TDK hallgatóink:
- Gecse Zsanna, SE ÁOK
- Jurenka Csenge Lili, SE ÁOK
- Takács Péter, SE ÁOK
- Katona Tíra Panna, SE ÁOK
- Tóth Petra, SE ÁOK
- Tóth Réka, BME
- Farkas Ábel, Állatorvostudományi Egyetem
- Bogya Zsófia, BBTE
|
Téma címe |
Témavezető |
|
A nyirokszervek fejlődésbiológiája |
Dr. Nagy Nándor |
|
A bélidegrendszer fejlődése |
Dr. Nagy Nándor |
|
Hám-mesenchyma kölcsönhatások a lymphoid organogenezis során |
Dr. Nagy Nándor |
|
Szöveti őssejtek a bélidegrendszerben |
Dr. Nagy Nándor |
|
Hirschsprung-kór embryológiai alapjai |
Dr. Nagy Nándor |
|
Extraembrionális eredetű vérképző őssejtek vizsgálata embriomanipulációs és sejtkövetéses technikákkal a korai embrióban és a fejlődő nyirokszervekben |
Dr. Dóra Dávid |
|
Neuroimmunológiai kapcsolatok a bélben: a bélidegrendszer-makrofág kapcsolat ultrastruktúrája és funkcionális jellemzése fiziológiás és patológiás állapotokban |
Dr. Dóra Dávid |
Habár a Hirchsprung-kór egy jól körülírt patológiás kórkép melyet a bélidegrendszer rendellenes fejlődése jellemez, jelenleg a klinikumnak csak a rendellenes bélszakasz sebészeti eltávolítása áll gyógymódként rendelkezésre, ezért kiemelt figyelmet kapott a regeneratív medicina és az őssejttranszplantáció lehetősége a HSCR és az ehhez hasonló neuropátiák gyógyítására. Az elmúlt évtizedben robbanásszerűen elterjedt a 3D sejtkultúrák, organoidok és spheroidok tenyésztése, amelyek célja az állatkísérletek alkalmazásának csökkentése, egyes betegségek patogenezisének valósághűbb modellezése, illetve a gyógyszerkísérletek megbízhatóságának növelése. Kísérletes munkám első célja az volt, hogy enterális neurosphereket állítsak elő csirke embrióból származó bélszövet-mintából. A folyamat optimalizálására GDNF, Noggin és BMP-4 molekulák hozzáadásának hatását vizsgáltam. Összegzésképp elmondható, hogy sikeresen izoláltam és tenyésztettem enterális neurosphereket embrionális csirke utóbeléből. A neutospherekben enterális neuronok és gliasejtek alakultak, melyeknek előfordulását GDNF-fel növelni tudtam. A neurosphere eredetű enterális sejtek a transzplantációt követően sikeresen kolonizálták a fürjből izolált ganglionmentes utóbelet. A BMP-4 hozzáadása a neurospherek tenyésztő médiumához meggátolta az enterális neurospherek kialakulását. Ezzel ellentétben a Noggin potenciálisan elősegítheti a transzplantációt követő kolonizációt, és korábbi eredmények indokolttá teszik a Noggin alkalmazását a neurospherek tenyésztési körülményeinek optimalizálásához, ennek hatásának vizsgálatához további kísérletek szükségesek.
A diplomamunka ide kattintva érhető el.
It is widely accepted that embryonic development of the bursa of Fabricius is impaired under the influence of various androgens. Specifically, testosterone propionate treatment of early chicken embryo results in chemical bursectomy. Previous developmental studies raised the possibility that testosterone affect the mesenchymal compartment of the bursa of Fabricius and during bursectomy primary impairment occurs in the mesenchyme. The general aim of my MSc student research project was to understand the developmental changes of the mesenchymal microenvironment of the bursa of Fabricius during testosterone treatment. Monoclonal antibodies specific for lympho-myeloid cell lineages (anti-CD45, EIVE-12, CSF1R and anti-chB6) and extracellular matrix proteins (anti-laminin, -fibronectin, -collagen type I, and -tenascin-C) has been used to study the bursal folliculogenesis and differentiation of mesenchymal compartment. Testosterone propionate treatment disrupted the colonization of hematopoietic cells into the bursa epithelium. Here, we also identify glycoproteins, including fibronectin and tenascin-C, as important regulators of bursa colonization. In developing chicken bursa of Fabricius fibronectin is strongly expressed in the mesenchyme, while tenascin-C expression occurs later when the follicular cortex start to differentiate. Our in vitro migration studies demonstrate that fibronectin is permissive whereas tenascin-C is inhibitory to B cell migration. Increased tenascin-C immunoreactivity have been identified is the bursa mesenchyme followed by testosterone treatment and is absent in control bursa. These studies demonstrate several novel roles for extracellular matrix in developing bursa of Fabricius and proposes a new hypothesis for tenascin-C produced in the developing bursa mesenchyme as inhibitory for the migration of B-cells.
A diplomamunka ide kattintva érhető el.
