A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) örömmel értesíti a doktoranduszokat, doktorjelölteket, fiatal kutatókat, mesterszakos hallgatókat, hogy 2022. május 6-8. között a Pécsi Tudományegyetemmel együttműködésben ismét megrendezi a Tavaszi Szél elnevezésű multidiszciplináris, tudományos konferenciáját.

A DOSZ a 2022. évi Tavaszi Szél Konferencia szervezésekor a korábbi években megszokottak szerint, a „fiatal magyar kutatók és doktoranduszok világtalálkozóját” magyar, illetve angol munkanyelvű rendezvényként hirdeti meg. A kutatási eredmények bemutatására tudományos előadás vagy poszter formájában nyílik lehetőség.

Regisztráció

A konferencián történő részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztrációs felület elérhető a DOSZ honlapján (https://dosz.hu/rendezveny/tavaszi_szel_2022). A regisztráció során a könnyebb kommunikáció érdekében a jelentkezőknek meg kell adniuk az elérhetőségi adataikat. A megadott adatok kezelése az adatvédelmi szabályzat szerint történik. A regisztráció első körben egy minimum 1800, maximum 3600 karakter terjedelmű absztrakt benyújtásával válik érvényessé. Az absztrakt a jelentkező tudományos munkájának kivonata, amelyben a kutatás hátterének bemutatása, a tudományos kutatás célja, kérdésfelvetése, majd az eddig elért eredmények és a további lehetőségek kerülnek röviden összefoglalásra, hivatkozások nélkül, a tudományos írás formai és tartalmi követelményeinek megfelelve. A témát körülíró öt kulcsszó megadása is kötelező. Az absztrakt feltöltése csak a regisztrációs felületen keresztül lehetséges. E-mailben és egyéb kommunikációs csatornán a szervezőknek nem áll módjukban kezelni a jelentkezéseket.

A jelentkezés és az absztraktok leadási határideje: 2022. március 13. 23:59

A szervezők minden absztraktot lektorálási folyamatnak vetnek alá, amelyért a DOSZ az adott tudományágban illetékes Tudományos Osztálya felel. Az absztrakt bírálati eredményéről a jelentkezők 2022. április 3-ig elektronikus értesítést kapnak. Amennyiben a tudományterületileg illetékes Tudományos Osztály bírálói az absztrakt alapvető tudományossági kritériumáról nem győződnek meg, az a jelentkezés elutasítását vonja maga után. Az esetleges elutasításokkal kapcsolatban a releváns Tudományos Osztályoknál kérhető részletes tájékoztatás. A Tudományos Osztályok elérhetőségei a honlapon megtalálhatóak. A
pályázati anyagban hiánypótlásnak helye nincs, határidőn túli regisztráció nem fogadható el.

Az absztraktok befogadását követően a jelentkező a választott regisztrációs csomag szerinti regisztrációs díj befizetésére vonatkozó értesítést kap. A szervezőknek a regisztrációs díjat a konferencián való részvétel hiányában nem áll módjukban visszatéríteni.

A Konferencia tervezett szekciói:
• Agrártudományi szekció
• Állam- és jogtudományi szekció
• Biológiatudományi szekció
• Filozófiatudományi szekció
• Fizikatudományi szekció
• Földtudományi szekció
• Had- és rendészettudományi szekció
• Hittudományi szekció
• Irodalomtudományi szekció
• Kémiai és környezettudományi szekció
• Kommunikációtudományi szekció
• Közgazdaságtudományi szekció
• Közigazgatás-tudományi szekció
• Matematikai és informatikai szekció
• Műszaki szekció
• Művészeti és művészettudományi szekció
• Nyelvtudományi szekció
• Orvos- és egészségtudományi szekció
• Pszichológiai és neveléstudományi szekció
• Sporttudományi szekció
• Szociológiai és multidiszciplináris társadalomtudományi szekció
• Történelem- és politikatudományi szekció

A Szervezőbizottság fenntartja a jogot az előadók szekciók közötti átsorolására, illetve az egyes tudományági szekciók a jelentkezések számától függő összevonására vagy felosztására.

Konferenciakötet 2022

Amennyiben az előadó a Konferenciakötetben publikálni kívánja kutatási eredményeit, a formai követelményeknek megfelelő tudományos cikket a rendezvényt követően legkésőbb 2022. június 12-ig fel kell töltenie a Konferencia regisztrációs felületén keresztül. A tanulmányok befogadhatósági feltétele a jelentkező által csatolt lektori szakvélemény, amelyet tudományágának megfelelő tudományos fokozattal (PhD, DLA) rendelkező, a jelentkező által felkért szakember készített. További követelmény a kitöltött és aláírt szerzői nyilatkozat feltöltése is. A szerző egyértelmű beazonosíthatósága érdekében a tanulmány, a lektori vélemény, illetve a szerzői nyilatkozat dokumentumok elnevezéseinek tartalmazniuk kell a konferencia résztvevőjének nevét (Pl.: Minta_Ottó_lektori, Minta_Ottó_szerzői, Minta_Ottó_tanulmány). A tudományos cikk, a lektori szakvélemény és a szerzői nyilatkozat esetében kizárólag a DOSZ által előírt formátumú (a DOSZ honlapjáról letölthető) dokumentumok fogadhatók be. Az ettől eltérő vagy hiányos, a formai követelményeknek nem megfelelő tanulmányokat a Szervezőbizottság nem publikálja a Konferenciakötetben. Az elfogadott, lektorált tanulmányokat ISBN-számmal ellátott, online Konferenciakötetben tesszük közzé, amelyben a véleményt adó lektorok neveit is feltüntetjük.

