Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek! Kedves Kollégák!

Tanévnyitó alkalmából, szeretettel köszöntöm elsősorban az elsős, az előkészítős és a kilencedikes gyermekeket. Tisztelt szülők köszönöm, hogy a mi iskolánkat választották! Ez a bizalom hálára kötelez minket és arra, hogy jól végezzük a munkánkat, szolgálatunkat.

A tanévben több változással és nehézséggel kell megbirkóznunk, de választott hivatásunk elveihez híven a tanulók oktatása és nevelése nem szenvedhet csorbát. Biztos vagyok abban, hogy gondos előkészületek után, szeretettel várják őket tanítóik, nevelőik, konduktoraik, akik szeptembertől bevezetik őket az írás, az olvasás, a számolás rejtelmeibe. Nem feledkezve meg a mozgás, az éneklés, a rajzolás és a játék fontosságáról. Remélem, hogy a kisdiákok örömmel fognak majd reggelente elindulni az iskolába otthonról, vagy a kollégiumból, tudva, hogy barátok várják ott őket és érezve, hogy napról napra egyre többet tudnak.
Természetesen bízom abban, hogy rajtuk kívül is hasznos, élményekkel teli tanév vár mindenki másra. Sok sikert kívánok az általános iskola és a szakiskola utolsó éves tanulóinak, akik készülnek a szakmaszerzésre, vagy éppen a középfokú tanulmányaikra, az érettségi megkezdésére.
Csodálatos érzés visszagondolni arra, hogy valamikor régen az emberek felismerték a tudás és a tudás átadásának fontosságát. Később rájöttek arra, hogy ki kell alakítani azokat a helyeket, ahol ezt a legeredményesebben lehet megtenni. Képezni kell azokat az embereket, akik ezt a leghatékonyabban tudják átadni. Így épültek aztán fel az iskolák, és így alakult ki az a csodálatos hivatás, amit nap, mint nap gyakorolhatunk.
A tudáshoz, a fejlődéshez, a hozzáértés megszerzéséhez időre van szükség. „Nincs királyi út.” – ahogy Euklidesz mondta Ptolemaiosz egyiptomi királynak arra a kérdésére, hogy van-e könnyebb, gyorsabb út a geometria elsajátítására.

Az idő mellett szükség van nyugalomra, kiegyensúlyozott feltételekre, kiszámíthatóságra, tervezhetőségre, arra, hogy a fontos dolgokra koncentráljunk.

Mi pedagógusok sem kérünk ennél sokkal többet. Időt ahhoz, hogy elvégezzük feladatainkat, hogy felkészülhessünk, hogy a tanításon túl közösséget építhessünk, nevelhessünk. És nyugodt, kiszámítható feltételeket, hogy a feladatainkra tudjunk összpontosítani.

Kedves Diákok!

„Ujjábul tudományt egy ember sem szopott,
Hová mitsem tettek, kincset ne keress ott.
Régen eshetett az, s egyszer bolondjába,
Hogy sült galamb repült az éhes szájába.” íratta Czuczor Gergely 1848-ban.

Tapasztalataink alapján diákkorunkban mi is rájöttünk, hogy ha nem tanulunk kitartóan, akkor nem lesz megfelelő tudásunk. Ha nem edzünk szorgalmasan, akkor nem fogunk a sportban olyan eredményt elérni, amilyent szeretnénk. Ha el akarunk érni valamit, akkor azért elsősorban nekünk kell megdolgozni. Meg kell találnunk, hogy miben vagyunk tehetségesek. Meg kell ismernünk magunkat. És az évek során az iskolában, ha elég nyitottak vagyunk, ha kíváncsiak vagyunk a tananyagra, ha részt veszünk az iskola szervezte egyéb programokon, szakkörökön, ha erőfeszítéseket teszünk, ha beszélgetünk társainkkal, akkor kiderül talán, hogy mire vagyunk képesek, akkor megismerhetjük magunkat, meg tudhatjuk, hogy mennyi energiát vagyunk képesek mozgósítani, hogy elérjük céljainkat. Nem biztos, hogy mindig az ismeretek a legfontosabbak, sokszor talán maga a tanulás, a képességek kialakulása, a folyamat, az út.

És ebben segíthetnek a pedagógusaitok, akiknek jó egészséget, nyugodt mindennapi munkát, szorgalmas diákokat, együttműködő szülőket és segítőkész, a problémáinkat értő és azokat megoldani segítő fenntartót kívánok. Nem lesz könnyű év, sok változás van, most még a fizetésünk sem éri el azt, amit joggal elvárhatnánk, de ez akkor, amikor bemegyünk az osztályterembe nem szabad, hogy elvonja a figyelmünket a legfontosabbtól: a ránk bízott gyermekektől.

Tisztelt Szülők, azt kérem Önöktől, hogy segítsék a közös munkánkat! Ismerjék meg minél jobban a gyermeküket, ne érjék be azzal a kérdéssel, hogy: Mi volt az iskolában? Mert erre egyre többször lesz formális válasz. Ha beszélgetnek, játszanak, vagy akár közösen dolgoznak valamin, akkor sokkal inkább tudni fogják, hogy mi érdekli, hogy mit szeretne, hogy milyen pályát választana. Akkor sokkal könnyebben tudnak segíteni, akkor sokkal könnyebben tudnak hasznos tanácsot adni.

Végezetül gyermekeknek, pedagógusoknak, szülőknek, fenntartóknak, mindenkinek, aki tehet azért, hogy eredményesebb, jobb hangulatú tanévünk legyen jó munkát kívánok a 2023-2024-es tanévben!

Makk Ádám
intézményvezető