The enteric nervous system (ENS) in one of the most complex parts of the peripheral nervous system in vertebrates. The complexity of the ENS is due to the vast number of neurons and glial cells. Hirschsprung disease is a well-known congenital malformation of the ENS (~1/5000 live births), characterized by the congenital absence of the myenteric and submucosal plexuses of the colon, leading to intestinal obstruction and abnormal colonic distension in newborns. The surgical treatment of HSCR is imperfect, with long-term postoperative gastrointestinal complications like constipation and enterocolitis, therefore novel therapies are needed. Neural crest-derived progenitor cells of the enteric nervous system (ENSDCs) are a potential source of neurons and glia that could be used in future transplant therapies to help restore normal gut function in patients with HSCR. Transplantation of these stem cells offers an innovative approach for treating HSCR and other enteric neuropathies. We and others have developed techniques to isolate ENS progenitor cells from embryonic and postnatal mouse. These cells can be maintained and amplified in culture as floating neurospheres, which are aggregates of ENS derived stem cells and their differentiating neuronal and glial cell progeny. In this diploma work, ENS derived ENSDC progenitors were transplanted in a mouse model of a gut wall to analyze the cellular integration of the neurosphere derived cells and compare the ECM expression of the donor cells and host environment. It was found that enteric neurospheres express agrin. Furthermore, I found that in vitro treatment with agrin inhibited ENSDC migration. After 1-week the grafted ENSDCs were visualized by Wnt1;tdT transgenic red fluorescence combined with agrin and CS-56 specific immunolabelling. After co-staining with agrin specific antibody, I found that Wnt1 mouse derived ENSDCs strongly produce agrin, while chondroitin sulphate specific CS-56 antigen was also upregulated around transplanted neurospheres. My study adds agrin and CS-56 to the list of the inhibitory ECM which ENSDCs interact with during cell transplantation experiments. My findings suggest that agrin production prevents cell emigration from the transplanted neurospheres. Similarly, CS-56 antigen is highly secreted from the gut wall after transplantation, which further strengthens the inhibitory environment. These observations should be leveraged to develop novel cell transplantation protocols where inhibitory ECM molecules are degraded from the stem cell environment.
A diplomamunka ide kattintva érhető el.
A bélidegrendszer (ENS) a gasztrointesztinális traktus falában található neuron és gliasejtekből álló hálózat, amelyet az embrionális fejlődés során a ganglionlécből származó idegi őssejtek hoznak létre. A ganglionléc sejtek migrációjának hibája Hirschsprung-kórt okoz, amit a vastagbél saját idegrendszerének hiánya jellemez. Az embrionális bél mesenchymális sejtjei BMP (bone morphogenetic protein) típusú növekedési faktorokat termelnek, amelyek fenntartják a bélfal rétegeinek radiális szimmetria mentén történő differenciálódását. Korábbi modellszervezeteken végzett kísérletek és humán genetikai vizsgálatok felvetik annak a lehetőségét, hogy a BMP-4 szerepet játszik a ganglionléc-sejtek vándorlásában és a bélidegrendszer differenciálódásában. Mindezen adatok alapján feltételeztük, hogy a bélidegrendszer fejlődésében a BMP-4 morfogén fontos szerepet játszhat. Kísérleteink során in situ hibridizációval kimutattuk, hogy a BMP-4 korai kifejeződése a csirke embrió coecum és az utóbél mesenchyma sejtjeire korlátozódik és már az ötödik embrionális napon kimutatható az fejlődő utóbél mesenchymájában. Korábbi kísérletekből ismert, hogy a BMP-4 gátlószere a Noggin fehérje. Rekombináns Noggin fehérje embrionális bél szervtenyészetéhez adva meggátolta a 48 ganglionléc sejtek vándorlását, a disztális embrionális vastagbélben ganglionmentes szakasz alakult ki. BMP-4 hozzáadása után rendellenes helyzetű és abnormális méretű ganglionok képződtek. Hat napos embrionális bélszakaszokat kollagén gélben, illetve fibronektin felszínén tenyésztettük, ahol a BMP-4 hatására a ganglionléc sejtek intenzív kivándorlása és a neurális sejtek aggregációja volt megfigyelhető. Amikor a BMP-4 antagonista Noggin növekedési faktorral kezeltük az embrionális bélszakaszokat, akkor ellentétes eredményt kaptunk; a Noggin hatása gátolta a sejtvándorlást és nem eredményezett sejtaggregátumokat. Eredményeink azt mutatják, hogy a BMP4 jelátvitel zavara embrionális béltenyészetekben a vastagbél idegrendszerének rendellenes fejlődését eredményezi, amelynek fenotípusa hasonlít a human Hirschsprung-kór ganglionmentes szakaszokból és ectopikus ganglionokból álló bélidegrendszerére.
A diplomamunka ide kattintva érhető el.
