Már elöljáróban le kell szögezni, hogy a Semmelweis Orvostudományi Egyetem azon kevés hazai felsőoktatási intézmények közé tartozik, amely több mint 200 éves múltjáról csaknem összefüggő – ha nem is hiánytalan – értékes történeti forrásanyaggal rendelkezik. Nem az iratanyag mennyisége jelentős elsősorban, hanem az a tény, hogy fontos iratsorozatok maradtak meg a XIX. század első feléből, sőt még az orvosi kar alapítása körüli évekből is. A magyar egyetemek történeti forrásai sajnos olyan nagy pusztulásokat szenvedtek el a XX. században, hogy a fenti tényt rendkívül örvendetesnek kell tekintenünk.*1 A károsodások az orvoskari forrásanyagot sem kerülték el, de mindenesetre kevésbé érintették, mint az egykori közös egyetem többi karait. A második világháború előtt készült tanulmányokból kiderül, hogy a kar kezdettől fogva külön őrizte a tanácsülések protocollumait, s e jegyzőkönyvek már akkor is fontos forrásnak számítottak. Sajnos a kiegyezés előtti időszakból csak két ilyen protocollum kötet maradt ránk. Az iratanyagot az egyes dékánok működésének megfelelően csoportosítva őrizték meg. Már a XVIII. század végétől iktatták a kar iratait,*2 de az 1770-es évekből is tudomásunk van egykorú orvoskari levéltári gyűjteményről.*3 A jegyzőkönyvekhez hasonlóan a kiegyezés előtti kari iratanyag is többségében elpusztult. Szerencsére a különböző hallgatói nyilvántartások, a szigorlati kötetek és egyéb, e repertóriumban tárgyalandó sorozatok sohasem kerültek el a karról, s ezért maradtak meg napjainkig.
Az iratanyaggal 1945 előtt a karon sem, de magán az egyetemen sem foglalkozott senki hivatásszerűen. Igaz, hogy már a századfordulón hivatalos iratokban Orvoskari Levéltárat emlegetnek,*4 de ez nem volt több a gyakorlatban a mai központi irattáraknál. A kar kezdettől fogva figyelmet fordított múltjának emlékeire, s pl. amikor 1911-ben felmerült a „Tudományegyetemi Múzeum” létesítésének gondolata, az orvosi kar ezt melegen támogatta.*5 A tervezett múzeumban azonban főleg az egyetemtörténet tárgyi forrásainak elhelyezéséről volt szó, de ez sem valósult meg.
A kar levéltári anyaga első komolyabb károsodását a második világháború végén szenvedte el. 1944 őszén a nyilas kormányzat mintegy 600 III-V. éves egyetemi hallgatót Halléba, Németországba kényszerített. Az egyetem és az orvosi kar határozottan a kitelepítés ellen foglalt állást és lényegében sikerült elérnie az intézetek és klinikák helyben maradását. A kar hivatalos iratainak egy része azonban így is Németországba került. Különös szerencse, hogy az iratok csak kis mértékben károsodtak, s többségük épségben megmaradt a Halle-Saale-i Egyetemi Könyvtárban, ahonnan 1951. februárjában, a debreceni orvosi kar ugyancsak odakerült irataival együtt érkeztek haza e hányatott sorsú forrásanyagok.*6
Az orvosi kar levéltári anyagának sorsa szempontjából a leglényegesebb események az ötvenes évek elején játszódtak le. Szerte az országban ezekben az években kampányszerű, nagyarányú iratselejtezések és begyűjtések folytak, amelyekről elmondható, hogy sok esetben inkább kárt okoztak, mintsem hasznot hajtottak volna. A magyar felsőoktatás története szempontjából e selejtezések minden esetben pótolhatatlan veszteségeket okoztak.*7 Az iratselejtezéseket 1951 tavaszán-nyarán rendelték el, amikor az orvosi kar éppen önállósult és érthetően nem a legnagyobb problémája volt az iratanyagról való gondoskodás. Az elvégzett selejtezés az 1867 és 1938 közötti iratanyagot csökkentette, mivel a kiegyezés előtti, valamint az 1918-19-es iratokat a jogszabály kivonta a selejtezés alól. A legrégibb iratok tehát egyelőre épen maradtak, de sajnos elkerültek a karról, illetve az akkor már önálló orvosegyetemről. 