségeinek vizsgálatával, elsősorban a redox homeosztázis szempontjából. Vizsgáljuk különböző redox-aktív komponensek, így a C-vitamin szerepét a kardioprotekcióban.
Transzlációs Retinakutatási Csoport
A retinális keringés vizsgálatát Intézetünkben a Transzlációs Retinakutatási Csoport végzi. Jelenleg az időskori makuladegenerációban (AMD) továbbá a diabéteszes retinopátiában (DR) bekövetkező érújdonképződés visszaszorításának lehetőségét vizsgálja és saját fejlesztésű gyógyszermolekulákat tesztel sejtes rendszerekben és preklinikai modellekben. A csoport a kutatásainak finanszírozását előmozdítandó egy EIC Pathfinder típusú pályázatot nyújtott be, mely a részt vevő nemzetközi partnerekkel együttesen mintegy hárommillió euro összegű támogatásban részesült (www.neovasculostop.eu). A fejlesztés alatt álló, szájon át szedhető molekulák a tervezett humán klinikai vizsgálatokban történő tesztelés után remélhetőleg kiváltják az üvegtestbe jelenleg rendszeresen injektálandó biotechnológiai készítményeket, és hatékonyan visszaszorítják a neovaszkularizációt a retinopátiákban.
Mikrocirkulációs munkacsoport
Az intézetben működő Mikrocirkulációs munkacsoport kutatási témái többek között, a hemodinamikai erők által aktivált normális és kóros mikrovaszkuláris mechanizmusok vizsgálata, a vénás mikroerek vasomotor működése, a cerebrovascularis ellenállás áramlásfüggő szabályozása valamint adaptációja preeclampsiában, a traumás agykárosodást követő autóregulációs zavar és vér-agy gát károsodás mechanizmusainak vizsgálata, valamint a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyettemmel együttműködve a mikrocirkuláció változásának vizsgálata sportolás, és gyógyszertani behatásokra.
Vesegyógyászati és húgyúti kutatások
A nemzetközi hírű vesegyógyászati és húgyúti kutatásoknak egyetemünkön, több mint 100 éves múltja van. Intézetünknek jelentős szerepe van abban, hogy e jó hírnévnek a 80-as évekbeli megtörése után hazánkat ismét európai nefrológiai kutató és képző központként tartják nyilván. Kiemelt kutatási területünk a vesefibrózis, diabéteszes nefropátia és szívizomhipertrófia transzkripciós és mikroRNS szintű szabályozásának vizsgálata transzgenikus és knockout egérmodellekben valamint sejttenyészetben; az epithelialis-mesenchymalis transitio szignáltranszdukciós folyamatainak vizsgálata vesefibrózisban; a renin-angiotenzin rendszer és endothel fenesztráció kapcsolatának vizsgálata in vivo és in vitro modellekben. Kutatásainkat számos hazai és nemzetközi partnerrel közösen végezzük. A húgyutakkal kapcsolatos kutatásokban a hiperaktív hólyag szindróma kialakulásához vezető kóros jelátviteli folyamatok feltérképezése történik az Urológiai Klinikával együttműködésben.
Nemzetközi Nefrológiai Kutató és Képző Központ
Intézetünkben működik a Nemzetközi Nefrológiai Kutató és Képző Központ mely hazai, regionális és nemzetközi kutatási és oktatási munkát végez. A Magyar Vese Alapítvány támogatásával elindult a mára világhírűvé vált Budapest Nephrology School, melynek az egy hetes angol nyelvű CME kurzusaira az elmúl 26 év alatt 86 országból érkeztek hallgatók. A nefrológiai kutatás és oktatás szervezése , fejlesztése „a molekuláktól a betegágyik” szemlélettel és interdiszciplináris megközelítéssel történik.
Immun-patofiziológiai Csoport
Az Intézetben működő Immun-patofiziológiai Csoport a vese iszkémia indukálta fibrózis patomechanizmusát vizsgálja. (https://semmelweis.hu/immun-patofiziologia/)
A közelmúltban bővült kutatási profilunk tumorbiológiai vizsgálatokkal. A munkacsoport a tumorprogresszió és metasztázisképzés hátterében álló és a tumor-angiogenezist szabályozó mechanizmusokat vizsgálja. Céljuk olyan biológiai folyamatok azonosítása, amelyek hatékonyan befolyásolhatók non-invazív adjuváns kezelésekkel, mint pl. az elektromágneses daganatterápia. A kutatások így hátterét képezik olyan terápiás eszközök hatékony és célirányos alkalmazásának, amelyek egyre nagyobb teret kapnak a klinikumban.
Nanomedicina fókuszú kutatások
Az Intézetben folyó nanomedicina fókuszú kutatások elsősorban a nanogyógyszerek, főként liposzómák terápiás alkalmazásának immunológiai aspektusait vizsgálják, különös tekintettel a complement aktiválásból és/vagy immunogenitásából következő anaphylaxiás reakciók és cytokin vihar megértésére, előre jelzésére és megelőzésére. A kísérletek az in vitro technikákon túl nagyállat modelleket és humán vizsgálatokat is alkalmaznak számos egyetemi csoporttal együttműködve. A gyógyszertani kutatások klinikai transzlációját elősegítendő immunaktivációs tesztjeink a gyógyszerjelölt molekulák biztonság-farmakologiai vizsgálatának regulációs hatóságok által is ajánlott vizsgálatait képezik.
Szövetépítés és regenerációs medicina
Az Intézetben szövetépítéssel és regenerációs medicinával is foglalkozunk. Célunk olyan biomimetikus anyagok létrehozása és olyan mechanizmusok azonosítása, amelyek befolyásolásával hatékonyan támogatható a legkülönbözőbb csont- és lágyrész sérülések, szöveti degeneratív elváltozások gyógyulása. A kutatócsoport fő profilja az anyagtudomány, az in vitro és in vivo kísérletek kombinációja, amely során az alkalmazott kutatást ötvözzük a fejlesztéssel, amivel elősegítjük, hogy a megszerzett ismeretek a klinikai gyakorlatba is átkerülhessenek.
HCEMM-SE Neurobiológiai és neurodegeneratív betegségek kutatócsoport
Az Intézet HCEMM-SE Neurobiológiai és neurodegeneratív betegségek kutatócsoport célja az öregedés és az ahhoz kapcsolódó gyógyíthatatlan idegrendszeri betegségek – például az Alzheimer-, a Parkinson- vagy a Huntington-kór – jobb megértése. A csoport egy új gyógyszertesztelési stratégia (drug-screening) kifejlesztésén dolgozik, humán bőrsejtekből átprogramozott, úgynevezett indukált neuronok révén. A bőrsejtekből átprogramozott neuronok unikálisan hordozzák a kiinduló, donorsejtek kori jellemzőit – úgymond „öreg” sejtek – így kiválóan alkalmas az életkorral össze-függő betegségek tanulmányozására. (https://semmelweis.hu/hcemm-neurobiology/)