A bursa Fabricii a madarak primer nyirokszerve, amelynek szerkezeti és működési alapegységeiben, a limfoid follikulusokban zajlik a B-sejtek proliferációja és differenciálódása. A follikulusok két, szövettanilag és fejlődéstanilag jól elkülönült kompartmentből, az ektodermális eredetű velőállományból és a mezodermális eredetű kéregállományból állnak. Annak ellenére, hogy a B-sejtek éréshez szükséges follikuláris velőállomány szövettana részletesen karakterizált, az ontogenetikailag később megjelenő kortikális régió szöveti és molekuláris összetétele nem ismert. Szakdolgozati munkám során a bursa Fabricii follikulusok kéregállományának sejtszíntű és molekuláris elemzését végeztük immuncitokémiai és hisztológiai módszerekkel, kiegészítve sejttenyésztéses és embriómanipulációs technikákkal. A IgM+ molekulákat kifejező medulláris B-sejtekkel ellentétben a kéreg B-sejtjei CXCR4 pozitívak, viszont IgM-et nem expresszálnak. A follikuláris kéregállományban dendritikus sejt nem található, viszont CSF1R+/TIM4+/Lep100+ makrofágok egyenletesen előfordulnak. A limfo-mieloid sejtekben gazdag kortex alapvázát dezmint és vimentint kifejező kérgi retikulumsejtek alkotják, amelyek kollagén (I-es típusú, III-, IV-, VI típusú), glikoprotein (laminin, fibronektin, fibrillin, tenaszcin-C), illetve proteoglikánokban gazdag ECM hálózatot termelnek. Az ECM részletes karakterizálás során azt találtuk, hogy míg a mátrix fehérjék többsége korai embrionális bursában is kifejeződik, addig a tenaszcin-C expressziója először csak a kikelés táján, a 16-18 napos embrió follikuluskezdeményei körül figyelhető meg. A kikelést követően a kéregállományra specifikus tenaszcin-C, jellegzetes eloszlást mutatva a kapillárisok körül koncentrálódik. A tenaszcin-C funkciójának in vitro vizsgálata igazolta, hogy a B-sejtek migrációja szempontjából gátló környezetet képvisel. In vivo RCAS-Shh retrovírus vektor által előidézett tenaszcin-C túlexpresszáltatás is gátolja a fejlődő follikulusok B-sejtes kolonizációját. Eredményeimet összefoglalva kijelenthetjük hogy 1.) a kéregállomány fejlődése a kikelés előtt 5 nappal megkezdődik. 2) a kéregállomány B-sejt populációja Bu1+/CXCR4+/IgM- expressziós mintázatot mutat és CSF1R+ dendritikus sejteket nem tartalmaz, viszont rendelkezik egy CSF1R+/TIM4+/Lep100+ makrofág populációval. 3) a kéregállomány vázrendszerét mezenchimális retikulum sejtek képezik, amelyek tenaszcin-Cben gazdag extracelluláris mátrixot termelnek. 4) In vivo és in vitro kísérletek szerint a tenaszcin-C gátló környezetet jelent a vándorló B-sejtek számára.
A diplomamunka ide kattintva érhető el.
A bursa Fabricii (BF) a madarak bélhez-asszociált primer nyirokszerve, a B-limfociták proliferációjának, differenciálódásának, az immunrepertoár kialakulásának helye. Az embrionális fejlődés kezdetén a BF epitelialis telepe a kloáka disztális, ektoderma-eredetű szakaszából indul ki. Az organogenezis idején a BF hámkezdeményét vastag mezenchymális sejtréteg borítja, amelyet vér eredetű őssejtek (B-limfocita, makrofág és dendritikus prekurzorok) népesítenek be. A véreredetű mieloid prekurzorok a mezenchymában a hámsejteket follikulusbimbók képzésére késztetik. A B-limfocita prekurzorok további differenciálódását a BF follikulusokat alkotó dendritikus-, makrofág-, és hámretikulum sejtekből álló mikrokörnyezet határozza meg. A stromális mikrokörnyezet jelentősége a lymphopoiezisben főleg az őssejtek differenciálódását irányító növekedési faktorok és citokinek felfedezésével értékelődött fel. Jelen munkánk során hisztológiai és immuncitokémiai módszerrel tanulmányoztuk a mieloid sejtek megjelenését és differenciálódását, amelyek elindítják a BF limfoid follikulusainak ontogenezisét a B-sejtek bejutása előtt. A 9 napos csirke embrióban az EIVE12 monoklonális ellenanyag (mAb) a hám alatti mezenchymában kis csoportokat képező kerek sejteket jelöl, melyek hámba vándorlását követi a follikulusok kezdeményét alkotó hámbimbók megjelenése. Egy nappal később, CSF1R+, illetve TIM4 receptorokat expresszáló nyúlványos sejtek kolonizálják a hámbimbókat, amiben 24-48 órával később CXCR4+/chB6+/IgM+ B-sejt prekurzorok telepednek meg. Az embrionális fejlődés előrehaladtával a CSF1R+, illetve TIM4+ sejtek száma megnő, és a 16-18 napos embrió follikulusaiban már dendritikus, valamint makrofág morfológiát mutatnak. Kikelést követően a BF-ben képződő chB6+ B-limfociták a perifériára vándorolva a szekunder nyirokszerveket kolonizálják. Következtetés: Az EIVE12 mAb által felismert sejt epiteliális inváziója az embrionális élet során jóval megelőzi a dendritikus/makrofág sejtek follikulusbimbókban történő bevándorlását. Ez az új megfigyelés arra utal, hogy az eddigi elképzeléssel szemben nem a dendritikus prekurzor sejtek és a hám dendro-epiteliális kölcsönhatása, hanem egy új sejttípus, az EIVE12+ „limfoid follikulusbimbó indukáló” sejtek inváziója indítja el a follikulogenezist.
A diplomamunka ide kattintva érhető el.
A gastrointestinális rendszer fejlődése során ganglionléc eredetű sejtek vándorolnak a bélcső mesenchymájába, ahol a bélidegrendszert (ENS) alkotó myentericus és submucosalis plexust hozzák létre. Ha az embrionális fejlődés során az enterális ganglionléc sejtek vándorlása zavart szenved, akkor az aganglionozissal jellemzett Hirschsprung-kór alakul ki. ENS-t célzó kutatások szerint az embrionális coecumból származó növekedési faktorok fontos szerepet játszanak a vastagbél idegrendszerének ontogenezisében. Embriómanipulációs vizsgálatok eredményei felvetik annak lehetőségét, hogy a BMP4 nevű növekedési faktor először a coecumban, majd a bél teljes szakaszán fejeződik ki és a vastagbél idegi plexusainak kialakulásában játszik szerepet. Munkánk során olyan szervtenyésztési módszert alkalmaztunk, amelyben in vitro lehet vizsgálni a BMP jelátvitelt blokkoló Noggin növekedési faktor ENS-re kifejtett hatását. Kísérleteinkhez 5 napos csirke embriókból izolált bélszakaszokat használtunk. Korábban végzett immuncitokémiai vizsgálatainkban kimutattuk, hogy a ganglionléc sejtek populációja ebben a stádiumban éri el a coecum telepét. Az izolált béldarabokat 48 óráig tenyésztettük, a tápoldatba előzetesen Noggin fehérjét oldottunk. A kezelés hatására a ganglionléc sejtek vándorlása megállt, s a néhány sejtből álló myentericus es submucosalis ganglionok csak a proximális vastagbél szakaszon alakultak ki. Megfigyeltük továbbá, hogy amint a dúcléc sejtekből származó őssejtek a bélfalban vándorolnak és a coecum telepébe érnek, az ún. területfoglaló sejtek proliferációja megnő. Amikor mikrosebészeti módszerekkel eltávolítottuk a coecumot és az abláción átesett béldarabokat tovább tenyésztettük, rendellenes ENS alakult ki. Eredményeink azt mutatják, hogy a BMP jelátvitel zavara a csirke embrionális béltenyészetekben a vastagbél ENS rendellenes fejlődését eredményezi, amelynek fenotípusa a hypo- és aganglionózissal járó humán Hirschsprung-kórra hasonlít.
