Interjú Szabó Fruzsival,
a Magyar Orvostanhallgatók Szövetségének elnökével

Fruzsi jelenleg hatodéves orvostanhallgató a Semmelweis Egyetemen, és elsőéves kora óta aktív tagja az egyesületünknek. Több szekcióban is tevékenykedett aktív előadóként, majd a külügyi szekció oszlopos tagja lett, ahol több éven keresztül különböző vezetőségi pozíciókat töltött be. Nagy öröm és büszkeség számunkra, hogy a 2022/23-as tanévben Fruzsit választották a Magyar Orvostanhallgatók Szövetségének (MOSZ) elnökévé.

Egy rövid interjút készítettünk vele, fogadjátok szeretettel.

 

Kedves Fruzsi! Kérlek, mutatkozz be pár mondatban!

Sziasztok!

Szabó Fruzsina Orsolya vagyok, a Semmelweis Egyetem hatodéves orvostanhallgatója. Elsőéves korom óta vagyok a BOE aktív tagja, az utóbbi három évben pedig a Külügy csapatát erősítettem: először Külügyi Koordinátorként, majd LEO-inként, tavaly pedig LEO-outként tevékenykedtem az Egyesületben – így, aki tavaly cseregyakorlaton vett részt, nagy valószínűséggel sok-sok emailt kapott tőlem. Jelenleg a Magyar Orvostanhallgatók Szövetségének elnöke vagyok.

 

Mi az a MOSZ? Milyen célt szolgál?

A MOSZ, a Magyar Orvostanhallgatók Szövetsége a magyarországi négy orvostanhallgatói egyesületet (Budapesti, Debreceni, Pécsi és Szegedi Orvostanhallgatók Egyesülete) összefogó szervezet, mely 1983 óta működik hazánkban, jelenleg kb. 1500 orvostanhallgatót tömörítve. Teljes jogú tagja az Orvostanhallgató Szervezetek Nemzetközi Szövetségének (International Federation of Medical Students’ Associations – IFMSA), mely a világ legnagyobb ifjúsági szervezete. Ez röviden azt jelenti, hogy hazai és nemzetközi színtéren is tevékenykedünk: itthon az országos koordinátoraink (NPO, NORP, NOME, NORA) a tagegyesületeink munkáját felügyelik, segítik, közös programokat szerveznek (pl. idén már megvalósult együtt a Száraz November kampányunk), külföldön pedig folyamatosan kapcsolatban vagyunk a többi ország szervezeteivel és az IFMSA tisztségviselőkkel, így jutnak el hozzánk a különböző nemzetközi lehetőségek (pl. különböző Webinarok, külföldi tréninghétvégék, fókuszcsoportokba való jelentkezési lehetőségek – az aktualitásokat a BOE Külügy Facebook oldalán vagy a BOE Official csoportban keressétek!). Hasonlóan fontos tevékenységünk a méltán népszerű cseregyakorlatok szervezése. Rajtunk keresztül történik a szerződések megkötése, és Nemzetközi Cseregyakorlati Felelőseink (NEO-k és NORE) szervezik meg a legmagasabb szinten a kiutazásotokat és a bejövő hallgatók utazásait, koordinálva és segítve a helyi, budapesti LEO-k és a LORE munkáját.

 

Mit jelent számodra ez a pozíció?

Mint már említettem, elsőéves korom óta az életem része a BOE, és főként a három vezetőségi évem alatt az Egyesület nagyon a szívemhez nőtt, így nem volt kérdés, hogy szeretnék az utolsó egyetemi évemben is dolgozni érte. Több IFMSA eseményen is volt lehetőségem részt venni (még a COVID alatt, 2020-ban az online March Meetingen, majd a 2022-es EUREGME-n és August Meetingen), melyek rámutattak, hogy mennyi kihasználatlan lehetőség van nemzetközi téren, melyek nem csak a BOE-t, hanem a többi magyarországi Egyesületet is előrevihetnék. Ezért döntöttem úgy, hogy elindulok az elnöki pozícióért.

 

Vezetőként milyen feladatot töltesz be pontosan?

