Egyesületünk egyik tagja vállalta a Gerecse 50 túra teljesítését, hogy adományokat gyűjtsön az Endometriózis Magyarország számára. Minden támogatás számít!

 

Kedves Barátok és Támogatók!

 

Nyáry Dorottya vagyok, a Budapesti Orvostanhallgatók Reproduktív Egészségügyi Szekciójának felelőse, és egyben 3. éves orvostanhallgató. Idén az a megtiszteltetés ért, hogy Tóth Lili Annával együtt az 2024-es Endometriózis Nagykövetei lehetünk.

Miért fontos számomra ez a téma? Azért, mert hiszek abban, hogy az egészségügyi kérdéseknek nagyobb figyelmet kell kapniuk, különösen olyan problémák esetén, mint az endometriózis, amely sok nő életét érinti, mégis gyakran alulértékelt vagy félreértett betegség. Az endometriózis felhívja a figyelmet az egészségügyi rendszer javításának szükségességére, és segíthet abban, hogy a társadalom jobban megértse és támogassa az érintetteket.

Cserkészként a túrázás kedvenc hobbim, és bár eddig csak 30 kilométeres távokat jártam be, az 50 kilométeres Gerecse 50 túra egy hatalmas kihívást jelent számomra. Tudom, hogy ez több, mint 12 óra túrázást jelent majd egy napon belül, de az elkötelezettségem az endometriózis ügye iránt inspirál, hogy túllépjek a komfortzónámon és megtegyem ezt a nagy lépést.

A túra április 20-án lesz, és minden egyes kilométeremet arra fogom használni, hogy figyelmet és támogatást hozzak az endometriózis ügyének. Minden, amit összegyűjtök, 75 ezer forinttal támogatja majd az Endometriózis Magyarországot, hogy segítsen az érintetteknek és növelje a tudatosságot a betegséggel kapcsolatban.

Kérem, csatlakozzatok hozzám ezen az úton, és támogassátok minden kilométeremet 1500 Forinttal, hogy együtt tehessünk az endometriózis megértéséért és kezeléséért.

 

 

Köszönöm a támogatást!

 

Szeretettel,

Nyáry Dorottya