A diplomamunka ide kattintva érhető el.
A fertőző bursitis a fiatal csirkéket érintő súlyos immunszupresszív betegség, amelyet az IBD (infectious bursal disease) vírus okoz. A fertőzés célpontja a madarak primer nyirokszerve, a bursa Fabricii, ahol a follikulusok velőállományának leépülése és a Blimfociták fokozott pusztulása figyelhető meg. Feltételezzük, hogy a BSDC az elsődleges célpontja, a magas elhullással és immunszupresszióval jellemzett IBDV fertőzésnek. Munkám során egy új, 10C12 elnevezésű, bursai dendritikus sejtekre (BSDC) specifikus ellenanyagot teszteltem egészséges illetve fertőző bursitisen átesett madarak bursáján. Az immuncitokémiai festések az mutatták, hogy a 10C12 marker specifikusan jelöli BSDC-k így egy alkalmas eszköz ezen sejtek nyomon követésére az IBDV fertőzés során, szemben a korábban használt vimentin markerrel, amely jelöli az kötőszöveti sejteket is. Konfokális mikroszkópiával sikerült igazolni, hogy a fertőzés során a kéreg-velő határ közelében felhalmozódó 10C12+ dendritikus sejtek és IBD vírus kolokalizációt mutatnak. Következtetés: a 10C12 ellenanyag alkalmas molekuláris marker az IBDV fertőzött BSDC-k szelektív jelölésére.
A diplomamunka ide kattintva érhető el.
A bélidegrendszer a bélfalban található neuronok és gliasejtek kiterjedt hálózata, a perifériás idegrendszer legnagyobb részét képezi. Az elmúlt években meglepő felfedezések láttak napvilágot a bélidegrendszerrel kapcsolatban. Bár az orvostudomány sokáig úgy gondolta, hogy az agy egyeduralkodóként szabályozza az egész szervezetet, a bélidegrendszerrel kapcsolatos kutatások egyre inkább azt igazolják, hogy bélcsatorna idegrendszere jelentős részben a központi idegrendszertől függetlenül működik Éppen ezért nem meglepő, hogy egyre inkább „második agynak” kezdik nevezni. Mindezt alátámasztja az a morfológiai tény is, hogy a béltraktusban található idegsejtek száma meghaladja a gerincvelő idegsejtjeinek a számát. A bélidegrendszert egy sor olyan veleszületett vagy szerzett rendellenesség érintheti, amely a neuronhálózat normális működését zavarja meg vagy a neuronok hiányához vezethet. A kialakult neuropathiák gyógyítása az egyik legnagyobb kihívást jelenti a klinikumban. A fejlődő bélidegrendszert érintő legismertebb patológiai elváltozás a veleszületett megacolon, más néven Hirschsprung-kór, amit a vastagbél teljes idegrendszerének hiánya, abnormális fejődése jellemez. Ez a fejlődési zavar az újszülöttek körében viszonylag nagy arányban fordul elő (1:5000). Habár az elmúlt évtizedekben számos izgalmas adat gyűlt össze a bélidegrendszer normális fejlődésével és működésével kapcsolatban, viszonylag kevés információval rendelkezünk az enterális idegrendszert érintő veleszületett megbetegedések molekuláris, fejlődésbiológiai hátteréről és kialakulásának mechanizmusáról. A bélidegrendszert érintő betegségek gyógyítása jelenleg csak sebészi úton lehetséges. A napjainkban zajló intenzív őssejtkutatásoknak köszönhetően a Hirschsprung-kór kezelési alternatívájaként egyre többször merül fel a sejttranszplantáció lehetősége. Ebben az esetben az idegi őssejteket vagy a progenitor sejteket posztnatális, felnőtt vagy Hirschsprung-kórban szenvedő páciensekből izolálják, majd a felszaporítás és differenciáltatás után az aganglionotikus bélszakaszba transzplantálják. Az indukált pluripotens őssejtek alkalmazása ugyancsak egy lehetséges gyógymódot jelenthet a jövőben. Az őssejtek terápiás célú sikeres alkalmazása ugyanakkor megkívánja az őssejteket befogadó mikrokörnyezet minél részletesebb megismerését is.
A diplomamunka ide kattintva érhető el.