A szervezők felhívják a jelentkezők figyelmét, hogy csak a Konferencián elhangzott előadások tudományos írásos kivonatai jeleníthetőek meg.

Fontosabb határidők

2022. március 13. A regisztráció és az absztraktok leadásának határideje.
2022. április 3. A jelentkezők kiértesítése az absztraktok elbírálásáról.
2022. május 6-8. Konferencia (szekció előadások: pénteken és szombaton)
2022. június 12. A tanulmány, a szerzői nyilatkozat és a lektori szakvélemény feltöltésének határideje.

Részvételi díj

A. Teljes részvételi díj szállással*: 25.000 Ft/fő (amely tartalmazza: a részvételi lehetőséget a Konferencia teljes idejére, előadási lehetőséget (egy tudományos előadás és/vagy egy poszter előadás), publikálási lehetőséget, szállást 2 éjszakára, ebéd és vacsora ellátást a Konferencia ideje alatt, kísérőprogramokon való részvételt)
B. Teljes részvételi díj szállás nélkül: 20.000 Ft/fő (amely tartalmazza: a részvételi lehetőséget a Konferencia teljes idejére, előadási lehetőséget (egy tudományos előadás és/vagy egy poszter előadás), publikálási lehetőséget, ebéd és vacsora ellátást a Konferencia ideje alatt, kísérőprogramokon való részvételt)
C. Részvételi díj a DOSZ Tudományos Osztályainak 2022. február 28-ig felvételt nyert rendes tagjai részére: 18.000 Ft/fő (amely tartalmazza: a részvételi lehetőséget a Konferencia teljes idejére, előadási lehetőséget (egy tudományos előadás és/vagy egy poszter előadás), publikálási lehetőséget, szállást 2 éjszakára ebéd és vacsora ellátást a Konferencia ideje alatt, kísérőprogramokon való részvételt)
D. Részvételi díj a DOSZ Tudományos Osztályainak 2022. február 28-ig felvételt nyert rendes tagjai részére szállás nélkül: 15.000 Ft/fő (amely tartalmazza: a részvételi lehetőséget a Konferencia teljes idejére, előadási lehetőséget (egy tudományos előadás és/vagy egy poszter előadás), publikálási lehetőséget, ebéd és vacsora ellátást a Konferencia ideje alatt, kísérőprogramokon való részvételt)
E. Részvételi díj a Pécsi Tudományegyetem hallgatói részére: 15.000 Ft/fő (amely tartalmazza: a részvételi lehetőséget a Konferencia teljes idejére, előadási lehetőséget (egy tudományos előadás és/vagy egy poszter előadás), publikálási lehetőséget, ebéd és vacsora ellátást a Konferencia ideje alatt, kísérőprogramokon való részvételt)

* A konferencián a regisztrációs díj befizetésével lehetőség nyílik egy tudományos előadás és/ vagy egy poszter előadás megtartására, amelyeknek témájukban minden esetben különbözniük kell egymástól. Ugyanazon címmel és tartalommal szóbeli előadás és poszter előadás
megtartása nem engedélyezett.
** A konferencia vendégeinek szállását előreláthatólag a Szalay László Kollégiumban (7622 Pécs, Universitas u. 2.) fogjuk tudni biztosítani. Ebben az épületben saját mosdóhelyiséggel ellátott 2×3 fős apartmanokban történik az elszállásolás.

A befizetéssel kapcsolatos tájékoztató az absztrakt befogadásáról szóló értesítést követően kerül kiküldésre a jelentkezőknek.

További információért kérjük, látogasson el a www.dosz.hu weboldalra vagy forduljon bizalommal a Konferencia szervezőihez:
● Konferenciával kapcsolatban: Kajos Luca Fanni (PTE DOK, kajos.luca@pte.hu)
● Konferenciával kapcsolatban: Polgár Petra (PTE DOK, polgar.petra.ibolya@pte.hu)
● Számlázással kapcsolatban: Kopcsjak Tamás János (DOSZ, iroda@dosz.hu)

A programváltozás jogát a szervezők fenntartják.
Budapest, 2022. február 20.

Molnár Dániel s.k.
elnök
Doktoranduszok Országos Szövetsége