„A kerekesszékem csak egy eszköz”
Szakiskolás diákjainkkal 2024 szeptemberében indítottuk el a Boldogságóra programot az előkészítő és képző osztályokban. A konduktív pedagógia csoportközpontú szemlélete – az aktív részvétel, a kölcsönös figyelem és az elfogadó légkör – természetes alapot adott a foglalkozásoknak. A 16–20 éves fiatalok életében ez az időszak az önkeresés, a társadalmi szerepek próbálgatásának ideje, sok kérdéssel és érzelemmel. A Boldogságóra módszerei ebben biztos kapaszkodót jelentenek.
Most februárban a megküzdési stratégiák kerültek előtérbe. Az alkalmak mindig a biztonságos légkör tudatos megteremtésével indulnak: figyelünk egymásra, nem minősítünk, nem adunk kéretlen tanácsot. Gyakran használunk képkártyákat az érzelmek megfogalmazásához, sokszor egy kép segít kimondani azt, amit szavakkal nehéz lenne.
Egy ilyen beszélgetés során hangzott el a mondat:
„Zavar, ha megnéznek az utcán. De már nem veszem fel. Inkább az bánt, hogy nem látják: én is ember vagyok. A kerekesszékem csak egy eszköz.”
A csoportban csend lett. Többen kapcsolódtak saját élményeikkel:
„Zavar, amikor egy kisgyermeket elhúznak mellőlem, ő még nem érti, de az anyukája elmondhatná neki, hogy nincs bennem semmi félelmetes.”
„Telefonon foglaltunk fodrászhoz időpontot, elfogadták, mikor elmentünk anyukámmal és megláttak megfagyott a levegő és azt mondták mégis tele vannak és nem csinálták meg a hajam.. nagyon rosszul érintett.”
„Nem tudok az anyukámmal rendesen beszélni, sosem ért meg.”
„Nem tudom, hogyan tartsam meg a barátaimat.”
A beszélgetés során nem kész megoldásokat adtunk, hanem kérdésekkel segítettük a reflexiót:
– Mit érzel ilyenkor?
– Mit gondolsz, mit gondol a másik?
– Milyen válaszlehetőségeid vannak?
– Melyik illeszkedik hozzád?
A hangsúly a bizalmon alapult. A tanulók egymás mondataira reagáltak, kiegészítették, megerősítették egymást. Láthatóvá vált, hogy a megküzdés nem egyedül történik: a közösség megtartó ereje biztonságot ad.
A hónap során elkészítettük a „Jó szó falat” is, ahová olyan megerősítő mondatok kerültek, amelyeket jó lenne hallani: „Büszke vagyok rád.” „Fontos vagy.” „Számítasz.” Ezek a mondatok nemcsak a falon maradtak, hanem a csoportban is elhangzottak.
Közösen készítettünk egy vizuális alkotást is: a tanulók digitális segítséggel képeket készítettek magukról, majd együtt helyeztük el őket egy nagy közös tablón, ahol egy hegyet másznak. A hegy az akadályokat jelképezi, az egymás mellett haladó alakok pedig azt, hogy a kihívásokat nem egyedül kell leküzdeni. A kép egyszerre lett önkifejezés és közösségi üzenet.
Az alkalmakat relaxációval zárjuk, hogy az intenzív érzelmi munka után legyen lecsendesedés és megérkezés. Többször elhangzott már: „Jó, hogy itt ezt el lehet mondani.”
A Boldogságóra nálunk nem kész válaszokat ad, hanem biztonságos teret teremt. Teret a kimondásra, az önérvényesítés gyakorlására és arra, hogy a fiatalok megtapasztalják: a megküzdés közösségben könnyebb.
Galéria