A végtagok csontosodása igen bonyolult, többféle morphogenetikai mechanizmus által irányított folyamat, s mikor és hogyan zajlik az nemcsak a hétköznapi embereket, hanem a kutatókat is régóta foglalkoztatja. A humán regenerációs orvoslás számára kiemelt jelentőséggel bírnak azok a fejlődésbiológiai kutatások, amelyeknek célja a vázrendszer fejlődésének megismerése. A gerinctelenek és az alacsonyabb rendű gerincesek képesek teljesen újat növeszteni az elvesztett végtag helyére. Az emlősök, és köztük az ember nem ennyire szerencsés, mégis elmondható, hogy az ember is képes valamilyen szinten a végtagot regenerálni: újra tudjuk növeszteni ujjunk hegyét, amennyiben a köröm egy része megmarad a sérülés során. Feltételezik, hogy az amputációt követő regeneráció a meglévő, helyi sejtek átalakulásával történik, amelyek úgy programozódnak át, hogy a szövetkialakítás embryonális menetrendjébe újra beléphessenek. A regeneráció másik lehetséges forrása differenciálatlan, un. felnőtt őssejtekből indulhat ki, amelyek, ha megfelelő jelet kapnak aktiválódnak és képesek számos különböző szöveti sejttípussá átalakulni. Egérembryokat vizsgálva 2013-ban leírtak egy olyan őssejtpopulációt, amely a körömlemez alatt, az úgynevezett körömmátrixban található. A kutatók szerint ezek az őssejtek és a köröm alatt található hámréteg együttesen teszik lehetővé az ujjbegy regenerációját. A végtagok fejlődését irányító fejlődésbiológiai folyamatok karakterizálása, és az őssejtek differenciálódását nyomon követő kutatások, reményt adhatnak arra, hogy a végtagok fejlődését érintő rendellenességek, illetve baleset vagy betegség miatt elvesztett emberi végtagok is gyógyíthatók, újranöveszthetők legyenek
A diplomamunka ide kattintva érhető el.
Az őssejtek az összes többsejtű élőlényben megtalálható olyan sejtek, amelyeknek különleges képessége, hogy mitotikus sejtosztódással széles körben képesek a szervezet speciális funkciót ellátó testi sejtjeivé differenciálódni. Emellett képesek az önmegújulásra is, azaz a mitózis folyamán egy differenciált sejten kívül, egy másik őssejt létrehozására, ezáltal fenntartva a későbbi megújulást biztosító őssejt – kolóniát. . A gerincesek őssejtjei két fő típusra oszthatók: az embrionális őssejtekre, és felnőtt, vagy szöveti őssejtekre. A fejlődő embrióban az őssejtek az összes specializált magzati szövetté képesek átalakulni. A felnőtt szervezetben az őssejtek, és az azokból differenciálódó előd- (progenitor) sejtek a test javító mechanizmusaként szolgálnak, ugyanakkor a folyamatosan megújuló szöveteknek – mint a vér, bőr vagy a bél mucosája – normális megújulásában is közreműködnek. Mára az őssejt-kutatás már nemcsak a laboratóriumok falai között élő fogalom, hanem széleskörű társadalmi népszerűségre tett szert, gondoljunk csak a különböző köldökzsinórvér bankokra, és a megannyi jövőbeli potenciális gyógyító eljárásra, mely ezen sejtek differenciálódási, és önmegújulási képességeit használja ki. Napjainkban az őssejteket már rutinszerűen alkalmazzák a hematológiai gyakorlatban különböző leukémiák gyógyításában. Emellett a jövőben az olyan jelenleg nem, vagy korlátozott hatékonysággal kezelhető betegségek, mint az Alzheimer- és a Parkinson-kór, az agyvérzés, bizonyos izomsorvadások, stb. esetén is az őssejt-terápiától várják az előrelépést . Több közlemény jelent már meg igazolásaként annak, hogy az őssejtek laboratóriumi körülmények között képesek például inzulintermelő szigetsejtekké alakulni. Ezzel remény látszik arra, hogy a cukorbetegség bizonyos fajtáinál az őssejtek beültetésével végre gyógyíthatóvá válhat a betegség, és kiküszöbölhető lesz a naponkénti injekciós inzulinkezelés. Egy másik példa alapján, laboratóriumi körülmények között köldökzsinórvér-őssejtekből előállított idegsejtek működőképesek, így a neurológiai betegségek – pl. stroke vagy gerincsérülés – esetén vizsgálják a felhasználhatóságukat . Egy másik fontos alkalmazási területre példa a szívinfarktuson átesettek gyógyítása, mely során őssejteket juttatva a károsodott szívizomzatba, képesek voltak szívizomsejteket létrehozni, és a szövet regenerálódását elősegíteni.
A diplomamunka ide kattintva érhető el.
