2026. február 18-án ismét megrendeztük Énekversenyünket, immár 16. alkalommal, melynek témája az előző félévben tanult dalok voltak. 

Ezúttal is, míg a zsűri elvonult értékelni, a Pető Zenedélután keretén belül eljött hozzánk vendégségbe a MÁV Szimfonikus Zenekar négy tagjából alakult kamaraegyüttes. Különleges alkalom volt két fiatal zenész tanítványnak, hogy bemutathatták a közelgő versenyen induló darabjaikat. Nagyon nagy sikerrel! 

Az ebben a tanévben megtartott Zenedélutánok programja nagyon izgalmas volt. Székely Edit fuvolaművész fogta össze a zenekari projektet, ezáltal elsőrangú művészekkel és különleges hangszerekkel, művekkel ismerkedhettünk meg.  Öröm volt hallgatni, ahogy jónéhányat a gyerekeink is énekeltek.  Köszönöm Szuhaj Eszternek, hogy amíg a zsűrinek segítettem, levezette ezt a programot. 

Tanulóink az énekversenyen ismét kitettek magukért.  

Az egész iskolából, tehát az alsó- és felsőtagozatról, valamint a szakiskoláról is, összesen 26-an neveztek. Voltak, akik egyénileg, csoportosan, vagy párban szerepeltek. Különleges élményt nyújtottak a kánonokat éneklő felsős tanulóink.  

Mindenkinek osztottunk emléklapot, melyre a zsűri rövid, az előadás pozitívumát kiemelő értékelést adott. Ezenkívül minden tanuló, aki részt vett a versenyen, apróbb ajándékokat is kapott. 

Kiemelkedően szép előadásért idén, hat Dalospacsirtánk lett: Batizi János, Megyeri Zsolt, Papp Nóri, Mészáros Éva. A Szakiskoláról Veres Ádám és Oláh Vilmos. 

Nagyon köszönöm a gyerekeknek a bátor, igényes szereplést, az éneket tanító kollégáknak pedig az alapos felkészítést. Az egész iskola drukkolt a versenyzőknek, mindig nagy tapssal bátorítva őket, ami igazán jólesett nekik, előre vivő volt. 

A zsűri tagja volt Kassayné Gráfel Judit tanárnő, Molnárné Plósz Etelke és Tóth Viola konduktorok. Mindhárman kritikusan, de nagy szeretettel és szakértelemmel értékelték a gyerekeket. Munkájukat emléklappal és kisebb ajándékokkal köszöntük meg.  

Köszönöm Vadász Zsuzsának, hogy az emléklapjainkra, okleveleinkre segített kiválogatni a gyermekeink által készített fantasztikus képeket. 
Köszönöm Baranyai Dorisznak és a Pető Intézet Alapítványnak a rendezvény támogatását, valamint kollégáimnak azt a sok segítséget, amit kaptam a szervezés során. 
Örülök, hogy ismét egy jó hangulatú, sok énekléssel gazdagított délutánon sikerült közösségünknek részt venni. 

 

Papp Eleonóra (konduktor-tanító), szervező
Budapest, 2026. 02. 20.