„Fantasztikus felfedezéseket kívánok önöknek, életre szóló tapasztalatokat, azt, hogy merjenek nagy kérdéseket föltenni, és higgyenek a tudásukban” – így köszöntötte dr. Kellermayer Miklós, az Általános Orvostudományi Kar dékánja a PhD Tudományos Napok résztvevőit. A Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet igazgatója az Elméleti Orvostudományi Központban tartott megnyitón örömét fejezte ki, hogy rekordszámú, több mint 400 kutató jelentkezett a kétnapos eseményre.
Dr. Kellermayer Miklós intellektuális kalandnak nevezte a tudományos igazság keresését. Felidézte, hogy posztdoktori ösztöndíjasként, 1996-ban milyen hatalmas élmény volt számára a Washingtoni Állami Egyetemen, Pullmanban a lézercsipesz megépítése, amit a titin óriás izomfehérje-molekulák megnyújtására alkalmaztak. Tudták, hogy nagy volt a verseny e téren több kutatócsoport között, hiszen a titin volt az első fehérje, amelyet egymolekula biofizikai eszközökkel sikerült mechanikai erőkkel manipulálni.
Együttműködő partnere, Carlos Bustamante így fogalmazott: „Most zászlókat helyezünk el a tudomány térképének fehér foltjaira, és nagyon fontos, hogy elsők legyünk. De van egy dolog, ami ennél sokkal fontosabb: hogy igazunk legyen!”
„A tudományos kutatás igazi célja, hogy válaszokat kapjunk azokra a kérdésekre, hogy a természetben miért és hogyan történnek a jelenségek. Egyúttal fontos mindannyiunknak feltenni azt a kérdést is: hiszek-e a tudásomban?” — hangsúlyozta a dékán.
A kérdés értelmét és jelentőségét illusztrálva felidézte Simonyi Károly, a legendás elméleti fizikus példáját, aki 1951-ben a Soproni Egyetemen megépítette az első magyar részecskegyorsítót, és elvégezte a kritikus kísérleteket. A magyar fizikus a gyorsító 1 millió voltos elektródjának belsejében több órán át ülve végezte a méréseket. Az elektródába azért mert beleülni, mert tanulmányaiból tudta, hogy egy elektróda közepén az elektromos térerő zérus.
„Önök, akik között számos orvos kutató van, nap mint nap felteszik betegeik életét a tudásukra, de vajon hisznek-e annyira a tudásukban, hogy a saját életüket feltegyék rá, amint azt Simonyi tette?” — szembesítette dr. Kellermayer Miklós a hallgatóságot a tudásuk jelentőségével.
A megnyitó után dr. Benyó Zoltán, a Doktori Tanács elnöke ismertette, hogy hat szekcióban párhuzamosan tartják az előadásokat. Elmondta, hogy magyarul vagy angolul is elő lehet adni, de javasolta az angolt, mert a kutatók így tapasztalatot gyűjthetnek arról, hogyan kell nemzetközi közönség előtti prezentálni.
162 PhD-hallgató az előadótermekben kivetítő segítségével tartott előadást, 130-an az előtérben poszterekkel szemléltetve ismertették kutatási eredményeiket.
Az alábbi témakörökben hangzottak el előadások:
- klinikai orvostudomány
- molekuláris tudományok
- patológia és onkológia
- transzlációs medicina
- egészségtudományok
- gyógyszerészeti tudományok
Az idei PhD Tudományos Napok díjnyerteseinek listája ide kattintva olvasható.
Kiss Gábor
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem