Az információs és kommunikációs technológiai (IKT) eszközök használata a felsőoktatásban címmel tartotta meg IV. Oktatás- és Kutatásmódszertani Szakmai Napját az Egészségtudományi Kar (ETK). Az Alapozó Egészségtudományi Intézet Társadalomtudományi Tanszéke által szervezett rendezvényen ezzel idén ismét az oktatás szakmódszertana került a középpontba – mondta el köszöntőjében dr. Feith Helga Judit tanszékvezető. A főiskolai docens ismertette, a témaválasztás célja az volt, hogy inspirációt merítsenek, miként lehet a „Z generáció” figyelmét lekötni, és ezzel hosszú távú eredményeket elérni az oktatásuk minőségének fenntartásában.

Dr. Vingender István oktatási dékánhelyettes a kar nevében üdvözölte a rendezvény résztvevőit, valamint köszönetet mondott a Társadalomtudományi Tanszék munkatársainak, amiért immár negyedik alkalommal szervezték meg a szakmai fórumot. Megemlítette a rendezvény témájának aktualitását és fontosságát a karon folyó oktatás szempontjából, hiszen mint mondta, a fiatalok gondolkodásmódja és értékrendje egyre inkább eltér a tanárokétól, ám a szakmai nap részeként ismertetett témák segíthetnek hidat építeni a korosztályok között.

Digitális eszközhasználat és médiafogyasztás a Z generáció körében címmel tartotta meg a rendezvény nyitó előadását dr. Horkai Anita (SE ETK). Szintén az első szekcióban hangzott el az dr. Papp-Danka Adrienn (EKE) Interaktív oktatástechnológia – jó gyakorlatok című előadása. A szakmai nap második felében elsőként dr. Papp Zoltán (SE ETK) tartott előadást Infokommunikációs eszköztár alkalmazásának feltételei, előnyei és hátrányai címmel. Ezt követően dr. Tornóci László (SE ÁOK) ismertette az interaktív oktatástechnológia lehetőségeit az egészségtudományi képzésben. A nap zárásaként dr. Drótos György (BCE GTK) A felsőoktatási intézményekben zajló innováció és annak menedzselése című előadása hangzott el.

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.