Semmelweis Egyetem Baráti Körének pályázati felhívása

A Baráti Kör pályázatot hirdet Egyetemünk hallgatói és 40 év alatti, Egyetemünkön végzett kollégák részére.

A Baráti Kör az egyetemi hallgatók, fiatal kutatók támogatását tekinti egyik fő célkitűzésének. Ennek a törekvésnek az elérésében külföldön élő kollégáink is segítséget nyújtanak azoknak a fiatal pályakezdő kollégáknak, vagy hallgatóknak, akik segítséget igényelnek, s legalább 1 év óta tagjai a Körnek.

Ennek értelmében Dr. Balázs Dezső† 2005 (USA) nagylelkű adományából meghirdetjük a

 “Dr. Balázs Dezső & Walter Julianna” pályázatot.

Támogatni kívánjuk a sikeres pályázó 2015. évben megvalósuló külföldi tanulmányútját, vagy külföldi kongresszusi előadói részvételét.

A pályázathoz rövid tudományos életrajzot, munkahelyi vezető ajánlását, a kongresszusra bejelentett előadás összefoglalóját és az annak elfogadását bizonyító visszaigazolást kérjük mellékelni, s beküldeni legkésőbb 2015. február 27-ig.

A pályázat
I. díja: 110.000,-Ft

II. díja: 80.000,-Ft

III. díja: 60.000,-Ft

A pályázat eredmény-hirdetésére, illetve a díjat dokumentáló emléklap átadására Egyetemünk 2015. március 15-e alkalmából tartandó ünnepségén kerül sor. (Az elnyert támogatás elszámolása számla ellenében történik!)

A nyerteseket élménybeszámoló tartására fogjuk meghívni.

Cím:
Semmelweis Egyetem Baráti Köre
1089 Budapest, Nagyvárad tér 4.
Tel.: 210 2930/56385 mellék

 

Dr. Némedy Edit Dr. Monos Emil
elnökségi tag elnök