Együtt egészséget építünk! Egyesületünk ennek a mondatnak a szellemében igyekszik prevenciós tevékenységek által a lakosság egészségértését növelni. Emiatt is célunk, hogy minél több rendezvényen jelen tudjunk lenni. 

 
A szívünk napját minden évben szeptember utolsó vasárnapján ünnepeljük. Idén is megszervezésre került ebből az alkalomból egy lakossági egészségmegőrző, családi rendezvény. Egyesületünk is kint volt a Néprajzi Múzeumnál, és amellett, hogy a BOE standjánál tevékenységünk ismertetésén túl az újraélesztés, egészségtudatos táplálkozás témákban is fontos információkat osztottak meg az érdeklődőkkel, tagjaink segítették a további szűrővizsgálatok koordinálását is!
 
A délelőtti őszi eső ellenére a Városligetbe kilátogatók olyan ingyenes szűrővizsgálatokon vehettek részt, mint például vércukor-, véroxigén, vérnyomásmérés. Ezeken kívül lehetőség volt véradásra is, illetve az érdeklődőkben felmerülő kérdésekre is választ tudtak adni a különböző egészségügyi szervezetek tagjai.
 
Vasárnap délután többen pedig a „Tekerj a szívedért!” biciklis demonstráción vettek részt azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a sport és a vidámság egészségügyileg jótékony hatásaira. A kerékpárosok a Néprajzi Múzeumtól indulva érintették a Hősök terét, Andrássy utat, Nyugati pályaudvart, Margit hidat, Mechwart ligetet, Széll Kálmán teret, Clark Ádám teret, Lánchidat, Deák Ferenc teret, majd az Andrássy úton jutottak vissza a Városligetbe és a Néprajzi Múzeumhoz.
 
 
 
Nagyon örülünk, hogy ott lehettünk ezen a napon a Városligetben! Reméljük, hogy sokakkal fogunk a következő egészségmegőrző rendezvényen vagy épp prevenciós óráink valamelyikén is találkozni! 
 
További információt kaphatnak az érdeklődők az egyesületünkről és tevékenységünkről itt a honlapunkon, Facebook oldalunkon, Instagram oldalunkon, valamint TikTok csatornánkon.