Kedves Hallgatótársunk!
A 2022/23 tanév őszi szemeszterétől ismét megnyitja kapuit a Selye János Doktorandusz Szakkollégium, Magyarország első, dedikált doktorandusz szakkollégiuma, ahova az Egyetem minden PhD hallgatójának lehetősége nyílik jelentkezni!
Miért érdemes jelentkezni?
Egy szakkollégium sokat jelenthet tagjai életében, hiszen egyszerre közösség, tehetséggondozó hely és diákszervezet. A szakkollégium segíti tagjait a fejlődésben, illetve abban, hogy célokat tűzzenek maguk elé és el is érjék azokat, de felkészíthet egyes fontos, mindenkit érintő kérdésekre, helyzetekre is. A Selye János Doktorandusz Szakkollégium tagjaként részt vehetsz az tudományos kurzusokon, konferenciákon, képzéséken, szakmai látogatásokon, illetve beleszólásod nyílik az egyetemi közéletbe is. A közösség részeként életre szóló kapcsolatokat építhetsz, élményeket szerezhetsz akár egy-egy közös táborban, csapatépítőn, akár a mindennapokban.
A Selye János Doktorandusz Szakkollégium egy épületben helyezkedik el a Semmelweis Ignác Szak-kollégiummal, mely a Semmelweis Egyetem tudományos, szakmai és közéleti szempontból legmotiváltabb graduális hallgatóit hivatott tömöríteni magában. A két szakkollégium kooperációja azok mentorprogramjában testesül meg, mely során a doktoranduszok a Semmelweis Ignác szakkollégistáit a tudományos fejlődés érdekében pártfogolják, őket akár TDK hallgatóikként segítik, saját publikációikban számukra társszerzőséget biztosítanak. Mindez lépéselőnyhöz segíti a graduális hallgatókat a későbbiekben a PhD fokozatszerzésnél, de tapasztalatot biztosít a PhD hallgatók számára is a mielőbb témavezetővé váláshoz, melyben – kutatói életpálya-modellünk során – a Doktori Iskola Kutatás és Management munkacsoportjának segítségével kívánunk egyenes utat biztosítani a mentoroknak egy felgyorsított fokozatszerzést követően. A Kutatás és Management munkacsoport feladatául tűzte ki maga elé, hogy a szakkollégium PhD hallgatóinak még a doktorandusz státuszuk alatt segítsen a témavezetői pozícióhoz szükséges publikációs tevékenység elérésében. Az Üllői út 22-ben a Semmelweis Egyetem kutatói utánpótlását biztosító intézmény-hálózat létrehozása van folyamatban, melyben TDK hallgatókból PhD hallgatókat, utóbbiakból pedig leendő témavezetőket igyekszünk képezni.
Tekintettel a két szakkollégium szoros együttműködésére a Doktorandusz Önkormányzattal, a Hallgatói Önkormányzattal és a Doktori Iskolával, tagjaink számára közéleti, valamint szervezési tapasztalatszerzést, képzéseket és szakmai előmenetelt is kínálunk, mely a jövőben vezetői pályát tervező hallgatóink számára jelentős segítséget nyújt majd az ilyen irányú érvényesülésükben.
A szakkollégiumi tagság mindezeken felül rövid távú előnyökkel is bír. Tagjai számára helyben tudományos kurzusokat szervez és kedvező költségek mellett lakhatást biztosít a férőhelykapacitásig.
Ki jelentkezhet?
Bármely doktorandusz hallgató.
Hogyan lehetsz a szakkollégium tagja?
A felvételi eljárás megkezdéséhez nincs más teendőd, mint kitölteni az alábbi jelentkezési felületet:
https://semmelweis.hu/selye/habilitacio/
Kollégiumi felvételi leírás
A jelentkezőket a szakkollégium habilitációs bizottsága bírálja el. A fejleményekről a jelentkezőket a megadott e-mail címeken értesítjük.
Jelentkezési határidő: 2022.08.18.
Szeretettel várjuk a jelentkezéseket!
Dr. Ármós Richárd Levente, sk.
elnök
Selye János Doktorandusz Szakkollégium