A Hallgatói Szolgáltatások Igazgatósága a Hallgatói Önkormányzattal közösen (HÖK) szervezte meg a Campus Tour elnevezésű programot, amely lehetőséget nyújtott a leendő felvételizőknek, hogy személyesen is megismerjék az egyetem mindennapi életét. A rendezvényen mintegy 600 érdeklődő vett részt, akik betekintést nyerhettek az oktatási helyszínekbe, előadókba, laborokba és a legkorszerűbb anatómiai-sebészeti műtőbe. A résztvevők kérdéseket tehettek fel a felvételiről és a diploma utáni elhelyezkedési lehetőségekről. 

Az eseményen mind a hat kar képviseltette magát, önkéntes hallgatók vezették körbe a látogatókat.  

A Fogorvostudományi Kar Oktatási Centrumában az érdeklődők kipróbálhatták az odontotechnológiai eszközöket, megismerhették a gyakorlati képzés eszközeit. Az Általános Orvostudományi Kar programján dr. Ruttkay Tamás vezetésével modern képalkotó technikákat, és egy plasztinált agyat is bemutattak.

A program célja az volt, hogy a leendő hallgatók első kézből szerezzenek információkat a képzésekről és az egyetemi életről. Keskeny György, a HÖK oktatási ügyekért felelős alelnöke kiemelte, hogy a rendezvény lehetőséget adott a jelentkezőknek arra, hogy közvetlenül beszélgessenek jelenlegi hallgatókkal és megismerjék tapasztalataikat. Az Egészségtudományi Karon fórumot tartottak, ahol a látogatók kérdéseket tehettek fel, a Gyógyszerésztudományi Karon interaktív előadásokat hallgathattak, míg a Pető András Karon a konduktív nevelés mindennapi eszközeit ismerhették meg. 

 

Az érdeklődők pozitív visszajelzéseket adtak, és sokan megerősítést kaptak döntésükben, hogy a Semmelweis Egyetemre jelentkezzenek. A program végén számos leendő hallgató osztotta meg motivációit és elvárásait az orvosi pályával kapcsolatban, megerősítve az egyetem iránti elkötelezettségüket.