Az új évben szerettünk volna elindítani egy blogot az egyesület keretein belül, ahova jelenlegi és már végzett alumni tagjaink tudnak cikkeket írni kutatásukból, vagy csak az éppen őket érdeklő témákból. Ez mostanra meg is valósult, így örömmel jelenthetjük be, hogy elindult a BOE Blog! Reméljük sok érdekes és hasznosítható blogbejegyzést tudunk majd megosztani.

Elsősorban az egészségügyben járatlanabb közönségnek szeretnénk a blogot készíteni, így elsődleges szempont lesz a bejegyzések közérthetősége. 
A későbbiekben kifejezetten orvostanhallgatóknak készülő cikkeket is szeretnénk majd, amik főként a szakirányválasztásban nyújthatnak majd segítséget.

Jó olvasást kívánunk! 🙂