Idén már harmadik alkalommal kerül megrendezésre szeptemberben a Train the Med! hétvége!

Az idei évben a járványügyi helyzet miatt, egy kicsit át kellett alakítani a hétvége koncepcióját, így most szeptemberben Budapesten kerül megrendezésre a III. Train the Med! hallgatói tréninghétvége, előreláthatólag a szeptember 11-ei hétvégén.

Ha úgy érzed szívesen vennél részt ennek a már hagyománynak számító eseménynek a megrendezésében, akkor nincs más dolgod, mint írni egy emailt a boe@humsirc.hu email címre, ami tartalmazza a neved, a választott feladatkört, és egy rövid motivációs levelet.

Jelentkezési határidő: augusztus 16. (vasárnap)

Feladatkörök:

Főszervező (1 fő)

o   összefogja a szervezői csapatot

o   rendszeres megbeszéléseket szervez

o   vezetésével a szervezői csapat megvalósítási tervet készít

o  a határidőket tartja, rendszeresen beszámol a BOE elnökségének

o   kapcsolatot tart az Egyetem képviselőjével, illetve más szervezet vezetőivel

o   a tábor lezárultával kiértékeli a tábort

 Főszervező helyettes (1 fő)

o   mindenben segíti a főszervező munkáját

o   Átlátja az összes felelős munkáját

o   a főszervezőt helyettesítheti a BOE elnökségi ülésein

o   A főszervezővel helyszínt szervez, megszervezi az utazást és az étkezést

 Gazdasági felelős (1 fő)

o   költségvetést készít a táborra

o   Forrást talál szponzorok segítségével a sikeres és színvonalas szervezéshez.

o   Egyeztet a támogatókkal a logó felhasználás feltételeiről

o   Minden felmerülő költségről számlát vezet.

o   A tábor részvételi díját beszedi, lepapírozza és elszámol vele a gazdasági elnökhelyettesnek

Szakmai felelős (1 fő)

o   Szorosan együttműködik a BOE prevenciós és ismeretterjesztő szekcióinak vezetőivel

o   A tábor szakmai hátterét biztosítja

o   Képzéseket és workshopokat szervez

o   A képzések utáni vizsgalehetőségeket biztosítja

Social program felelős (2 fő)

o    Megszervezi a hétvége csapatépítő és szabadidős programjait

o    A szakmai csapattal egyeztetve elosztja a programokat időben és térben

o    A programok eszközigényeit felméri és biztosítja

o    Az esti csapatépítő programokat levezeti

Logisztikai csapat (3 fő)

o    Biztosítanak minden benyújtott eszközigényt

o    A szakmai és csapatépítő programokhoz szükséges a BOE irodában fellelhető kellékeket összegyűjtik.