1951. október 31-én a volt tudományegyetem központi hatóságainak és jogi, bölcsészeti, valamint orvosi karainak már megselejtezett és történeti értékűnek minősített iratanyagát megőrzésre átvette a Magyar Országos Levéltár. Szerencsére az átadott anyag legkisebb részét tették ki a volt orvoskari iratok, mert a már önálló Orvostudományi Egyetem bizonyos iratsorozataitól nem vált meg. Így maradtak meg a korábban már említett nyilvántartásokon kívül az 1869 utáni kari tanácsülési jegyzőkönyvek, a legrégibb promócios könyvek, s egyéb értékes források. Egy 1956. április 13-án készült jelentésből tudjuk, hogy az Országos Levéltárnak átadott iratok között 4,66 iratfolyóméter mennyiséget tett ki az 1784 és 1938 közötti évekből odakerült, selejtezés utáni orvoskari iratanyag. Orvoskari vonatkozású volt még részben a Klinikai Gazdasági Bizottság 4,33 iratfolyóméter mennyiségű iratanyaga az 1926-1949 közötti évekből.*8 Miért írtuk azt, hogy szerencsére csak ennyi irat került az Országos Levéltárba? E kitétel első hallásra indokolatlan, hiszen az egyetemi forrásanyag lényegében biztonságos helyre került, oda, ahol kutathatóságát is legjobban tudták volna biztosítani. Valóban nem lehetett előre látni, hogy éppen ezek a biztonságba helyezett iratok fognak elpusztulni. Az 1956-os szabadságharc során az Országos Levéltárban nemcsak az odaszállított egyetemi – így részben orvoskari – iratanyag pusztult el, de elégett a kar 1951 előtti főhatóságának, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnak egész 1867 és 1916 közötti levéltári anyaga is. Ezek után úgy véljük, mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a megmaradt források különleges értéket képviselnek, főleg a dualizmus korára vonatkozólag.
Az Orvostudományi Egyetem történeti forrásait az 1960-as évek után a legkülönbözőbb helyeken őrizték. A régi iratanyag egy töredéke az 1956-os pusztulások után az Eötvös Loránd Tudományegyetem újonnan létrehozott Levéltárába került, másik részét – a legrégebbieket, s így már elismerten történeti értékűeket – az egyetem könyvtára vette át megőrzésre. Ugyancsak az Orvostudományi Egyetem könyvtárába kerültek a régebbi tanácsülési jegyzőkönyvek. A megmaradt iktatott iratokat, az újakkal együtt a központi irattár őrizte alapos rendben, de rendkívül rossz raktári körülmények között. Jelentős iratanyagok maradtak az új Dékáni Hivatalokban is. Közülük az Általános Orvostudományi Kar Dékáni Hivatala helyszűke miatt 1961 áprilisában nagy mennyiségű anyagot adott át az Országos Levéltárnak.*9 A Levéltár négy évvel később ezeket az iratokat is az ELTE Levéltárának származtatta át.*10 E jókora vargabetűvel 1993 után több lépcsőben innen kerültek vissza a SOTE Levéltárába.
Az orvosi kar alapításának 200. évfordulója kapcsán megélénkültek az egyetemtörténeti kutatások, de mint a kiadványokból ez kitűnik, csak a könyvtárban őrzött régi iratanyagot tudták a kutatásoknál használni, mert az egyetem levéltári anyagának többi része nem volt kutatható állapotban. A könyvtár vezetése 1977-ben nyilvántartást készíttetett az ott őrzött „egyetemtörténeti vonatkozású kéziratokról”, de az egyetem egész levéltári anyagára kiterjedő nyilvántartás továbbra is hiányzott. Időközben több nagy múltú budapesti és vidéki egyetemen megkezdték a helyi történeti forrásanyag feldolgozását, s néhány helyen egyetemi levéltár is alakult. *11
Ezek az intézmények általában nem kapták meg mindjárt a szaklevéltári jogállást, de mindenesetre gondoskodtak a meglévő iratok biztonságba helyezéséről és kutathatóvá tételéről. Már 1974-ben elhangzott egy olyan javaslat, amely indokoltnak tartotta a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen a levéltári munka megindítását.*12 1977 őszén azután az egyetem vezetése megbízást adott az orvosegyetemi levéltári anyag rendezésére.*13 E munka eredményeként jelent meg 1982-ben az első repertórium a SOTE levéltári anyagáról, mely akkor 148,35 iratfolyómétert tett ki. Az ezt követő hosszabb szünet után az egyetem vezetése csak 1991-ben kezdett komolyabban foglalkozni a levéltári anyag sorsával, amikor lépéseket tett egy önálló szaklevéltár megalapítása felé. Végül 1993-ban a kezdeti tervekkel ellentétben nem önálló gyűjteményként hozták létre az egyetemi levéltárat, hanem a Központi Könyvtárba tagoltan, 1 fő levéltáros alkalmazásával. Ekkorra már szerte az országban több egyetemi levéltár működött, számuk azóta örvendetesen tovább bővült.