A gerinces állatokkal foglalkozó fejlődésbiológia egyik modell állata a domesztikált csirke, mely humán élelmezés szempontjából legfontosabb fehérje forrásunk. Ezen gazdasági és élelmezési jelentősége, valamint a B lymphocyta fejlődéséért felelős, csak madárra jellemző, bursa Fabricii indokolta a madár immunológia kialakulását az 1970-es években. A madár immunológia szinte egyenlő a domesztikált csirkére vonatkozó ismereteinkkel, ezért az immunológiában használatos mono- és poliklonális ellenanyagok főleg csirke eredetű antigének ellen készültek. A vadon élő madarak immunsejtjeinek karakterizálása az immunrendszer működésének jobb megértéséhez vezethet. Szakdolgozatomban a 7H3 elnevezésű gyöngytyúk antigének ellen készült monoklonális ellenanyagról számolok be. A 7H3 elnevezésű monoklonális ellenanyag felnőtt állatban a thymus kéreg- és velőállományának valamennyi (éretlen és érett) T sejtjeit egyaránt jelöli, míg a bursa Fabricii follikulusainak kérégállományában csak izolált sejtcsoportokat ismer fel. A velőállomány B lymphocytái 7H3 negatívak. A perifériás nyirokszövet T dependens területeinek T lymphocytái szintén expresszálják a 7H3 antigént. Macrophag, dendritikus és thrombocyta markerek nem jelölik a 7H3 pozitív sejteket. Embrionális megjelenését tekintve a 7H3 pozitív sejtek 2 napos gyöngytyúk embrió szikhólyagjának vérszigeteiben jelennek meg, és a keringés megindulását követően az erekben is kimutathatók. Ez a morfológiai megfigyelés hemopoietikus eredetre utalt, amit a CD45 és 7H3 kettős festés is megerősített. Érdemes megjegyezni, hogy a 7H3 antigén megjelenése megelőzi a klasszikus CD45 hemopoietikus antigénét. Citológiai és biokémiai adatok szerint, a 7H3 antitest egy 70 kDa és egy 140 kDa súlyú, feltehetőleg heterodimert képező membrán antigént ismer fel. Összefoglalás: A 7H3 antigén a szikhólyag vérszigeteiben lévő hemopoietikus sejteken jelenik meg, később a 7H3+ sejtek a vérkeringésben is kimutathatók. Felnőtt állatok bursájában a follikulusok kéreg-velő határán, a kapillárisok körül aggregált sejtcsoportokon van jelen. A thymusban a kérgi, éretlen és velői, érett T sejteken egyaránt expresszálódik. Feltételezzük, hogy a 7H3 ellenanyag egy olyan új differenciálódási antigént jelöl, amely alkalmas eszköz lehet a hemopoietikus sejtek és a B lymphocyták egy szubpopulációjának karakterizálására.
A diplomamunka ide kattintva érhető el.
The GALT of the chicken is made of solitary lymphoid cells and aggregates forming nodules or organs for example the cecal tonsil and bursa of fabricius. The cecal tonsil is the largest of these chicken gut associated lymphoid tissues. After hatching the cecal tonsil undergoes most of its growth as is noted by the rapid expansion of all cell populations via the proliferation of the resident cells as well as a massive migration of circulating lymphocytes to the region. The lymphoid tissue also undergoes organization into germinal centers (B lymphocyte and dendritic cell rich regions) and inter-follicular areas (T lymphocyte and macrophage rich regions). The cecal tonsil is further organized into units each made up of a central ramified crypt, germinal centers and their interspersed interfollicular areas. The post-embryonic growth occurs rapidly, reaching adult conditions by the 4th day after hatching, the number of germinal centers continues to increase and reach a peak at week 8 after hatching. In conclusion the results of my immunohistochemical characterization of the cecal tonsil suggests that the development of the cecal tonsil starts at the 11TH day of embryogenesis and is hallmarked by the infiltration of the region by a CD45 expressing cell population, two days later (13TH embryonic day) several of these cells express the MHCII antigen. The accumulation of these cells in the presumptive site of the cecal tonsil occurs without an antigen stimulus which suggests that the location and development of the cecal tonsil is genetically determined, the actual gene/genes responsible for this is yet to be characterized The cell population within the cecal tonsil gradually increase due to the migration and proliferation of cells. The appearance MHCII and 74.3 expressing dendritic cells under the epithelium supports the notion that the formation of the cecal tonsil is initiated by the accumulation of CD45+ve, MHC II+ve and 74.3+ve cells which go on to induce the formation of the lymphoepithelium.
A diplomamunka ide kattintva érhető el.
A csirke (Gallus domesticus) az egyik legszélesebb körben elterjedt háziállat, jelentős szerepet tölt be a népélelmezésben; nemzeti és vallási hovatartozástól függetlenül szerte a világon fogyasztják húsát, tojását. Természettudományos kutatásokban a csirke modellállatként való alkalmazása elsősorban a fejlődésbiológia területén terjedt el, emellett a madár fejlődésbiológiai kutatások az elmúlt 5-10 évben jelentős lendületet kaptak a molekuláris és sejtbiológia felől. Az újszerű génmanipulációs módszereket ötvözve az embryosebészeti technikákkal (kiméra, szervtelep transzplantáció, morfogénekkel átitatott mikrogyöngyök beültetése, fluoreszcens sejtjelölés) a madár embryo a fejlődésbiológia kiemelt kísérleti modellje lett. Ilyen módszerekkel vizsgálták olyan sejttípusok fejlődését, amelyek emlős embryokban experimentálisan nem vizsgálhatók. Madár embryokban sikerült először tisztázni a végtagok, szőr, bélcsatorna, központi idegrendszer, szomiták, ganglionléc sejtek organogenezisének és a fejlődést szabályozó molekuláris mechanizmusok fontos lépéseit, viszont a máj strómális sejtjeinek ontogenezisét ilyen típusú kutatások nem érintették. Gerincesekben a máj normális működése döntő szerepet játszik az egész szervezet metabolizmusának összehangolt működésében. Funkciói szorosan kötődnek a vérkeringésben elfoglalt helyzetéhez: stratégiailag kiváló helyen van ahhoz, hogy a bélből felszívódott anyagokat feldolgozza, átalakítsa, azokból új anyagokat szintetizáljon, tárolja, illetve az általános keringésbe juttassa a szervezet mindenkori szükséglete szerint. Embryonális korban az emlős máj részt vesz a vérképzésben is. A máj pathológiás működésének leggyakoribb következménye a májfibrózis. A májfibrózis és a májcirrózis (májzsugor) a máj szerkezetének átépülésével járó súlyos megbetegedés, mely gyakran előrehaladott stádiumban kerül felismerésre. A májszövet jobb fejlődésbiológiai megértése közelebb vinne nemcsak a normális, de a kórós májfunkciók pathomechanizmusának megértéséhez is. A szakirodalomban a máj funkcióiról, fejlődéséről és szövettani felépítéséről szóló adatok elsősorban emlősre vonatkoznak. Az itt kapott eredmények szerint a máj hepatocitái az entodermából származnak, de a strómális sejtek fejlődéstani származása nem tisztázott. Az embryológiai modellek kiválasztásánál fontos szempont a könnyű hozzáférhetőség, fenntarthatóság, gyors fejlődés, manipulálhatóság, az őssejtekből differenciálódó sejtek nyomonkövethetősége, a kísérletes beavatkozásokkal szembeni ellenálló képesség. Mindezeknek a szempontoknak a csirke embryo kiválóan megfelel, ezért alkalmas modellként használhatjuk egy kérdéses májsejttípus embryologiai nyomonkövetésére.
