A Semmelweis Egyetem Doktori Iskolája
 
pályázatot hirdet
Ph.D. gyakornoki (predoktori) támogatás elnyerésére.
 
A támogatás folyósítása 2013. március 1-től augusztus 31-ig tart.
 
 
A pályázat célja: az ösztöndíjas képzést 2012. augusztus 31-ig abszolutóriumot szerzett, doktori értekezésén még dolgozó – már eddig jelentős eredményt felmutató – kutatók támogatása. A támogatás formája a Semmelweis Doktori Ösztöndíj.
 
Pályázhatnak a Doktori Iskola azon III. éves hallgatói, akik
  • az ösztöndíj folyósítás 36 hónapos periódusának lejártáig doktori értekezésüket nem készítették el,
  • főállással nem rendelkeznek,
  • tanulmányaik ideje alatt kiemelkedő eredményt értek el,
  • vállalják, hogy értekezésüket 12 hónapon belül elkészítik
 
Pályázhatnak továbbá azok, akik 2013. februárig Ph.D. gyakornoki (predoktori) támogatásban részesülnek (nekik 2013. augusztus végéig be kell nyújtani a disszertációt). A predoktori támogatás megszakítás nélkül összesen legfeljebb 12 hónapra szólhat.
 
A pályázat elbírálásához szükséges dokumentumok:
  1. kitöltött pályázati űrlap (honlapról letölthető: http://phd.semmelweis.hu)
  2. tudományági doktori iskola vezetőjének és a programvezetőnek részletesen indokolt javaslata – a témavezető véleménye alapján,
  3. a témavezető nyilatkozata a kutatási feltételek biztosításáról, valamint a 12 vagy 6 hónapos határidő betarthatóságáról,
  4. előadások, publikációk és közlésre elfogadott cikkek jegyzéke,
  5. a támogatási időszakra vonatkozó munkaterv,
  6. amennyiben megkezdett predoktori támogatás folytatását tervezi, nyilatkozat arról, hogy az elmúlt 6 hónapban milyen eredmények születtek,
  7. nyilatkozat arról, hogy nincs heti 20 órát meghaladó munkaviszonya, illetve arról, hogy ha munkaviszonyában változás történt, azt haladéktalanul közli a Doktori Titkársággal,

A pályázatot 2013. február 15. 12.00 óráig lehet benyújtani a Doktori Titkárságon.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a támogatás nem minősül állami ösztöndíjnak, így az Egyetem nem fizeti meg az egészségügyi hozzájárulást, annak befizetéséről a hallgatóknak maguknak kell gondoskodni.

 
Budapest, 2012. december
 
 
 Dr. Rácz Károly
 egyetemi tanár
a Doktori Tanács elnöke