A Semmelweis Egyetem Innovációs Központ Technológia Transzfer Irodája pályázatot hirdet gyakornoki állás betöltésére

A Semmelweis Egyetem a világ vezető tudományegyetemei mintáját követve egyre nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a falai között létrehozott tudományos eredmények sikeres ipari hasznosítására, más néven a technológia transzferre.

Az ipari szereplők bevonása újfajta karrierlehetőségeket biztosít a fiatal kutatók számára, új finanszírozási forrásokat von be az egyetemi kutatások támogatására és lehetővé teszi a tudományos eredmények minél szélesebb körű társadalmi hasznosulását.

Olyan közismert külföldi példák, mint az egész világon elterjedt Southern Blot és DNS microarray technika mellett a sikeres technológia transzfer hazai eredménye a tumorműtéteket forradalmasító Onkokés, ahol az alapkoncepciót a feltaláló Dr. Takáts Zoltán az ELTE TTK kutatójaként dolgozta ki, majd a fejlesztéseket és a piacravitelt saját alapítású cégével végezte.

Amennyiben a doktori ikola hallgatójaként érez magában kellő tehetséget az egészségügyi kutatási eredmények ipari szemléletének elsajátításához, ha szeretne ön is hasonló projektek részese lenni, és nem riasztja vissza, hogy befektetőkkel, egyetemi és egyéb döntéshozókkal tárgyaljon, várjuk jelentkezését.

Amit nyújtani tudunk:

  • 3 havi részmunkaidős állás havi 60.000 Ft nettó bérrel, melyet sikeres együttműködés esetén meghosszabbítunk
  • Részvétel az egyetem legígéretesebb innovatív projektjeiben
  • Rugalmas munkaidő
  • Jó felszerelt saját iroda panoráma kilátással a Rektori hivatal tetején
  • Iparjogi és üzleti ismeretek elsajátítása learning by doing elven
  • Mentorálás: az Innovációs Központ technológia menedzsereitől és lehetőség az iroda saját könyvtárának használatára
  • Részvétel hazai és nemzetközi technológia transzfer továbbképzéseken

Amit várunk:

  • Kellő motiváció és idő a munkára
  • Megbízhatóság, igényes munkavégzés, proaktivitás
  • Jó kommunikációs és konfliktuskezelési képességek, jó szervezői/vezetői képességek
  • Kreatív gondolkodás, jó elemzőképesség
  • Megbízható angol nyelvtudás (nem a vizsga számít, hanem a nyelvhasználat szintje)
  • Az elbírálás során előnyben részesülnek az ipari, és/vagy menedzseri tapasztalatot

Ha a pályázat felkeltette érdeklődését, kérjük küldjön egy amerikai típusú önéletrajzot és motivációs levelet a kiss.gergely@semmelweis-univ.hu címre 2014. 04. 19.-ig.

Semmelweis Egyetem – Technológiai Transzfer csoport