Hosszú évek óta, az advent kezdete előtti héten karácsonyi műhelyt rendezünk, melyen az alapítványi vásárra díszeket, ajándéktárgyakat készítünk. Ökoiskolaként az ajándékkészítés során igyekszünk újrahasznosított tárgyakat, eszközöket anyagokat is felhasználni.

 Ez évben a műhely napja a Hulladék Csökkentési Hétre esett, ezért különösen figyeltünk arra, hogy az idei téma, a textilek újrafelhasználása körében alkossunk.

A műhely előkészítése idején zajlott iskolánkban a Petős ruhacserebere vásár, melyre iskolánk munkatársai, konduktorok, hallgatók, gyerekeink szülei hoztak használt ruhadarabokat, hogy aztán egymás között elcserélve új gazdára találjanak.

A műhely napján a közös munka bevezetőjében szó esett a ruhaipar hatalmas vízfelhasználásáról, s arról, hogy nemcsak ruhaként lehet viselni a megunt darabokat, hanem alapanyagként is sok minden készíthető belőlük, értékeket teremthetünk.

A gyerekek közösen dolgoztak konduktorokkal, hallgatókkal, sőt még a Cofidis biztosító dolgozói eljöttek hozzánk a közös alkotómunkára. Szakmai segítségünk volt idén is Dombóvári Csilla virágkötő oktató a Magyar Gyula Szakiskola tanára, aki évek óta szaktudásával segíti munkánkat, és saját növendékeit is hozza segítségül. Mindenki nagy örömmel, lelkesedéssel vetette bele magát az alkotásba.

A ruhákat felcsíkoztuk, s betekertük velük a koszorú alapokat így egy teljesen más új formát adva a textíliáknak. Csészealjak arany, rózsaarany festékkel befújva lettek asztaldíszek alapjai. Ezekre kerültek a gyertyák, termény és szárazvirág díszek, dekoratív szalagok. Felhasználtunk még feldarabolt pompom fonalat, festett karácsonyi száraztésztát, s minden olyan apróságot, mellyel kreatív módon a képzeletünket kibontakoztatva díszíthettünk.  Csodálatos volt látni, átélni hogy az egyszerű elemek hogyan válnak a gyerekek és segítőik keze nyomán gyönyörű díszekké!

Iskolánk minden csoportjában szorgoskodtak a gyerekek: pólóból táska, feldarabolt újra varrt anyagokból, s alufóliából vágott, gyúrt golyókból textilnyaklánc is készült. Terítőanyagból, s használt párna töltelékével kitömve illatos fenyőfákat készítettek lelkes szülők és a szakiskola diákjai. Bútorszövetből szekrényillatosító levendulazsákok is kerekedtek.

A gyerekek munka közben alkalmazták, beépítették tevékenységükbe a konduktív mozgásprogramok során tanultakat. Igazán szép munkák születtek, nagyon tartalmas, örömteli alkotódélután volt!

Ezen a linken megnézhetők a műhelymunka képei:

https://photos.app.goo.gl/vgoRY8XUSTwdD45x6