Elnöki feladataim ismétcsak kettősek. Az IFMSA-val én vagyok a fő kommunikációs csatorna, képviselem a MOSZ álláspontját a különböző döntéshozó eseményeken (ezek az ún. Plenary-k a General Assemblyken kerülnek megrendezésre, ezek olyanok, mint egy nagy nemzetközi közgyűlés, itt szavazunk a szabályzatok módosításairól, az új tisztségviselőkről, illetve többek között a csatlakozni kívánó országok IFMSA-ba való integrálásáról is). Itthon én vagyok a Szövetség hivatalos jogi képviselője, így a Szövetség szabályos működtetése és minden ezzel kapcsolatos ügyintézés is az én feladatom. Ezen felül az Elnökséggel figyelemmel követjük a Vezetőség munkáját, az Elnökök révén a Tagegyesületek működését; felügyelő, tanácsadó szerepet töltünk be.

 

Kikből áll a szervezet?

A Szövetség tagjai Ti vagytok – minden Tagegyesületi (tehát BOE, DOE, POE, SZOE) tag egyúttal MOSZ tag is – tehát választó és választható tagok is vagytok. Az országos vezetőséget összefoglalva Tanácsadó Testületnek hívják. A választható tagjainak megválasztása az őszi Küldöttgyűlésen történik a Tagegyesületek által kiválasztott Küldöttek által. A Tanácsadó testület a következőképp épül fel:

Választható tagok:

Elnökség (Excecutive Board, EB):

  • Elnök: Szabó Fruzsina Orsolya (BOE)
  • Külügyi Elnökhelyettes: Bottlik Olívia (BOE)
  • Belügyi Elnökhelyettes: Al-Sheraji Nada Mohamed (BOE)
  • Gazdasági Elnökhelyettes: Muczán Gábor János (POE)
  • PR és Kommunikációs Elnökhelyettes: Sulyok Gergő (POE)

Vezetőség (Team of Officials, TO):

  • Nemzetközi cseregyakorlati koordinátor (NEO-out): Major Nóra Anna (DOE)
  • Nemzetközi cseregyakorlati koordinátor (NEO-in): Molnár Luca Panka (DOE)
  • Tudományos cseregyakorlati koordinátor (NORE): Szabó Nikolett (BOE)
  • Egészségfejlesztési koordinátor (NPO): Mészáros Mirtill (BOE)
  • Emberi jogi koordinátor (NORP): Ruzsa-Kis-Schubert Kinga (DOE)

Nem választható tagok:

Egyesületi Elnökök:

  • BOE elnök: Stubnya János Domonkos
  • DOE elnök: Kovács Boglárka
  • POE elnök: Szalczer Szilárd
  • SZOE elnök: Ignácz Máté

 

Milyen terveid vannak a szövetséggel kapcsolatban? 

Fő célkitűzéseim a következők:

Helyben elérendő célok:

  • Közösségépítés, információáramlás megkönnyítése a Tagegyesületek között
  • Az IFMSA felépítésének, működésének, fontosságának eljuttatása a Tagokhoz
  • MOSZ Szabályzatok frissítése, aktualizálása az IFMSA irányelveknek megfelelően
  • Internetes elérés javítása, honlap frissítése
  • Gazdasági kérdések rendezése

Nemzetközi célok:

  • IFMSA konferenciákon való aktív részvétel
  • IFMSA regionális és globális prioritások integrálása a MOSZ célkitűzései közé, tematikus programok szervezése
  • Nemzetközi lehetőségek, tréningek, SRT-t (azaz subregionális tréningek) meghirdetése, népszerűsítése
  • Aktív IFMSA trénerek képzése
  • Saját SRT szervezése

A részleteket az elnöki programomban olvashatjátok.

 

Van még valami, amit fontosnak tartasz megosztani az olvasóval?

Hamarosan meghirdetésre fognak kerülni az assziszt pozíciók, melyek az országos tisztviselők munkáját hivatottak segíteni, illetve remek lehetőség belelátni a MOSZ és az IFMSA működésébe. Ezekre bárki, aki aktív BOE (DOE, POE, SZOE) tag, jelentkezhet. MOSZ elnökként a prioritásaim közé tartozik, hogy elérhető legyek Számotokra, így amennyiben bármilyen kérdés felmerül, vagy érdeklődtök országos pozíciók iránt, keressetek bátran!

 

Köszönjük szépen a válaszokat!