Június 5-ei gyermeknap záróeseménye a Pető Kollégium által meghirdetett fotópályázat eredményhirdetése volt, melyet nagy izgalommal vártak a gyerekek és a pedagógusok egyaránt!

A Tavasz címmel indított fotópályázaton  általános iskolánk és szakiskolánk minden tanulója, valamint minden dolgozója indulhatott. A pályázók személyenként 4 természetfotót küldhettek be május 17-ig.

A remek kezdeményezés népszerűségét mutatja, hogy több, mint 160 fotó versengett gyermek és felnőtt kategóriában!

„A fotósok túlnyomó többsége remek esztétikai érzékkel komponált fotókat küldött be. Olyan pillanatokat örökítve meg, amelyek a felületes szemlélő számára legtöbbször rejtve maradnak.” – ez az összegző megállapítás a fotókat elbíráló két zsűritagnak, Cselőtei Mártának és Szendrő Szabolcsnak volt a véleménye. Szendrő Szabolcs hegymászó, természetfotós és felesége, Márti, gyakran vesznek részt országos természetfotó pályázatok zsűrizésében, ezért is örömteli, hogy nálunk is elfogadták a zsűri szerepét.

Az alsó tagozatosoktól a felnőttekig, minden korosztály érdeklődését felkeltette az a lehetőség, hogy mobiltelefonnal vagy fényképezőgéppel megörökíthessük a természet rejtett szépségeit.

Biztosak vagyunk benne, hogy hagyományteremtő kezdeményezésről van szó, hiszen a lelkes és tehetséges fotósok és a szakmailag elhivatott zsűri is adott a következő évi fotópályázathoz.

Ezútan is köszönjük Cselőtei Mártának és Szendrő Szabolcsnak az alapos és elhivatott munkát! 

 

A fotópályázat díjazottjai:

Gyermek kategória:

1. Petrovay Tamás (4. a): Virág tükröződése

2. Darázs Blanka (szakiskola): Fatörzs-ablak

3. Nagy Bettina (3. c): Csiga esőben

Különdíj: Bordács Lili (5. A/1) Aranyhíd a Ráckevei-Dunán

 

Felnőtt kategória:

1. Molnárné Plósz Etelke: Magyar szürke és ürge a tihanyi Belső-tónál

2. Ortó Odett: Sárga virág méhecskével

3. Kassayné Gráfel Judit: Görbe pipacs léggyel

Aranyhíd a Ráckevei-Dunán

Galéria

4kép
Csiga esőben
Magyar szürke és ürge a tihanyi Belső-tónál