A Pető Kollégium a második otthona azoknak a tanulóknak, akik, a távoli otthonuk miatt, a hétköznapjaikat az Intézményünkben töltik. Megteszünk mindent azért, hogy a hozzátartozóktól való távolság ellenére, ezek a gyerekek is egy nagy, vidám családban érezhessék magukat.
A szobáikban szép, hangulatos és barátságos környezet veszi őket körül. Kialakításra került számukra egy olvasó szoba, ahol közös felolvasásokat rendezünk, de szívesen vonulnak el ide azok is, akik csak időnként, nyugodt körülmények között szeretnének beszélgetni egymással. Esténként társasjátékozásra és kézműveskedésre is van lehetőség. Külsős, hozzáértő fiatalok segítségével filmes foglalkozásokon diákjaink megismerhetik és kipróbálhatják a filmkészítés rejtelmeit. Közkedvelt program a havonta egyszer megrendezésre kerülő filmklub is, amelynek keretében nem csak megnézzük a filmeket, de beszélgetünk is róluk. A nagyobb ünnepekre műsorokkal készülünk, és közös falatozással, játékkal tesszük felejthetetlenné ezeket az alkalmakat. Ilyen fantasztikus programok mellett, szinte elrepülnek az esték!
Egy biztos: a kollégiumunkban honvággyal küszködő gyereket nehéz lenne találni, mert ez egy olyan összetartó kis csapat, ahol minden diák személyre szabott figyelmet kap, miközben megélheti a gyermek-, és ifjúkor örömeit, fejlődhet, önállósodhat és, nem utolsó sorban, egy szuper, támogató közösséghez tartozhat!
A kollégiumi élet nem csupán a biztonságos elhelyezést szolgálja, hanem fontos nevelési és fejlesztési színtér is. A mindennapi közös tevékenységek során tanulóink folyamatosan gyakorolják az önálló életvitelhez szükséges készségeket, fejlődik felelősségérzetük, alkalmazkodóképességük, kommunikációjuk és konfliktuskezelésük. A napirendhez való alkalmazkodás, a közösségi szabályok betartása és a közös programok mind hozzájárulnak a személyiség harmonikus fejlődéséhez.
A szeretetteljes, elfogadó légkörnek és a személyre szabott pedagógiai támogatásnak köszönhetően a kollégium valódi közösséget jelent a tanulók számára. A közösen átélt élmények, a sikerélmények és a támogató kapcsolatok erősítik önbizalmukat, érzelmi biztonságukat és társas kompetenciáikat, miközben felkészítik őket arra, hogy a későbbiekben minél önállóbb, kiegyensúlyozottabb felnőtt életet élhessenek.