Tanulóink a Magyar Diáksport Napja alkalmából csoportjaink különféle sportágakat és mozgásformákat próbáltak ki: futás, kerekesszékhajtás, labdajátékok, úszás, tánc és boccia.
A Magyara Diáksport Napja minden évben remek lehetőséget kínál arra, hogy a gyermekek a megszokott kereteken túl, játékos és élményalapú formában találkozzanak a mozgás örömével.
I. csoport
Az I. csoport tanulói a Diáksport Napja alkalmából házi futóversennyel hangolódtak a hamarosan megrendezésre kerülő SPAR Futófesztiválra, amelyen a csoport több tanulója is részt vesz.A versenyt alapos bemelegítéssel kezdték, majd különböző távokon mutathatták meg futó- és kerekesszékhajtó ügyességüket. A rajt előtt a gyermekek megismerkedtek a sportoláshoz hasznos kiegészítőkkel is, többek között a futómellénnyel, a sportkulaccsal és az energiaszelettel.
A futam során és azt követően frissítőpont várta a kis sportolókat, a program végén pedig különféle színes érmeket is megtekinthettek és felpróbálhattak. A nap egyszerre szólt a mozgásról, a közös élményekről és a versenyzés öröméről.
II. csoport
A II. csoport tanulói adaptív testnevelés keretében kapcsolódtak be a Diáksport Napja programjaiba. A foglalkozás során a gyermekek saját mozgáslehetőségeikhez igazodó, játékos és változatos feladatokon keresztül élhették át a közös mozgás örömét.
III. csoport
A III. csoport tanulói változatos sportos programokon vehettek részt a Diáksport Napja alkalmából. Kipróbálták a kosárlabdát és a célba dobást, emellett a foglalkozások és a napi tevékenységek során is többféle mozgásos feladat adott lehetőséget az aktív részvételre.A gyermekek játékos formában tapasztalhatták meg, hogy a sport számtalan módon beépíthető a mindennapokba, és mindenki megtalálhatja azt a mozgásformát, amelyben örömét leli.
IV. csoport
A IV. csoportban igazán mozgalmasan telt a Diáksport Napja. A gyermekek fociztak és kapura rúgtak, kosárlabdáztak, valamint kipróbálták a kondigépeket is.
A tornateremben floorball-mérkőzések tették még izgalmasabbá a programot, a csoportban pedig a jazz dance is helyet kapott. A változatos mozgásformák lehetőséget adtak arra, hogy a tanulók többféle sportágban is kipróbálják magukat, miközben a közös mozgás élménye és a jókedv végig meghatározta a napot.
V. csoport
A V. csoport tanulói futóbiciklire pattantak, és játékos formában próbálhatták ki a sporteszköz adta mozgáslehetőségeket. A közös gurulás során fejlődött a mozgáskoordináció, az egyensúly és a mozgásbiztonság, miközben a gyermekek számára a legfontosabb a szabad mozgás és a közös élmény volt.
VI. csoport
A VI. csoport tanulói számára is sokféle mozgásos élményt tartogatott a Diáksport Napja. A gyermekek kosárlabdáztak, fociztak és kézilabdáztak, de a csocsóasztal mellett is megmutathatták ügyességüket.
A napból természetesen a nevetés és a jókedv sem maradhatott ki. A változatos játékok során mindenki megtalálhatta a számára élvezetes mozgásformát.
VII. csoport
A VII. csoport számára különösen emlékezetes volt az idei Diáksport Napja, hiszen az előkészítő évfolyam kisdiákjai most vehettek részt először ezen a programon.A gyermekek többféle sportágat is kipróbáltak: úszás, kézilabda, kosárlabda, kötélhúzás és ülőröplabda is szerepelt a programban. A közös játékot rengeteg nevetés és lelkesedés kísérte. Az előkészítősök ezen a napon nemcsak különféle sportágakkal ismerkedtek meg, hanem megtapasztalhatták a közös mozgás, a csapatmunka és a sportolás örömét is.
Igazi kis sportemberekké váltak – és reméljük, ez csak az első a sok-sok közös sportélmény közül!
VIII. csoport
A VIII. csoportban a hét egyik kiemelt programja a házi bocciabajnokság volt, amelyet a tanulók nagy lelkesedéssel és örömmel fogadtak.
A boccia mellett az ülőröplabdával is megismerkedhettek, így két különleges, alkalmazkodó sportágban is kipróbálhatták magukat. A gyermekek mindkét sportban hatalmas erőbedobással vettek részt, és megtapasztalhatták, hogy a sport mindenki számára tartogathat kihívást, sikerélményt és közösségi élményt.
IX. csoport
A IX. csoport tanulói a Diáksport Napján különféle labdajátékokkal ismerkedtek, majd játékos sorversenyeken mérhették össze ügyességüket és kitartásukat.
A feladatok alaposan megmozgatták a gyermekeket, így a program végére bizony mindenki kellemesen elfáradt. A sorversenyek ugyanakkor nemcsak a fizikai aktivitásról, hanem az együttműködésről, a szabálykövetésről és a közös siker megéléséről is szóltak.
A sport mindenkié
A Magyar Diáksport Napja intézményünkben ismét megmutatta, hogy a sport és a mozgás mindenkié. A Petőben a sport nem elsősorban a teljesítményről vagy a versenyeredményről szól, hanem arról, hogy mindenki a saját lehetőségeihez mérten aktív résztvevő lehessen.
Legyen szó futásról, kerekesszékhajtásról, labdajátékról, úszásról, táncról, bocciáról vagy ülőröplabdáról, a legfontosabb közös pont a mozgás öröme, az önállóság megtapasztalása, a társakkal való együttműködés és az az élmény, amikor a gyermekek megtapasztalják: „Én is meg tudom csinálni!”
Ez a szemlélet a Diáksport Napján és az év minden napján fontos része a Petőben folyó nevelésnek.