A 2000-ben lezajlott egyetemi integrációt követően a Magyar Testnevelési Egyetem levéltárának ellátása is feladatunkká vált, mivel akkor ott már egy éve nem alkalmaztak levéltárost. 2001-ben az egyetem szervezetileg is egyesítette a két levéltárat, noha az iratanyagok eredeti őrzési helyükön maradtak. Szintén az integrációnak volt köszönhető a létszám növelése 2003-ban. A következő szervezeti változást a levéltár a Központi Könyvtár kereteiből történő kiválása, majd a Rektori Hivatalhoz való csatolása jelentette. Ennek keresztülvitelére a levéltár ellehetetlenülése miatt volt szükség. A rendelkezésre álló raktárterület betelése után, az ugyancsak helyszűkével küszködő könyvtáron belül területi növekedésre semmilyen lehetőség nem mutatkozott, így a levéltár nem teljesíthette a törvényből fakadó iratátvételi kötelezettségét. Ráadásul a levéltárakat érintő előírások időközbeni szigorodása, amelyeknek az akkori körülmények már nem feleltek meg, egyenesen a levéltár további fennmaradását fenyegették. Mindez, és az ezekből fakadó belső feszültségek érlelték meg a felismerést, hogy a levéltár jövője a függetlenedésben keresendő. E törekvéshez sikerült megnyerni az egyetem vezetését, így a szenátus 2003 novemberében határozott a levéltár Rektori Hivatalhoz való csatolásáról és saját költségvetés megadásáról. A határozat megvalósítása 2005 májusáig tartott, eredményeként pedig olyan levéltár létesült, mely működési körülményeit tekintve hazai viszonylatban példaértékű. Az alkalmazotti létszám a könyvtárból való kiváláskor egészült ki a jelenlegi négy főre. Az őrzött iratanyag 710 iratfolyómétert tesz ki.
(Dr. Szögi László – dr. Molnár László)
*1 – A hazai felsőoktatás történeti forrásanyagáról lásd Tóth András: Az újkori magyar egyetemtörténet forrásproblémái. in: A 600 éves jogi felsőoktatás történetéből 1367-1967. Pécs, 1968. 131-140. p., valamint Szögi László: Felsőoktatásunk múltjának forrásai. in: Magyar Nemzet, 1981. febr. 11. és ennek kiegészítése: Dr. Hiller István :Még egyszer felsőoktatásunk múltjáról. in: Magyar Nemzet, 1981. ápr. 29. Heilauf-Kiss-Szögi /szerk./: Magyar egyetemi és főiskolai levéltárak fond- és állagjegyzékei I. rész. MEFLSZ-ELTE, Bp., 1997.
*2 – 1784 után már bizonyosan, mivel a feldolgozások ilyen iratokra hivatkoznak. Pl. Gombocz i.m. 37. p.
*3 – Tauffer Vilmos: A bába-tanítás története egyetemünkön című írásában az „orvoskari levéltár” egy 1776-ból származó iratára hivatkozott. Vö.: Hőgyes i.m. 343. p.
*4 – Vö.: SOTE Lt. 1/b. Iratok 504/1900-01. sz.
*5 – Lásd: SOTE Lt. 1/b. Iratok 1203/1910-11 sz. 1911. febr. 7. és ELTE Lt. BTK DH ad 1115/1910-11. sz. Utóbbit közli dr. Papp Józsefné: Az ELTE Egyetemi Levéltár fondjainak és állagainak jegyzéke 1768-1972. Kézirat, Bp. 1978. 10. p.
*6 – Részletesebben: Évkönyv 72-75. p. Az iratok visszakerülésére: SOTE Lt. 4. BOTE Gazdasági Hiv. iratai 6125-1-1/1951. sz. Bp. 1951. febr. 3.
*7 – A tudományegyetemhez hasonlóan ilyen iratselejtezés volt más egyetemeken is. Vö.: Szögi László: A Budapesti Műszaki Egyetem Levéltára Repertórium I. 1846-1960. Bp. 1975. 17-18. p.
*8 – Az adatokat közli: dr. Papp Józsefné im. 12-13. p.
*9 – SOTE Lt. 5/b. 142/1961. sz. Ezek az iratok lényegében az egykori egyetemi Quaestura nyilvántartási könyvei voltak.
*10 – SOTE Lt. 3/c 8223/1964. sz.
*11 – Az ELTE Levéltára 1958-ban alakult, a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem Központi Könyvtára 1971 óta levéltári feladatokat is ellát, a Budapesti Műszaki Egyetemen pedig 1972-ben hoztak létre levéltári részleget ugyancsak a Központi Könyvtár keretében.
*12 – Ladányi Andor: A felsőoktatás-történeti kutatásokról. in: Tanulmányok a felsőoktatás köréből 1974. Bp. 1974. 217. p.
*13 – A kezdeményezés dr. Lombos Lajos, a SOTE akkori főtitkára nevéhez fűződik.