Kedves Doktoranduszok!

Örömmel tájékoztatunk benneteket, hogy október 8-án megrendezésre került a Doktorandusz Önkormányzat választmányi ülése. Első napirendi pontként Dr. Kállai Brigitta, a Választási Bizottság elnöke számolt be a sikeresen lezajlott választás részleteiről, eredményeiről.
Ezt követte Dr. Szőke Dániel elnöki beszámolója, melyben többek között összefoglalta az utóbbi időszakban végzett tevékenységeit, mint például az őszi PhD napok megszervezése, illetve az együttes jogviszony jogszerűségének tisztázása.
Sor került a DÖK tisztségviselőinek megválasztására: Dr. Szőke Dánielt a DÖK választmánya 1 évre ismét a szervezet elnökévé választotta, így tovább folytatja eddigi sikeres munkáját. Az új alapszabály értelmében az elnök elnökhelyettest és alelnököket kérhet fel, akiket a választmány megszavazott, így Dr. Sallai Imre elnökhelyettes, Dr. Bozsányi Szabolcs alelnök, Dr. Stubnya Bence alelnök és Dr. Kovács Alexandra alelnök fogják segíteni az elnök munkáját a választmányban.
A választmányi ülésen megválasztására kerültek a különböző bizottságokba delegált doktorandusz tagok is. Az Általános Orvostudományi Kar Kari tanácsába Dr. Stubnya Bencét, az Egészségügyi Közszolgálati Kar Kari Tanácsába Joó Tamást, a Fogorvostudományi Kar Kari tanácsába Dr. Hegedűs Tamást, a Gyógyszertudományi Kar Kari tanácsába Dr. Barna Ádámot, a Munkahelyi Állatjóléti Bizottságba Dr. Ocskay Zsombort, a Minőségfejlesztő és Minőségértékelő Bizottságba Dr. Basa Bálintot, a Regionális, Intézményi Tudományi és Kutatásetikai Bizottságba Dr. Stubnya Bencét, a Szentágothai János Tudományági Doktori Iskolába Dr. Keller Dávidot, a Gyógyszertudományi Doktori Iskolába Dr. Barna Ádámot, az Egészségtudományi Kar Kari Tanácsába Dr. Madarász Bálintot, a Habilitációs Bizottságba pedig Dr. Sallai Imrét delegálta a választmány.
Az ülésen megalakult a DÖK választmánya, mely a delegált tagokkal és a DÖK tisztségviselőivel együtt megkezdi munkáját.