Ép lélek – ép test: Az orvos egészsége is legfőbb törvény
Közzétette: alumniiroda
A mentális egészség témakörét interaktív, megoldásközpontú megközelítésben, gyakorlati eszközök, módszerek és stratégia segítségével ismerhették meg azok, akik részt vettek a Semmelweis Egyetem Alumni Igazgatóságának és a Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezete és szervezésében megvalósuló rendezvényen. A vendégek Prof. Dr. Purebl György egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának oktatási dékánhelyettesének, a Magatartástudományi Intézet igazgatójának a kiégés elleni receptekről tartott előadását hallgathatták meg, majd a rendezvényt Bellus István humorista stand-up előadása zárta.
Galéria
3kép
A rendezvény kezdetén Prof. Dr. Lotz Gábor, a MOK Budapesti Területi Szervezetének elnöke köszöntötte a résztvevőket a Semmelweis Egyetem Alumni Igazgatóságának és a Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezetének újabb közös eseményén, majd bemutatta az est főelőadóját, Purebl György professzort.
Prof. Dr. Purebl György előadása előadása kezdetén bemutatta a kiégés két modelljét, dimenzióit és tüneteit. „A szakmai pályafutásunk egy hullámzás: a pályánk során vannak felívelő és leívelő időszakok és nagyon sokáig lehet így dolgozni. A hullám alján lévő állapot a burnout, a kiégés, de ebből az állapotból a felívelés jön”- mutatott rá a professzor, majd a kiégés tünetei között sorolta fel a deperszonalizációt, a negatív érzelmeket, a reménytelenséget, a cinizmust és a teljesítményvesztést. Az előadó a siker és az elismerés, jutalom arányáról kiemelte: „A stressz nem probléma, hogyha tudjuk ellensúlyozni” – mondta, majd hozzátette: az ellensúly a lényeg és a szakmai „hullámvasúton” meg kell tanulni jól járni, jól kezelni a stresszt, azt az állapotot, amikor leívelő és azt is, amikor felívelő a pályánk. Az egyéni kiégést megelőző módszerek közül kiemelte a feltöltődést, az örömforrások, a célok előtérbe helyezését, illetve, hogy a napunkból ne hagyjuk ki a pihenést, az örömforrásokat, mert ezek a tevékenységek töltenek fel minket. A professzor hozzátette, hogyha ezeket kihagyjuk a napunkból, a következő napon még hamarabb ki fogunk merülni, ez pedig ez önrontó kör, kimerülési spirál.
Prof. Dr. Purebl György a kiégést megelőző módszerek új irányaként mutatta be az ökológiai módszert, amely a fényre, a zöld környezetre, a társállatok szerepére (az állatok és az ember kapcsolatára), a flóra-fauna ritmusára, a rendszerességre, az egészéges alvásra és a mozgásra épül. Előadása végéhez közeledve a boldogságfokozó gyakorlatok kerültek fókuszba és jó gyakorlatként emelt ki a hálanapló és örömnapló vezetését, az öröm-önéletrajzot, az életcélok elemzését, valamint a mindfullness, a tudatos jelenlét szerepét és szükségességét a kiegyensúlyozott mentális állapot eléréséért és fenntartásáért. Végezetül a digitális kiégéskezelő és reziliencia applikációk bemutatására is sort kerített.
„A kiégés jelen van az életünkben, mindannyiunkat fenyeget, de újjá lehet születni belőle, vannak jó és rossz szakaszai is” – összegezte az előadó, majd még egyszer hangsúlyozta, a kiégést meg lehet előzni és kezelni is hagyományos és ökológiai módszerekkel, információs technológiákkal.
Az előadást követően lehetőség nyílt a közönségkérdések feltevésére is. A hallgatói kérdések fókuszában többek között a társállatok hatása, funkciója, a stressz negatív faktorú megközelítése, valamint a párkapcsolaton belüli kiégés kezelése került. Végezetül Prof. Dr. Lotz Gábor elnök köszönetet mondott Prof. Dr. Purebl György dékánhelyettesnek a tartalmas és részletes, a gyakorlati módszereket bemutató előadásáért.
Az est programját Bellus István humorista stand-up előadása zárta, ezzel is hozzájárulva a jó hangulathoz és a mentális jóllét fontosságához.
Galéria
20kép
Az Alumni Igazgatóság és a Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezetének további rendezvényeire is sok szeretettel várjuk az érdeklődőket!
Szöveg: dr. Fecser Zsuzsanna, Semmelweis Egyetem Alumni Igazgatóság Fotó: Lipták Zoltán, Semmelweis Egyetem Alumni Igazgatóság