A Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömbjének (NET) első emeleti terasza új hallgatói térként került átadásra 2024 májusában, melynek tervezésében Igazgatóságunk is tevékeny, értékteremtő szerepet vállalt.

 

Dr. Merkely Béla rektor hangsúlyozta, hogy a NET épülete és az egyetem kiemelkedik Budapest látképéből, az új terasz családiasabbá teszi az egyetemet.  

 

Dr. Hermann Péter oktatási rektorhelyettes beszédében kiemelte, hogy a NET tetején lévő „Semmelweis Egyetem” felirat jól látható a levegőből is, és hogy a külföldi egyetemekhez hasonlóan a Semmelweis Egyetem épületei is élettel teliek. 

Dr. Tripolszky Bálint, Igazgatóságunk igazgatója örömét fejezte ki a terasz megvalósulása végett, megköszönte az együttműködést a Műszaki Főigazgatóságnak és a NET Tömbigazgatóságnak.  

Dr. Takács Félix, Igazgatóságunk igazgatóhelyettes kiemelte, hogy a hallgatói terek fejlesztése stratégiai fontosságú az egyetem vezetősége számára. Az új hallgatói tér több mint száz négyzetméteres, a hallgatók kényelmét szolgálja, valamint környezettudatos megoldásokat is alkalmaz.

 
„Nagy öröm, hogy olyan vezetése van ma az egyetemnek, amely az infrastrukturális beruházásokon túl is stratégiai partnernek tartja a hallgatókat és kifejezetten nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ne csak a tanulás helyszíneként, munkahelyként tekintsenek az intézményre, de jól is érezzék itt magukat”

 

Gecsey Csenge, a Hallgatói Önkormányzat elnöke szerint a terasz javítja a hallgatók egyetemi életminőségét és elősegíti a közösségi kapcsolatok építését. 

A teraszról lehetőség van a környék zöld panorámájában gyönyörködni, illetve leülni enni, inni, vagy akár csak beszélgetni. A fejlesztés a Zöld Egyetem vízióját, valamint a környezettudatosságot és hulladékmentességet figyelembe véve készült el, a terasz mellett az első emeleten Igazgatóságunk kialakított egy önkiszolgáló hallgatói sarkot is, amely nagy teljesítményű kávéfőzővel, szűrős vízadagoló automatával és mikrohullámú sütővel felszerelve várja Egyetemünk kávézni vagy pihenni vágyó hallgatóit, dolgozóit.