PhD kurzusok

Az intézménylátogatási tilalom kiterjed a PhD kurzusokra is, ezért a tilalom feloldásáig előadás, szeminárium vagy gyakorlati foglalkozás nem tartható.

A meghirdetett kurzusok esetében a következő lehetőségek közül lehet választani:

  1. A kurzus hátralévő részének megtartása távoktatással, amit a technikai feltételek teljesülésének függvényében javaslunk mihamarabb megkezdeni. A távoktatást a graduális képzésben alkalmazott módszerekkel javasoljuk megvalósítani, szükség esetén technikai segítséget biztosítunk.
  2. A kurzus hátralévő részének megtartása a tilalom feloldása után. Erre egészen a szemeszter végéig (augusztus 31.) van lehetőség, javasolt a blokkosított forma.
  3. A még nem megkezdett blokk-kurzusok esetében lehetőség van a kurzust a következő tanévre halasztani.

Kérjük, hogy a kurzusvezetők legkésőbb  március 31-ig jelezzék a kurzus@phd.semmelweis-univ.hu e-mail címen, hogy melyik megoldást választják, és egyidejűleg tájékoztassák a hallgatókat is erről. A hallgatókkal való kommunikációban kérhetik a Doktori Hivatal segítségét.

A hallgatók számára fontos információ:

A rendkívüli helyzetre való tekintettel azok számára, akiknek komplex vizsgája idén nyáron esedékes, lehetőség van az esetleg még hiányzó oktatási kreditpontok pótlására a szemeszter végéig (augusztus 31.) vagy a következő szemeszterben.

 

Doktori szigorlat, komplex vizsga

Amennyiben arra a fokozatszerzési folyamat késleltetése nélkül lehetőség van, javasoljuk a doktori szigorlatok elhalasztását. Ha erre nincs lehetőség, akkor a zoom-on vagy skype-on való vizsgáztatást javasoljuk, különösen, ha a bizottság tagjai között 65. életévüket már betöltött vizsgáztató(k) is van(nak), vagy más egészségügyi kockázat áll fenn.

Az esedékes komplex vizsgákat javasoljuk július eleji vagy augusztus végi időpontra tervezni. Amennyiben a járványügyi helyzet azt lehetővé teszi, a komplex vizsga a szokásos módon történjék. Amennyiben erre nem lesz lehetőség, a vizsgát zoom-on vagy skype-on javasoljuk lebonyolítani, az ehhez szükséges technikai információkat időben megküldjük. A vizsgabizottság tagjainak kiválasztásakor legyenek figyelemmel arra, hogy szükség esetén a vizsgáztató vállalni tudja az on-line vizsgáztatást.

 

Munkahelyi védés

Amennyiben arra a fokozatszerzési folyamat késleltetése nélkül lehetőség van, javasoljuk a munkahelyi védések elhalasztását. Ha erre nincs lehetőség, akkor a munkahelyi védésen a jelöltön, bizottságon és témavezetőn kívül csak az intézet/klinika szakterületileg kompetens, tudományos fokozattal rendelkező munkatársai vegyenek részt. A bizottság 65. életévüket már betöltött tagjai lehetőleg zoom-on vagy skype-on csatlakozzanak a védéshez, amire fokozott egészségügyi kockázat esetén a hallgatónak is lehetősége van.

 

Nyilvános védés

A nyilvános védésen a jelöltön, bizottságon és témavezetőn kívül csak a doktori program szakterületileg kompetens, tudományos fokozattal rendelkező munkatársai vegyenek részt. A bizottság 65. életévüket már betöltött tagjai lehetőleg zoom-on vagy skype-on csatlakozzanak a védéshez. Rokonok, ismerősök részvétele a nyilvános védésen nem lehetséges és a védést követően vendéglátás sem folytatható.

 

A rendkívüli helyzettel kapcsolatos egyéb ajánlások

A járvánnyal összefüggésben felmerülhet az igény a doktoranduszok bevonására egészségügyi, ill. oktatási feladatok ellátásában. Javasoljuk, hogy ez önkéntes segítői jogviszony vagy – ha ennek feltételei adottak – közalkalmazotti jogviszony keretében történjen.

Az önkéntes segítői jogviszony kezdeményezéséhez szükséges információk az alábbi linken érhetőek el:

https://semmelweis.hu/human/2020/03/17/onkentes-segitoi-jogviszony-kezdemenyezese/

Az ügyintézés gyorsítása érdekében kérjük, hogy a kitöltött táblázatot szervezeti egységenként összegyűjtve, a szervezeti egység vezetőjének vagy helyettesének e-mail címéről továbbítsák a titkarsag.human@semmelweis-univ.hu email címre.

 

Fontos!

A járványhelyzet változásával a fenti szabályozás változhat. Az esetleges változások a https://semmelweis.hu/phd/ honlapon folyamatosan meg lesznek hirdetve, kérjük, folyamatosan figyeljék a híreket.