Az egészségügyi hivatás olyan terület, amely fokozott érzelmi igénybevétellel jár, a kiégés szempontjából különösen veszélyeztetett. Ahhoz, hogy lelki egyensúlyunkat meg tudjuk őrizni és eredményesen tudjunk segíteni, a szakmai készségek elsajátítása mellett a „hivatás-személyiség” megerősítése és gondozása, a stresszkezelést és a kiégés megelőzést támogató készségek fejlesztése is szükséges.

Előadónk dr. Cserháti Zoltán, aki a Magatartástudományi Intézet
oktatójaként alapos ismerője a stressznek, az általa vezetett számos stresszkezelés kurzus mellett pedig részt vett a hallgatói kiégés kutatásában – erről is beszél majd előadásában!

Helyszín: Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb Díszterme
Időpont: 2017. március 27. 18 óra