MEGHÍVÓ A MAGYAR COCHRANE TAGOZAT TOVÁBBKÉPZŐ KURZUSÁRA

Tisztelettel meghívjuk az érdeklődőket következő továbbképző kurzusunkra, melyet a Szegedi Tudományegyetem, Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karán szervezünk „Bizonyítékokon alapuló egészségügy a megelőző orvoslás szemszögéből” címmel 2023. november 17-18-án.

A Cochrane és ezzel együtt Tagozatunk legfőbb törekvése, hogy az egészségügyi döntések minden egyes beteg esetében a legjobb, legmagasabb szintű információkon alapuljanak. Ennek a célnak a megvalósulását az orvostudomány különböző területein lefolytatott kutatások eredményeinek szisztematikus összegzésével, valamint minél szélesebb körben való elfogulatlan ismertetésével kívánjuk támogatni. Ennek a tevékenységnek képezik részét továbbképző kurzusaink.

A korábbi évhez hasonlóan, az idén is szeretnénk a magyar orvosképző helyek mellett, orvosi szakmai körökön túl a gyógyszerész szakma képviselőit is a lehető legszélesebb körben bevonni.

A képzés az OFTEX és GYOFTEX rendszerében akkreditált kurzusként fut.

OFTEX: PTE ÁOK/2023.II/00174 kódszámon érhető el

GYOFTEX: PTE GYTK/2023.II/00022 kódszámon érhető el

A kurzus pontértéke:

– Aneszteziológus, belgyógyász, csecsemő- és gyermekorvos, égés és plasztikai sebész, foglalkozásorvostan, gyermekpszichiáter, gyermeksebész, háziorvos, kardiológus, megelőző orvostan és népegészségügy, nefrológus, tüdőgyógyász szakorvosok és kórházi klinikai szakgyógyszerészek számára 24 szakma szerinti tanfolyamon megszerzett pont.

– Más szakvizsgával rendelkező szakorvosok számára 24 szabadon választható tanfolyami pont.

– PhD hallgatók számára az egyetemük erre vonatkozó szabályzata alapján számoltatható el kreditpont.

A kurzuson való részvétel díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött. A kurzus programja és jelentkezési lapja Tagozatunk weboldalán elérhető: https://hungary.cochrane.org/hu. A kitöltött jelentkezési lapokat a cochrane@pte.hu e-mail címre várjuk. A kurzus PhD hallgatók számára is nyitott.

Prezentáció: letöltés

Flyer:  letöltés