A Semmelweis Egyetem tagja a European University for Well-Being (EUniWell) nevű európai egyetemi szövetségnek, mely együttműködési lehetőséget és anyagi forrásokat kínál a konzorciumban résztvevő egyetemek polgárai, s így a Semmelweis Egyetem kutatói, oktatói és hallgatói számára is.

A EUniWell hét kiemelkedő európai egyetemet (University of Birmingham, University of Florence, University of Cologne, Leiden University, Linnaeus University, University of Nantes, valamint a Semmelweis Egyetemet) magában foglaló szövetség.

A pályázati felhívás célja, hogy pályázatonként legalább három egyetem oktatói, kutatói, diákjai vagy munkatársai működjenek együtt a EUniWell által kiemelt well-beinget, azaz jóllétet javító célkitűzések megvalósítása mentén. A beadott pályázatok vonatkozhatnak közösen létrehozott új kutatások, közös innovatív oktatási projektek vagy széleskörű tudásmegosztást elősegítő programok megvalósítására. A cél a már meglévő multilaterális kapcsolatok erősítése a konzorciumi partnerek között, illetve új együttműködések, innovatív projektek és ötletek megvalósításának támogatása.

A Semmelweis Egyetem lehetőséget kíván adni arra, hogy a pályázók személyesen is bemutatkozzanak, ismertessék pályázati ötleteiket és igény esetén kérdéseket tegyenek fel egy szakmai tudományos tanácsnak.

A Semmelweis esemény időpontja: 2021. január 14, 14:00

Helyszíne: https://semmelweis.zoom.us/j/98468857959

A fenti eseményen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Az érdeklődőket ill. leendő pályázókat arra kérjük, hogy amennyiben részt kívánnak venni az eseményen, küldjék el jelentkezésüket a project@semmelweis-univ.hu címre.

EUniWell_SFC2_hirlevel_20201217

 

További információ:

Tupoli Eszter

SEMMELWEIS EGYETEM

Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága

1085 Budapest, Üllői út 26. II. em. 202.

Mobil: +36 20 288 7915