Szívesen részt vennél komolyabban is a BOE munkájában? Jelentkezz most koordinátornak! Az alábbi pozíciókra várjuk pályázatod: 

Pályázás:

Érvényes pályázatnak minősül az a pályázat, amely tartalmazza a jelölt önéletrajzát, az Egyesületben végzett korábbi munkáját, illetve motivációs levelét, valamint amelyet 2017. október 13., péntek 18:00 beadási határidő előtt elektronikusan az Egyesület hivatalos e-mail címére (boe@humsirc.hu), valamint papír alapon, a jelölt aláírásával ellátva az Egyesület székhelyére a BOE Elnökség feliratú fakkba (1089, Budapest, Nagyvárad tér 4. Hallgatói Centrum) eljuttattak.
A koordinátorokat a Vezetőség választja meg 2017. október 17-én 19.00-tól tartó vezetőségi ülésén amelyre minden pályázót szeretettel várunk.

Bármilyen kérdés esetén keresd bátran az adott szekció felelősét, vagy írj a boe@humsirc.hu-ra!

 

Koordinátori posztok és feladatköreik: 

Mental Health programkoordinátor (ÚJ!)

  • Az Emberi Jogi felelős munkájának segítése – a Mental Health program koordinálása. 
  • Az ELTE-vel közösen induló, középiskolásoknak szóló Mind the mind projekt felügyelete, kapcsolattartás, az óratartók tájékoztatása. 
  • Egyetemen belüli mentorprogram elindítása.
  • Mental Health témakört érintő események szervezése vagy a szervezés koordinálása.

Filmklub programkoordinátor (ÚJ!)

  • Együttműködés az Emberi Jogi felelőssel.
  • Két hetente filmklub szervezése, az események hirdetése.

III. Semmelweis Egészségverseny gazdasági felelős koordinátor 

  • Mindenben segíti a gazdasági felelős munkáját a III. Semmelweis Egészségverseny megszervezésében (az előkészületektől a döntőig).
  • A verseny költségeinek felmérése, költségvetési terv készítése.
  • Támogatókkal való együttműködési terv kidolgozása, megvalósítása (marketing vonatkozások!).
  • A támogatáskérelemről szóló levél igényes megfogalmazása.
  • Terméktámogatások megszerzése, a tavalyi paletta bővítése.
  • Szponzorációs táblázat készítése, aktualizálása.
  • Anyagi támogatók felkeresése.
  • A döntő ideje táján a termékek elhozatala, logisztikai feladatok betöltése a tárolásukkal kapcsolatban.

Egészségfejlesztési programkoordinátor

  • Általánosan segíti az egészségfejlesztési elnökhelyettes munkáját
  • Részt vállal a tanárokkal, iskolákkal való kapcsolattartásban
  • Részt vesz a világnapok és egyéb prevenciós rendezvények szervezésében és lebonyolításában
  • Az egészségfejlesztési elnökhelyettessel együttműködve koordinálja a prevenciós szekciókon belüli és azok közötti megfelelő kommunikációt

Transzplantáció és véradás koordinátor

  • Segít a képzések illetve a workshopok megszervezésében, lebonyolításában
  • Általánosan segíti a felelős munkáját
  • Segít a prevenciós előadások megszervezésében
  • A szekció tagjainak a segítségére van minden esetlegesen felmerülő kérdés, probléma esetén
  • Részt vesz a nagyobb, éves események előkészületeiben, lebonyolításában
  • Hozzájárul aktívan és kreatív ötletekkel a szekció működéséhez

Egészségtudatos táplálkozás koordinátor

  • Az egészségtudatos táplálkozás alapvető ismerete
  • Tájékozottság az evészavarokól
  • Legalább 1 egészséges táplálkozás, ill. 1 evészavarok témakörű képzésen való részvétel
  • Felelős segítése a tájékoztatásban a szekció tagjainak- Ehhez az éves program ismerete
  • Részvétel a vizsgáztatásban, ill. a szekció főbb eseményin
  • Prevenciós találkozásokon való részvétel, sz.e.,- a szekciófelelős távolléte esetén az elhangzottak továbbítása a felelősnek

Reproduktív egészségügyi koordinátor

  • A reproduktiv-egészségügyi felelős munkájának segítése a különböző rendezvények, képzések, workshopok szervezésével és előkészítésével kapcsolatban
  • Kapcsolattartás az előadókkal
  • A szekció közösségépítő pregramjainak szervezése (pl. teadélután) 
  • A szakmai anyagok frissítése, kidolgozása

Alkoholprevenciós-koordinátor

  • Saját témájából mindig felkészült, van saját minta előadása
  • Segít a felelősnek a segédanyagok összeállításában
  • Ötleteivel gazdagítja a szekció színességét
  • A fontosabb események kitalálásában, szervezésében és lebonyolításában is segédkezik a felelősnek
  • Külön kiemelve az Egészségversenyt, melynek szintén aktív szervező tagja
  • Aktív előadó, ha kell beugrik az üresen maradt helyekre (természetesen ezalól a felelős sem kivétel)
  • A rábízott feladatokat ellátja, illetve időben szól, ha mégse
  • Figyel az időpontokra, ha szükségét érzi reklámozza a még üres helyeket
  • A felmerülő új helyzetekben is elkötelezettséget mutat, lehet rá számítani

Drogprevenciós-koordinátor

  • Saját témájából mindig felkészült, van saját minta előadása
  • Segít a felelősnek a segédanyagok összeállításában
  • Ötleteivel gazdagítja a szekció színességét
  • A fontosabb események kitalálásában, szervezésében és lebonyolításában is segédkezik a felelősnek
  • Külön kiemelve az Egészségversenyt, melynek szintén aktív szervező tagja
  • Aktív előadó, ha kell beugrik az üresen maradt helyekre (természetesen ezalól a felelős sem kivétel)
  • A rábízott feladatokat ellátja, illetve időben szól, ha mégse
  • Figyel az időpontokra, ha szükségét érzi reklámozza a még üres helyeket
  • A felmerülő új helyzetekben is elkötelezettséget mutat, lehet rá számítani

Tumorprevenciós koordinátor

  • Segíti a kardiovaszkuláris- és tumorprevenciós felelős munkáját
  • A Mellrák ellenes kampány és a Rákellenes Világnap szervezése
  • III. Semmelweis Egészségverseny tumorprevenciós feladatainak koordinálása
  • Kapcsolattartás az Onkológiai Intézettel
Angol Teddy Maci Kórház koordinátor 
 
  • Külföldi hallgatókkal kapcsolatot teremteni és lelkesíteni őket arra, hogy foglalkozásokat tartsanak
  • Olyan óvodákat keresni ahol angol nyelvű foglalkozásokat tudnak tartani.
  • A képzés szervezésben részt venni.
Magyar Teddy Maci kórház koordinátor
 
  • A jó kommunikáció megteremtése és minden információ átadása a programok szervezőinek
  • Segíti a felelős munkáját és az óvodákkal/iskolákkal való jó viszony fenntartását 
  • A képzés szervezésében részt vállalni
  • Minél lelkesebben részt venni az eseményeken