364-en vehették át oklevelüket az Egészségtudományi Kar diplomaosztó ünnepségén a Budapest Kongresszusi Központban. A hallgatókat eskütételüket követően dr. Szél Ágoston rektor és dr. Nagy Zoltán Zsolt dékán avatták diplomásokká.

A mai nappal nem ér véget a tanulás, az egészségügyben dolgozóknál ez élethosszig tart – hívta fel a figyelmet dr. Nagy Zoltán Zsolt ünnepi beszédében. Azt kívánta a friss diplomásoknak, hogy találják meg hivatásukban a kimeríthetetlen lehetőségeket, végezzék munkájukat hittel és eltökéltséggel. A dékán szólt róla, hogy az egyetem, főiskola feladata megtanítani az emberi test működését, a betegségek jellegzetességeit, a leggyakoribb megoldásokat, de a gyógyítás során speciális megoldásokra lelni, beszélni az emberekkel, reményt adni számukra tudásukkal a legnehezebb körülmények között is, már mindenki egyéni felelőssége. „Semmelweises diplomásnak lenni most már nem cél, hanem felelősség és büszkeség” – mondta a dékán, aki az egyetem nemzetközi rangsorokban elfoglalt előkelő helyezéseiről is beszélt.

Dr. Nagy Zoltán Zsolt ismertette az elmúlt tanév legfontosabb eseményeit, a többi közt az V. Betegjogi Szakmai Napot és Konferenciát, a IV. Oktatás- és Kutatásmódszertani Szakmai Napot, az Ártó-Védő Konferenciát, az Országos Ápolástörténeti és Szakmai Versenyt, valamint az V. Mentőtiszt Napot. Megemlítette, hogy az egyetem második legnagyobb karán a záruló félévben 2852 hallgató tanult magyar nyelvű képzésben, és 411 hallgató vett részt az angol nyelvű és a székhelyen kívüli képzéseken. Emlékeztetett, hogy nemrégiben megtörtént a kar Vas utcai épülete új szárnyának alapkőletétele a harmadik Közép-Kelet-Európai és Kínai – Egészségügyi Miniszteri Találkozó keretein belül, így rövidesen megvalósulhat a kar épületbővítésének utolsó üteme, megoldva ezzel a helyhiányt.

„Maradjanak egymás segítői, szép szakmájuk szolgálói, az egyetem aktív követei itthon és mindenütt; legyenek művelt értelmiségiek, a világra nyitott, őszinte emberek” – szólt a végzettekhez dr. Nagy Zoltán Zsolt, és azt kívánta nekik, hogy őrizzék meg kíváncsiságukat, éljen tovább a tudásvágyuk.

A hallgatók dr. Vingender István dékánhelyettes vezetésével esküt tettek, majd ezt követően dr. Szél Ágoston és dr. Nagy Zoltán Zsolt kézfogásukkal diplomásokká avatta őket. A diplomaátadó ünnepségen ápoló, gyógytornász, dietetikus, mentőtiszt, szülésznő, népegészségügyi ellenőr, védőnő, orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus, ápolás MSc, fizioterápia MSc, táplálkozástudományi MSc, addiktológiai konzultáns, egészségtudományi szakfordító tolmács szakokon végzettek vehették át okleveleiket.

A végzett hallgatók nevében mondott búcsúbeszédében Bőze Blanka szülésznő a diplomához vezető utat mesébe illő történethez hasonlította, ahol a főhősök sikeresen leküzdöttek minden akadályt. Felix Lucky Yellowe gyógytornász beszédében szólt többek között a kar hallgatóinak multikulturális közösségéről, és köszönetet mondott a kar valamennyi tanárának, oktatójának. Az ünnepséget a Medikus Zenekar előadása zárta.

Keresztes Eszter
Fotó: Ancsin Gábor

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.