A diplomamunka ide kattintva érhető el.
Napjainkban élénk érdeklődés övez mindennemű kísérletet, amely célkeresztjében a fejlődő embryo és az őssejtkutatás szerepel. Napról napra jelennek meg tudományos közlemények, amelyek évtizedes dogmák evidenciáit kérdőjelezik meg. A vérképzésért felelős őssejtek egészen változatos differenciálódását írták le, például a klasszikus lymphocyta, macrophag, granulocyta sejtek mellett folliculo-stellate, vese mesangialis, dendritikus, máj ITO sejtek, pericyták hemopoietikus eredetét megfigyelték. mind in vitro, mind in o körülmények között. Ezen eredmények merőben új ajtókat nyithatnak meg az orvosok előtt eddig kezelhetetlennek hitt kórképek gyógyításakor. Számos publikáció látott napvilágot igazolva azt, hogy a központi idegrendszert a neuroepithelialis eredetű sejtek mellett vérből származó sejtek is benépesítik: I., Oláh és Glick 1984-ben például beszámoltak lymphoid sejtek jelenlétéről a madarak tobozmirigyében, amelyek nyirokszervet hoznak létre. II., Régóta ismertek a perivascularisan elhelyezkedő macrophagok és pericyták. III., Számos eredmény látott napvilágot, amelyek igazolják, hogy neuronok is képesek csontvelői prekurzorokból pótlódni. (Mezey és Chandross, 2000; Crain BJ. et al. 2005) IV., Río-Hortega már 1932-ben hangot adott feltételezésének, hogy az általa leírt és az ő nevét viselő microglia sejtpopuláció mesodermális eredetű. Erről a sejtről a neuroectodermalis és a hemopoietikus származás is felmerült, ezért e glia típusú sejtek eredete a mai napig a legvitatottabb kérdések közé tartozik. Laboratóriumunkban, melynek profilja a kísérletes embryologia, a hemopoietikus sejtek morfológiáját, lokalizációját és differenciálódását vizsgáljuk madarakban az embryonalis és a kikelés utáni időszakban. Kísérleteinkben elsősorban csirke és fürj embryokat használunk, mert a két faj kiméra készítésre is alkalmas. Kísérletes munkámban a madarak központi idegrendszerében előforduló véreredetű sejtek meghatározását és nyomon követését tűztem ki célul, és különösképpen a tisztázatlan eredetű microglia sejtekre fókuszáltam.
A diplomamunka ide kattintva érhető el.
A régmúltban a thymusnak sokféle funkciót tulajdonítottak, többek között azt is, hogy az örök fiatalság szérumát termeli. Először Thomas Hewson és Magnus Falconer ismerte fel a 18. században, hogy e szerv tulajdonképpen nyiroksejteket „termel”, pontosabban: „számos részecskét, amelyek a nyirokcsomókban találtakhoz hasonlóak”. Több mint száz évvel később Beard bővítette ki ezt a megfigyelést, aki leírta, hogy a thymusból ered az összes lymphocyta, amely a többi nyirokszervben található. Végül 1961-ben Jacques Miller derített fényt a thymus immunológiai funkciójára. Kísérleteiben thymus eredetű leukocytákkal foglalkozott, és leírta, hogy újszülött egéren végzett thymectomia az állat immunhiányos állapotát okozta. Robert Good, aki klinikai kutatásokat végzett, megfigyelte, hogy a thymus abnormális fejlődése és szerkezete mindig immunbetegségekkel jár együtt. Ezek a klasszikus megfigyelések képezik a mai modern, thymussal kapcsolatos molekuláris immunológiai kutatásoknak az alapjait. A thymus érleli az immunkompetens T-sejteket, amelyek felismerik és elpusztítják a szervezet számára idegen, vagy idegenné vált sejtes elemeket. A thymusban zajló folyamatokhoz speciális mikrokörnyezet szükséges, mely biztosítja a differenciálódáshoz szükséges megfelelő sejt-sejt kontaktusokat, illetve cytokineket. Ezt a környezetet adják a thymus strómális elemei (dendritikus sejtek, macrophagok, retikuláris epithelium, ganglionléc eredetű kötőszövet), amelyek vizsgálata elvezethet a T-sejtek ontogenezisének és az azt befolyásló faktorok további részletes megismeréséhez. Laboratóriumunkban a madarak nyirokszerveinek fejlődésével foglalkozunk. Kísérleteinkben a klasszikus szövettani technikákat az immuncytokémia módszerével és embryomaniplációs kísérletekkel kiegészítve vizsgáljuk a lymphoid szervek fejlődését és morfogenezisét. A morfológiai metodikák a jelenlegi immunológiai technikákkal együtt napjainkban is jelentősen hozzájárulnak az immunrendszernek, mint egésznek a megértéséhez. A dendritikus sejtek jelenléte a madár thymusban nem ismeret. Eddig csupán egy MHCII+ nyúlványos sejtet izoláltak in vitro, azonban in vivo körülmények között nincs adat a madár thymus dendritikus sejtjeiről. Munkám során a madár thymus dendritikus sejtjeinek karakterizálását és fejlődésének nyomon követését tűztem ki célul.
A diplomamunka ide kattintva érhető el.
Napjainkban a monoklonális ellenanyagokat széles körben alkalmazzák mind az alapkutatás, mind a klinikai diagnosztika területein. Ha a monoklonális ellenanyag egy adott sejttípusra specifikus molekulát ismer fel, kiváló eszközt jelent a kérdéses sejttípus eredetének, differenciálódásának illetve egy szöveten belüli előfordulásának tanulmányozására. A monoklonális ellenanyagok előállítása hybridómák klónozásával készül. A hybridóma-módszer során mieloma-sejteket fuzionáltatunk immunizált egérből származó lépsejtekkel. A sejtfúzió olyan sejteket, hybridómákat eredményez, amelyek termelik az ismert antigénre specifikus ellenanyagot, és rendelkeznek a tumorsejtekre jellemző halhatatlansággal is. Az ellenanyagot termelő hybridómákat többszöri klónozási eljárásnak vetjük alá, és az így kitisztított klónok fogják termelni az immunizálás során használt sejteket vagy molekulákat specifikusan felismerő ellenanyagokat. Ezután a klón által termelt monoklonális ellenanyagot karakterizálni kell, vagyis meg kell határozni az általa felismert sejt típusát, szöveti eloszlását, fajspecificitását, és az általa felismert antigén sejtbeli lokalizációját és biokémiai tulajdonságait. Laboratóriumunkban nagyszámú, a nyirokszervek, különösképpen a bursa Fabricii stromális sejtjeire specifikus, egér monoklonális ellenanyag készült. Ezek alkalmazása lehetőséget nyújt a nyirokszervek stromális sejtjeinek tanulmányozására, embrionális fejlődésük nyomonkövetésére. A lymphomyeloid szervek stromális elemeinek vizsgálata közelebb visz a véreredetű őssejtek differenciálódását szabályozó mikrokörnyezet megismeréséhez, melynek elméleti és gyakorlati jelentősége egyaránt van.
A diplomamunka ide kattintva érhető el.
Napjainkban a monoklonális ellenanyagokat széles körben alkalmazzák mind az alapkutatás, mind a klinikai diagnosztika területein. Ha a monoklonális ellenanyag egy adott sejttípusra specifikus molekulát ismer fel, kiváló eszközt jelent a kérdéses sejttípus eredetének, differenciálódásának illetve egy szöveten belüli előfordulásának tanulmányozására. A monoklonális ellenanyagok előállítása hybridómák klónozásával készül. A monoklonális ellenanyagok előállítására Köhler és Milstein (1975) Nobel-díjjal is jutalmazott hybridóma technikáját használjuk. A hybridóma-módszer során myoma-sejteket fúzionáltatunk immunizált egérből származó lépsejtekkel. A sejtfúzió olyan sejteket, hybridómákat eredményez, amelyek termelik az ismert antigénre specifikus ellenanyagot, és rendelkeznek a tumorsejtekre jellemző halhatatlansággal is. Az ellenanyagot termelő hybridómákat többszöri klónozási eljárásnak vetjük alá, és az így kitisztított klónok fogják termelni az immunizálás során használt sejteket vagy molekulákat specifikusan felismerő ellenanyagokat. Ezután a klón által termelt monoklonális ellenanyagot karakterizálni kell, vagyis meg kell határozni az általa felismert sejt típusát, szöveti eloszlását, fajspecificitását, és az általa felismert antigén sejtbeli lokalizációját és biokémiai tulajdonságait. Laboratóriumunkban gyöngytyúk lépsejtek ellen készítettünk monoklonális ellenanyagokat, amelyeket a madarak haemopoetikus és lympho-myeloid szerveinek tanulmányozására, és ezek fejlődésének vizsgálatára kívánunk felhasználni. A haemopoetikus sejtekre specifikus monoklonális ellenanyagok alkalmazása lehetőséget nyújt a vér sejtjeinek és a vérképzésnek a tanulmányozására, és a haematológiai betegségek nagy száma és változatossága miatt gyakorlati jelentőséggel is bír. A madár, mint modell állat választása mellett számos érv szól, például az Obese csirke-törzs jelenleg az egyetlen olyan modell, amely alkalmas a humán Hashimoto-thyreoiditis tanulmányozására, és a madár embrión végzett kísérletekkel (szervtelep-transzplantációk, kiméra-kísérletek) sikerült azonosítani a madarak, majd később az emlősök vérképző helyeit, továbbá a fajspecifikus monoklonális ellenanyagok és a kiméra-módszer ötvözésével pedig a madár embrióban lehetett tisztázni először a ganglionléc, a szomita és a haemopoetikus eredetű sejtek sorsát. Szakdolgozatomban a gyöngytyúk lépsejtek ellen termeltetett EIIE4 elnevezésű egér monoklonális ellenanyag immuncitokémiai karakterizálását mutatom be. Az EIIE4 IgG1 izotípusú monoklonális ellenanyag vizsgálata során az EIIE4 ellenanyag a gyöngytyúk lép vörös pulpájában olyan sejtcsoportokat jelölt, amelyekről elrendeződésük és morphológiájuk alapján felvetődött, hogy az ellenanyag a thrombocytákat jelöli.
A diplomamunka ide kattintva érhető el.